Startlaphoz Csatlakozz!

5,5 százalék

A Munkástanácsok üdvözli a kormány minimálbér-emelési várakozását

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. június 27. szombat, 15:30

A Munkástanácsok Országos Szövetsége megelégedéssel fogadja a kormánynak a jövő évi minimálbér-emeléssel kapcsolatos várakozását - reagált a munkavállalói érdekvédelmi szervezet arra, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön 5,5 százalékos minimálbér növekedést helyezett kilátásba 2016-ra.

    Az MTI-hez pénteken eljuttatott közlemény szerint a Munkástanácsok a javaslatot „a közszférára vonatkozó jövő évi kormányzati bérintézkedések melletti elkötelezettségként” értékeli.

    „Mivel annak hátterében a gazdaság egészére vonatkozó kedvező növekedési előrejelzések húzódnak meg, az 5,5 százalékos mértéket a versenyszférában is irányadónak tekintjük a munkaadókkal folytatott bértárgyalásokon” - áll a közleményben.

    A Munkástanácsok szerint a minimálbér ilyen mértékű emelésével kezdetét veszi az a bérfelzárkóztatási folyamat, amely nemcsak a minimálbért, hanem a magyar munkavállalók átlagos béreit is közelíti az európai átlaghoz.

    Lázár János kijelentésével kapcsolatban a Miniszterelnökség sajtóirodája csütörtökön azt közölte, hogy a Kormányinfo sajtótájékoztatón félreérthetően hangzott el a minimálbér mértékéről szóló információ, hiszen erről a kérdésről nem a kormány, hanem a munkavállalók és a munkaadók egyeztetései során születik majd döntés, várhatóan az év utolsó hónapjaiban.

    Hozzátették: a Miniszterelnökség ugyanakkor nem zárja ki, hogy 2016-ban akár 5,5 százalékos is lehet a minimálbér összegének növekedése, hiszen a magyar gazdaság mutatói kiválóak és a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb inflációs jelentése is alátámaszthatja ezt a várakozást.

    A Magyar Szakszervezeti Szövetség csütörtökön úgy reagált, hogy készen áll a jövő évi bértárgyalások megkezdésére, de úgy véli, hogy Lázár János javaslata legfeljebb kiindulási alap lehet a tárgyalásokon, ennél a szakszervezet magasabb, 9 százalékos emelést szeretne elérni.

    Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára ugyanakkor elhamarkodottnak tartotta a jövő évi minimálbér emelésének várható, 5,5 százalékos mértékéről szóló bejelentést. Nem tartotta szerencsésnek, hogy egy alkufolyamatban, amely még meg sem indult, „bemondják a végeredményt” - fogalmazott.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A Munkástanácsok üdvözli a kormány minimálbér-emelési várakozását.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector