Startlaphoz Csatlakozz!

Az ellenállás vagy beletörődés időszaka következik?

Több ezren vonultak utcára a gyerekek és az oktatás jövőjéért

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 23. vasárnap, 13:26

Több ezren vonultak utcára a gyerekek és az oktatás jövőjéért tüntetni. A jó hangulatú megmozdulás után csak az a kérdés: az ellenállás vagy beletörődés időszaka következik? – olvasható a Magyar Nrancsban.

  „Mentsük meg az oktatást! Mentsük meg a jövőnket!” címmel szervezett tüntetést a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szombat délután, a Magyar Közoktatás Napján Budapesten. A délután kettőkor a Széchenyi téren kezdődő demonstráció előtt szakszervezeti vezetők szólaltak fel. A beszédek után rezesbanda szóra indultak a tüntetők az Akadémia utcán keresztül a Szalay utcába, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) elé. A menet elején főképp a PSZ-es mellényt viselők haladtak szolidan, csendesen, tábláikat szorongatva, de a több ezer fős tömeg hátsó traktusaiban már a hetek óta megszokott versezetek mentek: az „Orbán takarodj!” és a „Nem hagyjuk!” mellett fel-fel hangzott a „Szabad ország, szabad iskola!” is. A demonstrálók transzparensein (táblákon, lepedőkön, molinókon) ilyenek álltak:

8 éve nem volt béremelés
Éljen a kormány közmunkán és szociális segélyen!
Folyamatosan ígérgető diktatórikus egyeduralkodók szövetsége
A ti politikátok a mi nyomorúságunk
Erre a kormányzásra kár volt 8 évet várni
Szabad iskolák, szabad életek
Követeljük a közalkalmazotti bérek emelését!
Vége a birka létnek
Az iskola nem állatfarm. Takarodj!
 
 
   A Kossuth térre érve aztán mindenkinek megjött a hangja, és szólt a „Mocskos Fidesz!”, fel-fel tűntek az elmúlt időszak tüntetéseiről jól ismert Orbán-Putyin és persze EU zászlók is. A Szalay utcában felállított színpadon pedig két trombitás játéka után Kulka János olvasta fel Heltai Jenő Szabadság című versét. „Tudd meg: szabad csak az, akit / Szó nem butít, fény nem vakít.”
 
   Ezt követően felsorolták mindazon ágazatok nevét - a belügyi dolgozóktól a teherszállítókig -,  akik szolidaritásukat fejezték ki, valamint a magyar ügy mellett kiálló nemzetközi pedagógus szakszervezetekét is.
 
   A beszédek sorát Martin Rømer, az Európai Oktatási Szakszervezetek Szövetségének elnöke nyitotta, aki  állítása szerint 13 millió kolléga nevében érkezett és arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy a kormánynak muszáj párbeszédet folytatnia a pedagógusokkal, mert az oktatás minden demokratikus állam alappillére. Rømer szerint a kormánynak meg kell mutatnia, hogy elismeri a pedagógusok munkáját, és magasabb béreket kell biztosítania nekik.
 
  Gulyás Balázs - a netadós tüntetések szervezője - némi aktuálpolitikai nekifutással kezdte, Kósa Lajos Új-Zélandi kiruccanásának tárgyában. Míg Kósa Aucklandben csápol Jaggernek, egyre több az éhes gyerek az országban, és a kormány lassan 4 millió embert hagy nap, mint nap magára az út szélén. S most már az érettségit is elvenné a fiataloktól, és olyan szakiskolákba kívánja irányítani őket tömegesen, amelyeket előzőleg gyakorlatilag csak le nem bontottak. De Gulyás beszélt az Orbán-kormány két emblematikus figurájáról, Simicska Lajosról és Hoffman Rózsáról is.
 
   Dr. Szenes György, a Magyar Pedagógiai Társaság Szakképzési Kollégiumának elnökének beszéde előtt Orbán Viktor hangját játszották be: „Mikor látják be a szülők...” hogy a gyereküknek a legjobb helye a szakiskolákban, szakközépiskolákban van. Ehhez képest Szemes szerint nem ez az igazi kérdés, hanem az, hogy mégis mikor kívánja „kedves miniszterelnök úr” kormányával együtt befejezni az ámokfutást. „Az iskolába járó gyerekek kétharmada jár szakiskolába, szakközépiskolába. A kétharmad hazájában mindenre fel vannak jogosítva?” Szenes szerint márpedig addig semmilyen megoldás nem születhet az oktatással kapcsolatban, amíg az iskolák vissza nem kapják szabadságukat. „A kormány egyszerhasználatos, eldobható szakmunkásoknak tekinti a fiatalokat, márpedig ezt nem hagyhatjuk! Mert nem rólunk, hanem a gyerekeinkről van szó!” - hangsúlyozta Szenes.
 
   „Szülők és pedagógusok közösen hagyták, hogy ide jussunk” - kezdte erős, provokatív, de nagyon igaznak ható beszédét Salamon Eszter szülő, az Európai Szülők Egyesületének elnöke, aki idézett abból az ENSZ határozatból is, amelyben a tagországok ígéretet tettek általánosságban a világ gyermekei számára, hogy biztosítják számukra például a játékhoz vagy épp a gondolathoz való szabadságot, és ehhez a szükséges feltételeket. Na, ezek azok az alapértékek, amik Magyarországon egyre kevésbé teljesülnek, mert rengeteg - el sem hinnénk mennyi - gyerek éhezik, nem jut alapvető oktatási és egyéb jogokhoz. Salamon Eszter volt az egyetlen, aki kritikus mondandóját nemcsak a kormánynak, de a pedagógusoknak is címezte. „Rendben van, hogy megszűnt a tanszabadság? Rendben van, hogy egy elsős gyerek annyi munkaórát dolgozik, mint egy felnőtt? Vagy rendben van, hogy az iskolákban rendőrök vigyázzák a rendet, és a tanítás helyett az erőszak a példamutatás?”
 
   A beszédek sorát Galló Istvánné a PSZ elnöke zárta (vele készült interjúnkat itt olvashatják), aki szerint a kormány a költségvetési tervezettel a gyerekek tanuláshoz való jogát akarja korlátozni, amit az is jól mutat, hogy a közoktatási rendszer átalakítása során, az elmúlt 3 évben a kormánynak nem volt fontos az oktatás, így oda jutottunk, hogy az állam dönti el, kiből mi lehet, ki juthat felsőoktatáshoz és kinek jut a közmunka sors. „Tudjuk, mi az igazság, és azért vagyunk itt, hogy még egyszer figyelmeztessük a kormányt, nem hagyjuk a gyerekek jövőjét tönkretenni!” - hangsúlyozta Galló Istvánné, majd úgy folytatta, hogy „Tisztelt miniszterelnök úr, merjen szembenézni azzal, hogyan élnek a gyerekek, és oldja meg a helyzetüket, mert ez a dolga!”
 
   A demonstráció végén felolvasták a PSZ Áder Jánosnak, Kövér Lászlónak és Orbán Viktornak adresszált petícióját, amit az Emmi előtt át is adtak valakinek a minisztériumból. A hazaútra már csak az a kérdéssor maradt, hogy tudniillik, mi van akkor, ha ez vagy egy másik tüntetés nem lesz elég a kívánt változások eléréséhez? S mi van akkor, ha elfogadják a 2015-ös költségvetést?
 
   Vajon lesz olyan iskola, amelyik tiltakozásul nem nyitja ki a kapuját?
 
Forrás: Magyar Narancs

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Több ezren vonultak utcára a gyerekek és az oktatás jövőjéért .
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector