Startlaphoz Csatlakozz!

Évente átlagosan nettó 120 ezer forint jövedelemkiesés

Akcióegységet szervez a vegyipari szakszervezet

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. október 30. csütörtök, 19:00

Megkezdte az internetadó bevezetése és a cafeteria adójának emelése ellen tiltakozó akcióegység szervezését a vegyipari szakszervezet - közölte a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) csütörtökön.

    A szövetség szerint az új adócsomag és az annak hatására kialakult társadalmi feszültség miatt elengedhetetlenül szükség van az adókról egyeztető Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT), valamint a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) rendkívüli összehívására. A VDSZ továbbá azt is szorgalmazza, hogy határozott javaslat is szülessen a megoldásra.

    A mintegy 30 ezer tagot képviselő szakszervezet által végzett legfrissebb kutatás szerint a megkérdezett 150 munkáltató 80 százaléka áthárítja majd a plusz terhet a dolgozóira, 5 százalékuk megosztaná a pluszköltséget a munkavállalókkal és csupán 15 százalékuk számolja, vállalja-e a megemelt adót.

    A szakszervezet tájékoztatása szerint a cafeteria megemelt adójának áthárítása évente átlagosan nettó 120 ezer forint jövedelemkiesést jelenthet a vegyipari ágazatban dolgozóknak, amely sok esetben akár az éves béremeléssel megegyező összeg. A VDSZ közleményében hangsúlyozta: a cafeteria egykor nagyon fontos társadalompolitikai célok - mint például nyugdíjtakarékosság, egészségi ellátás javítása, meleg étkeztetés - támogatásáért született.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Akcióegységet szervez a vegyipari szakszervezet.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector