Startlaphoz Csatlakozz!

Az is baj, ha a vállalkozó több járulékot fizet

Kellemetlen meglepetés érheti azokat az egyéni vállalkozókat, akik hasracsapásszerűen gondoltak egyet, és az elvárt minimumnál nagyobb összeg után fizették meg a nyugdíjjárulékot, de nem kaphatnak magasabb összegű ellátását, sőt, önellenőrizniük kell a bevallásaikat. Olvasóink témában érkezett kérdéseire Széles Imre társadalombiztosítási szakértőnk válaszolt – olvasható az aadozona.hu oldalán.

Bővebben




Nem írja elő az elbocsátási tilalmat a Magyar Telekomal kötött megállapodás?

Nem írja elő a munkahelyek megtartását a Magyar Telekomnak a kormánnyal kötött partnerségi megállapodása. A német tulajdonú vállalat csütörtökön jelentett be tömeges létszámcsökkentést. Sajtóhírek szerint a cég jelentős kormányzati támogatást kap a következő években vállalt beruházásaihoz, az állami hozzájárulásnak pedig elvileg feltétele lenne az elbocsátási tilalom – írja a Magar Nemzet.

Bővebben




KSH: kissé nőtt tavaly az iparban foglalkoztatott munkavállalók száma,

Tavaly az iparban mintegy 625 ezren dolgoztak Magyarországon; az alkalmazásban állók száma 0,6 százalékkal nőtt a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a járműiparban 9 százalékkal ugrott meg a létszám - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiadványából.

Bővebben




Felmondás nyugdíj előtt álló dolgozónak

Felmondhat védett korban lévő alkalmazottjának a munkáltató, illetve munkaszerződés-módosítással csökkentheti-e a munkaidejét? – tudakolta az Adózóna olvasója. Kérdésére dr. Hajdu-Dudás Mária ügyvéd, munkajogász szakértő válaszolt.

Bővebben




A külföldi munkavállalás trendjeiről

A közelmúltban egyre népszerűbb téma, hogy a magyar fiataloknak milyen elképzeléseik, elvárásaik vannak a külföldi munkavégzésről. Mit is rejt emellett a valóság, milyen pozíciókra és milyen feltételekkel várják külföldön a magyarokat?

Bővebben




Orbán: a munkaalapú állam korszaka következik

 A kormányfő szerint az új magyar államszerveződés alapja egy munkaalapú állam, amely nem liberális természetű. Orbán Viktor erről szombaton Tusnádfürdőn beszélt, a 25. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén. A miniszterelnök e kijelentése váltotta ki a baloldali ellenzéki pártok bírálatát, míg a Jobbik azt kifogásolta, hogy a magyarság ügye hiányzott a beszédből.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector