Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 20. csütörtök, 18:09
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is csatlakozik a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) által szervezett szombati tüntetéshez. Közleményükben azt írják, tisztában vannak azzal, hogy a magyar közoktatás „a felszámolás szélén áll” – írja az eduline.hu. „Az utolsó roham készülődik. A felépítményt már lerombolták, most az alapok tönkretétele következik. A köznevelésnek csúfolt torzszülött, bukott idők reinkarnálásával szolgasorba taszítja azokat, akik megállíthatnák az ország gazdasági, erkölcsi romlását. A közoktatás szereplőit, általános és középiskolai pedagógusokat, felsőoktatási oktatókat, diákokat, hallgatókat és szüleiket. Jelentős tömegtől vonva meg a tudás csodáját, szűk – a hatalom által kiválasztott - elit privilégiumává téve azt” - olvasható a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének közleményében, amelyben azt is hozzáteszik: már 2013 januárjában „érezhetőek voltak ezek a törekvések”, ezért nem írták alá az erőforrástárca és a pedagógus-sztrájkbizottság között létrejött megállapodást. A közleményben az áll: a PDSZ már november elején kezdeményezte a sztrájkbizottságot megalakító szakszervezetek együttműködését, de nem kaptak érdemi választ. „A múlt hét végén értesültünk arról, hogy a Pedagógusok Szakszervezete önálló demonstrációt szervez. Olyan célokért, melyekkel maximálisan egyetértünk. Fontosnak tartjuk, hogy jelentős tömeg ébressze rá az érintetteket, hogy egy lépést se tovább” - írják.