Startlaphoz Csatlakozz!

Közmunkások napszámban

Visszautasíthatatlan ajánlat kényszeríti az embereket

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. június 29. hétfő, 09:06

Összekötnék az önkormányzatokat és a vállalkozókat – már ami a munkaközvetítést illeti. A közfoglalkoztatásról szóló törvénymódosítás értelmében a közmunkásokat a települések vezetői kiközvetíthetik nyári idénymunkára (például gyümölcsszedésre vagy más mezőgazdasági munkára), amennyiben a gazdák igényt tartanak a munkaerőre – olvasható a Szabad Földben.
 
   A közmunkásoknak nem érdemes visszautasítaniuk az ajánlatot, mert aki így tesz, a közmunkából is kizárhatják. A kormány álláspontja szerint a feketézést szeretnék visszaszorítani, illetve a munka piacára vezetnék vissza ezzel a lépéssel a közmunkásokat. Az ellenzék szerint azonban a kényszerítéssel csak kiszolgáltatottá teszi az alkalmi munkavállalókat. Akik – miután a feladatot nem utasíthatják vissza – bizonyára a legalacsonyabb órabérben dolgoznak majd.
 
  Sérti az egyenlő bánásmód elvét, növeli a munkavállalók kiszolgáltatottságát a közfoglalkoztatási törvénytervezet másik módosítása (három hónapra kizárná a közfoglalkoztatási rendszerből azokat, akik felmondanak munkahelyükön vagy közös megegyezéssel hagyják ott munkahelyüket) a JÓL-LÉT Alapítvány, a Magyar Női Érdekérvényesítő és más civil szervezetek állásfoglalása szerint. Az alapítvány tapasztalatai azt mutatják, a hátrányos munkaerőpiaci megkülönböztetés leginkább a nőket veszélyezteti, közöttük is a gyerekvállalás előtt állókat, a kisgyerekeseket, illetve az ötven év felettieket. Sokszor előfordul, hogy a gyermekgondozásból a munka világába visszatérni próbáló nőt a munkáltató közös megegyezéssel „engedi útjára”, mondván, a kisgyerek mellett amúgy sem tudná rendesen ellátni feladatait. Pintér Sándor rendeletével most ők kerülnének még rosszabb helyzetbe.

Forrás: Szabad Föld

 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Visszautasíthatatlan ajánlat kényszeríti az embereket.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector