Meghallgatták a szakszervezeteket és a boltokat működtető vállalatokat
Havasi: az egyeztetések után lesz döntés a vasárnapi zárva tartásról
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 07. péntek, 18:55
Közzétéve: 2014. november 07. péntek, 18:55
A vasárnapi nyitva tartás témájában zajlanak a konzultációk, az érintettek véleményének meghallgatása után kerülhet sor a döntések meghozatalára, illetőleg jogszabályok megalkotására - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár pénteken az MTI érdeklődésére.
Az MTI azzal kapcsolatban fordult tájékoztatásért Havasi Bertalanhoz, hogy Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője csütörtökön azt nyilatkozta: Orbán Viktor kormányfő támogatja a szabad vasárnapról szóló kezdeményezést, és ez számára „elegendő”.
Ezt megelőzően a kormánypárti politikus sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kormány megtárgyalta és támogatja a KDNP javaslatát, amely a boltok vasárnapi nyitva tartását korlátozza.
A Nemzetgazdasági Minisztérium erre úgy reagált: a kormány tárgyalt a javaslatról, de döntést még nem hozott, ez azt követően születhet meg, miután meghallgatták a szakszervezeteket és a boltokat működtető vállalatokat.