Startlaphoz Csatlakozz!

Magasabb bérekért és jobb munkakörülményekért demonstráltak

Virgácsot küldtek az Orbán-kormánynak

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. december 06. szombat, 18:37

A hivatásunkból szívatás lett – ez csak egyike annak a számos jelmondatnak, amely elhangzott szombat délután a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének tüntetésén. A József nádor téren összegyűlt körülbelül kétszáz ember magasabb bérekért és jobb munkakörülményekért demonstrált, többen Mikulásnak öltöztek – írja az Origo.
 
   Havi 87 ezer forintból nem lehet megélni – hangzott el többször szombat délután a fővárosi József nádor téren, ahol stílszerűen mikulásruhába öltözött köztisztviselők és közalkalmazottak tüntettek. A békés hangulatú demonstráción felszólaló szakszervezeti vezetők többsége arról beszélt, hogy a közszférában hat éve nem volt fizetésemelés, és a cafeteriát is elvették tőlük.
 
Tele van a puttony
 
  „Elfogadhatatlan, hogy létezik dolgozói nyomor és éhezés, ez a lebecsülése a szakmánknak” – mondta Földiák András, a Közgyűjteményi és közművelődési dolgozók szakszervezetének elnöke. A szintén felszólaló Ferenc Norbert, szociális munkás pedig arra figyelmeztetett, hogy a fiatalok gazdasági emigrációba menekülnek az itthoni körülmények elől.
 
   „Tele van a puttony” – mondták többször is, majd követeléseiket mikulászsákba csomagolták és azt ígérték, a virgácsokkal együtt elküldik a kormánynak.
 
Megfenyegették a tüntetőket
 
  Boros Péterné, a szakszervezet főtitkára az Origónak elmondta, a demonstrációval akarnak nyomást gyakorolni a jövő heti bértárgyalások előtt.
 
  „Hat éve nem volt béremelés, 5 százalékos, minimum 10 ezer forintos emelést akarunk elérni minden dolgozónak. Célunk, hogy 3 éves bérmegállapodást kössünk, amely időszak alatt visszapótolnák az elmaradt fizetések az egyharmadnyi értékvesztését – mondta Boros Péterné, aki szerint több dolgozónak azt mondták munkahelyén, nehogy elmenjen tüntetni.

Forrás: Origo

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Virgácsot küldtek az Orbán-kormánynak.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector