Tényleg célszerű emelni a közfoglalkoztatást?

Czomba Sándor a szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkár a napokban kijelentette, hogy a közmunkások létszámát további 50 ezer fővel emelni szeretné a kormányzat. Az eszköz megítélése szakértői körökben nem egyértelmű, a részletes mikrogazdasági elemzés még várat magára. Balatoni András, az ING Bank Magyarországi Fióktelepének vezető makrogazdasági elemzője szerint a gazdasági ciklus jelenlegi szakaszában a közfoglalkoztatás kiterjesztése kontraproduktív intézkedés, feleslegesen torzítja a piaci allokációt, emellett pedig jelentős költségvonzata van – írja a Portfolio. 

   A most bejelentett létszámnöveléssel a kibővített keret elérné a 250 ezer főt, ezzel sosem látott szintre emelkedne a közmunkaprogramban részt vevők száma. Ebben a cikkben csupán egyetlen dimenzió mentén szeretném megvizsgálni a címben feltett kérdést, ez pedig az, hogy a makrogazdasági ciklus szempontjából milyen lehet egy mesterséges, nem piaci foglalkoztatás hatása az egyensúlyra. Jobban mondva, mikor milyen ez a hatás? Melyek a gazdasági ciklus fázisai, amikor a közfoglalkoztatottak létszámának emelése csökkenti a munkanélküliség társadalmi terheit, és mikor okoz (relatív) kínálati szűkösséget a munkapiacon.

   A gazdasági ciklus leszálló ágában a munkaerő-kereslet szűkülni kezd, ami állandó aktivitás mellett a munkanélküliségi rátát megemeli. A hosszan tartó visszaesés és/vagy a lassú kilábalás azt eredményezi, hogy a munkanélküliségi ráta magas szinten stabilizálódik, ez pedig az tartós munkanélküliek számát növeli. A tartós munkanélküliek elhelyezkedési esélyei jelentősen romlanak, így az adott gazdaságban az egyensúlyi munkanélküliségi ráta (a NAIRU) is emelkedik, annak minden negatív társadalmi költségével együtt. Egy ilyen helyzetben a kormányzat mesterséges munkakereslete segíthet abban, hogy az elbocsájtott munkaerő ne távolodjon el végérvényesen a munka világától, „formában maradjon”, és amikor a piaci munkaerő-kereslet visszaáll, nagyobb valószínűséggel találja meg ismételten a számítását, de immár kormányzati segítség nélkül. A közfoglalkoztatás anticiklikus eszközként képes lehet ideiglenesen mérsékelni a munkaerőpiacon megfigyelhető ciklikus túlkínálatot, ezzel gyakorlatilag elejét veheti a defláció kialakulásának.

  A 2009-es recesszió, valamint az azt követő lassú kilábalás miatt a munkanélküliségi ráta tartósan magas szintjét eredményezte számos Nyugat-Európai és régiós országban. Ezzel szemben Magyarországon jelentősen mérséklődött a ráta, így a hazai adat válságot követő konszolidációja gyorsabb volt, mint a régiós versenytársaink esetében megfigyelt javulás. Külön figyelemreméltó, hogy ezt a csökkenést egy növekvő aktivitási trend mellett érte el a magyar munkaerőpiac, azaz a munkakínálat folyamatosan bővült az elmúlt esztendőkben. Nem kétséges, hogy ebben a közfoglalkoztatottak számának növelése is szerepet játszott. Rigó Anita a Portfolio-n megjelent elemzése azt próbálta meg számszerűsíteni, hogy vajon hogyan nézne ki a munkaerőpiac, ha a közmunkaprogramok nem jelennének meg a statisztikákban. Az elemzés érdekes gondolatkísérlet, de véleményem szerint egy fontos tényezővel nem számol: a munkanélküliségi ráták összehasolíthatóságát erősen rontja az aktivitás érdemi emelkedése.


   Vizsgáljuk meg a munkaerő-kereslet változását 2008 elejéhez viszonyítva! Az látható, hogy 2009 második felétől folyamatosan tompította a közfoglalkoztatás az elsődleges munkakereset szűkülésének negatív hatását. Különösen 2012-ben és 2013-ban volt megfigyelhető a közfoglalkoztatottság dominanciája a foglalkoztatás növekedésében, mivel ebben az időszakban a piaci kereslet még nem tudott érdemben bővülni, miközben a programban résztvevők száma többször 100 ezer főt meghaladó mértékűre emelkedett. Időközben a hazai gazdaság (ha csak ciklikusan is) jelentős növekedést produkált. A munkaintenzív ágazatok (például az építőiparban) kibocsátása érdemben bővülni kezdett, ennek a hatására az elsődleges munkaerő-kereslet az idei év elejére elérte a válság előtti szintet. A vállalatok optimizmusa historikus csúcsok közelében van és valamennyi ágazat a foglalkoztatásának emelkedésével számol. Enyhítheti-e a privát szféra munkaerő-keresletét a közfoglalkoztatásban részt vevő, sok esetben képzetlen munkaerő? Véleményem szerint igen, azonban ha óvatosan szeretnék fogalmazni, akkor is azt kell, hogy mondjam: semmiképpen nem hátráltatja annak kielégítését. Akik korábban azt kifogásolták, hogy a programból kilépők alacsony arányban tudnak csak elhelyezkedni, azok nem igazán számoltak a gazdaság akkori helyzetével. Egy pangó munkaerőpiacon a közmunkaprogramokból kilépők azzal szembesülhettek, hogy a kereslet a munkájuk iránt igencsak visszafogott. A gazdasági kibocsátás emelkedésével, a vállalatok optimizmusának növekedésével és a bővülő létszámigénnyel sokkal jobb eséllyel helyezkedhetnek el akár az alacsonyan képzett közfoglalkoztatottak is.

  Az előző gondolatmenettel csak azt igyekeztem alátámasztani, hogy a közmunkaprogram csökkentésére lehetőség van a jelenlegi gazdasági környezetben. A továbbiakban azt próbálom igazolni, hogy ez nem csak lehetséges, hanem szükséges is. A munkaerő-piacon jelenlévő szabad kapacitások (ergo munkanélküliek száma) jelentősen csökkent az elmúlt időszakban. A vállalatok számára pedig teljesen mindegy, hogy külföldre költöztek, vagy a közmunkaprogramokban dolgoznak a korábban munkát kereső és a vállalatok ajtaján kopogtató emberek. Egyszerűen azt érzik, hogy a rendelkezésre álló munkaerő egyre inkább a termelés szűk keresztmetszetévé válik. Valamennyi szektor panaszkodik ezzel kapcsolatban, azaz a közmunkaprogram annyi kapacitást von el a magánszférától, hogy az már a termelés bővülésének egyik legfontosabb kínálati korlátjává válik. Az adat részben azt is igazolja, hogy a közfoglalkoztatottság alatt igen nehéz munkát keresni. Ha ez nem így lenne, akkor a vállalatok folyamatosan és viszonylag kis költséggel bővíthetnék a létszámot a közfoglalkoztatás rovására. A másik magyarázat a képzettségbeli problémák, azonban az olyan ágazatokban, mint az építőipar ezt nem feltétlenül gondolom dominánsnak. Mihez vezethet, ha a jelenlegi körülmények között tovább emeli a kormány a közfoglalkoztatottak jelenleg is közel 200 ezer fős létszámát? Ha a vállalatoknak versenyezni kell a dolgozókért, az óhatatlanul bérinflációt eredményez (Phillips-görbe), ez pedig az infláció és így a kamatok korai emelkedését vonhatja maga után. Az egyensúlyt azonban ebben az esetben egy igen hatékonytalan szerkezetben érjük el. Jobb lenne ezt elkerülni és azt a plusz 35 milliárdot valahova máshová átcsoportosítani. Esetleg egy kicsit többet is. 

Forrás: Portfolio