Startlaphoz Csatlakozz!

Törvénytelennek tartják a tagdíjátutalásokat

Feljelentette a szakszervezet a Szegedi Közlekedési Kft-t

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 09. vasárnap, 09:20

Rendőrségi feljelentést tett a szakszervezet, mert törvénytelennek tartja az SZKT tagdíjátutalásait. Bíróságra is mennek, mivel szerintük a cégvezetés béremelésügyben húzza az időt. Az ügyvezető azt mondja, együttműködik, ha lesz értelme – írja a delmagyar.hu.

   Feljelentést tett a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete ismeretlen tettes ellen a Szegedi Rendőrkapitányságon, mert álláspontja szerint az SZKT-nál megsértik a számviteli törvényt. Szabó István BTDSZ-elnök lapunknak megismételte korábbi véleményét. Eszerint a közlekedési társaság vezetése a másik érdekképviselet, a Szegedi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete (SZTDSZ) tagjaitól anélkül von le tagdíjat, hogy pontosan le lenne írva, mit, hová, milyen célból utal át. Az sincs rögzítve, miért von le pénzeket, hiszen az SZTDSZ-tagok nem tettek belépési nyilatkozatot. A BTDSZ konzultációt kezdeményezett erről a menedzsmenttel, hogy tájékozódjon a belső vizsgálat eredményéről, sikertelenül. Ezért a szakszervezet jogászai a rendőrséghez fordultak.
 
   A bértárgyalás folytatásáról tegnap akart egyeztetni a BTDSZ. – Számításaink szerint nemcsak hogy a tavaly év végén kifizetett fejenkénti 60 ezer forintos jutalmat lehetett volna beépíteni idén a fizetésekbe, hanem egy ahhoz hasonló béremelést lehetett volna adni. Ezt a cég első háromnegyed éves beszámolója alátámasztja. Ehhez képest a dolgozók nem kaptak semmit – fogalmazott Szabó István. Az igazgató az utolsó pillanatban e-mailben jelezte, hogy halasszák el a tárgyalást, de akkorra már az elnök Szegedre ért. Mivel a konzultáció meghiúsult, a szakszervezet munkaügyi bírósághoz fordul. A bíróság büntetést róhat ki az SZKT-ra. Török László, a BTDSZ helyi főbizalmija hozzátette, a menedzsment felültervezte a veszteséget, így az első három negyed év végére az 355 millió helyett 49 millió lett. Ehhez érkezik év végéig havi 59 millió forint állami és 39 millió városi támogatás. Erősíti az elképzelésüket, hogy úgy látja, a felügyelőbizottság munkavállalói delegáltja a Facebookon közzétette: a cégvezetés üzleti tervet módosítana, mert bért akar emelni.

  Tóth István Tibor, a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezető igazgatója megkeresésünkre elmondta, régóta leszervezett programjai voltak tegnap. Együttműködik a szakszervezettel, elküldött nekik több információt, hogy felkészülhessenek a tárgyalásokra. A rendőrségi följelentésről nem tud. (Korábban a szakszervezeti átutalásokról azt nyilatkozta, megvizsgálták, és véleményük szerint az ügy nem tartozik a számviteli törvény hatálya alá.) A bérfejlesztésről hozzátette, téves feltételezés, hogy lenne, hiszen a cég még mindig veszteséges, az önkormányzattól csak a betervezett pénz jön. A városi átvilágítókról elmondta, két ügyvéd már járt a cégnél csütörtökön, pénteken, és mennek hétfőn is. Minden iratot átadtak nekik, amire szükség volt.
 
Forrás: delmagyar.hu
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Feljelentette a szakszervezet a Szegedi Közlekedési Kft-t.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector