Startlaphoz Csatlakozz!

Munka törvénykönyve

Vasárnapi és éjszakai pótlék: milyen esetekben kell fizetni?

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 30. vasárnap, 13:30

Kizárólag hét végén nyitva tartó vendéglátóhelyen kell-e vasárnapi pótlékot fizetni – tudakolta olvasónk. Kérdésére dr. Hajdu-Dudás Mária ügyvéd, munkajogász, az adozona.hu szakértője válaszolt.

   „Vendéglátóegység (disco) kizárólag pénteken és szombaton van nyitva este 10 órától másnap reggel hat óráig. Így a szombati nyitva tartás vasárnap reggel 6-ig tart. Vannak dolgozók, akik szombat este 10-kor kezdenek és vannak, akik vasárnap 24 órakor (ők alkalmi munkavállalók), mivel a vendéglétszám ekkor kívánja meg a több dolgozót” – írta olvasónk. Azt kérdezte: jár-e a vasárnapi pótlék?

   Az Mt. célja, hogy a pótlékra való jogosultságot azon munkavállalók részére biztosítsa, akik a munkáltatói munkaszervezés következtében végeznek munkát vasárnap (rendes munkaidőben). Ebből következően azok a munkavállalók, akiket a munkáltató olyan tevékenység keretében foglalkoztat, amely esetében a vasárnapi munkavégzés a körülményekből, a munkakör sajátosságából szinte magától értetődően következik, nem jogosultak pótlékra (kollektív szerződés vagy a felek megállapodása alapján ez a pótlék a lent meghatározott munkavállalókon kívül más munkavállalók részére is megállapítható).

   Vasárnapi munkavégzés esetén az 50 százalék mértékű bérpótlék (vasárnapi pótlék) nem jár automatikusan, csak abban az esetben, ha a munkavállaló a rendes munkaidőben történő munkavégzésre kizárólag a munka törvénykönyve 101. § (1) bekezdés d), e) vagyi) pontban meghatározott feltételek alapján kötelezhető – emlékeztetett a jogi háttérre Hajdu-Dudás Mária.

   Azaz vasárnapi pótlék jár a több műszakos tevékenység keretében, készenléti jellegű munkakörben, a kereskedelemről szóló törvény hatálya alá tartozó, kereskedelmi tevékenységet, a kereskedelmet kiszolgáló szolgáltató, valamint kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységet folytató munkáltatónál foglalkoztatott munkavállaló esetén.

   E definícióban a lényeges a „kizárólag” feltétel. Azaz, ha bármely más – az Mt. 101.§ (1) bekezdés szerinti – eset alapján vasárnapi munkavégzés rendelhető el, a munkáltató nem köteles a vasárnapi pótlék megfizetésére.

   Jelen esetben azt kell tehát megvizsgálni, hogy az Mt. 101. § (1) bekezdésének mely rendelkezése alapján tart nyitva a munkáltató vasárnap. Amennyiben kizárólag a kereskedelemről szóló törvénnyel összefüggő fenti rendelkezésekre tekintettel, abban az esetben jogosultak a munkavállalók a vasárnapi pótlékra. Ha azonban azért dolgozhatnak vasárnap, mert a munkáltató rendeltetése folytán vasárnap is működik, vagy, mert az érintett dolgozók foglalkoztatására kizárólag szombaton és vasárnap kerül sor részmunkaidőben, akkor nem jár a bérpótlék.

   Azaz, ha a munkavállaló nem a munkáltató munkaszervezése következtében dolgozik vasárnap, másképpen fogalmazva, aki a munkaköre, vagy a munkáltató tevékenységének sajátossága alapján számíthat a rendszeres vasárnapi munkavégzésre, annak nem jár a bérpótlék. Jelen esetben megítélésem szerint erről van szó, ugyanakkor a tényállás ismeretében javaslom az előző bekezdés szerintiek megvizsgálását is (mi alapján dolgoznak vasárnap).

   Mindenképpen jár a dolgozók részére a rendes munkaidőre járó munkabéren felül az éjszakai munkavégzésre tekintettel – a teljes 22 és 06 óra közötti időszakban – a 15 százalékos mértékű bérpótlék, figyelmeztetett szakértőnk.
 
Forrás: adozona.hu
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Vasárnapi és éjszakai pótlék: milyen esetekben kell fizetni?.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector