Startlaphoz Csatlakozz!

270 milliárd forintot szánnak rá

Negyvenezerrel bővülhet a közfoglalkoztatottak száma

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 14. péntek, 14:11

Átalakítaná a közfoglalkoztatás támogatási rendszerét a kormány a Belügyminisztérium kormányrendelet-tervezete szerint. A javaslat elfogadása esetén akár egész évben dolgozhatnak a közfoglalkoztatottak, az egyes programok hosszabb ideig működhetnek, továbbá a változtatásoknak köszönhetően negyvenezerrel bővülhet a foglalkoztatottak száma - írja a Magyar Nemzet pénteken.

    A lap ismerteti a közfoglalkoztatás szabályozásának tervezett változtatásait. Az erről készült hatásvizsgálat szerint nem csak a közfoglalkoztatottak száma nőhet, de javulhatnak majd az álláskeresők elhelyezkedésének esélyei.

    Módosulnának többek között a rövid időtartamú közfoglalkoztatás támogatásra vonatkozó szabályok. A támogatási időszak e programok esetében továbbra is négy hónap lehet, de annak már nem kellene egy naptári évre esnie, hanem áthúzódhatna a következő évre is.

    Valamennyi program esetében fontos változás, hogy ha a közfoglalkoztató a támogatott foglalkoztatottak után a szociális hozzájárulási adóból kedvezményt vesz igénybe, úgy a támogatás alapja már nem csupán az adókedvezménnyel csökkentett összeg, hanem a közfoglalkoztatási bérnek s az ahhoz kapcsolódó szociális hozzájárulási adónak a kedvezménnyel csökkentett összege lesz. A lap szerint ez azt jelenti, hogy jelentősen nő a támogatott foglalkoztatottak után járó állami támogatás.

    A tervezetben új elem, hogy hosszabb idejű közfoglalkoztatás esetén a bértámogatáson túl további forrást lehet igényelni a program megvalósításához szükséges anyagköltséghez is.

    A hosszú távú és az országos programok eddig legfeljebb 11 hónapig működhettek, ráadásul ennek az időszaknak egy naptári éven belülre kellett esnie. A támogatási időszak a jövőben 12 hónap lesz, amelynek kétszer is kérvényezni lehet a hat hónapos meghosszabbítását. Vagyis akár két évig is működhet egy program, ami jelentősen javítja egy-egy térségben azok tervezhetőségét, s több ember, hosszabb ideig tartó foglalkoztatására ad lehetőséget - ismerteti a lap a tervezetet.

    A kormány továbbá kiemelten támogatja majd az olyan közfoglalkoztatási mintaprogramokat, amelyek legfeljebb 15 főt foglalkoztatnak, esetükben a beruházási és dologi költségek 100 százalékát átvállalják. Ennek indoka - írják - hogy az ilyen programokból nőhetnek majd ki a közfoglalkoztatáson túllépő, önfenntartásra törekvő szociális szövetkezetek.

    A kormány jövőre az ideinél több mint 15 százalékkal többet, 270 milliárd forintot szán közfoglalkoztatásra, amelynek köszönhetően újabb tízezrek juthatnak munkához. A jövő évi költségvetési törvényjavaslat szerint az eddigi, átlagosan évi 200 ezer közfoglalkoztatotton felül 2015 második felében további több tízezer ember – a jelenleg jövedelempótló támogatásban részesülők mintegy negyede – dolgozhat közfoglalkoztatottként. Ezzel párhuzamosan kevesebb pénzt szánnak segélyekre, az önkormányzatok pedig nagyobb szerepet kapnak azok elosztásában - írja a Magyar Nemzet.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Negyvenezerrel bővülhet a közfoglalkoztatottak száma.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector