Startlaphoz Csatlakozz!

Sáling József, a KASZ elnöke, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökségének tagja

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. március 17. hétfő, 16:17
„Az utolsó utáni pillanatban vagyunk, össze kell fognunk, mert egy igazolhatóan 220 ezer szervezett dolgozót maga mögött tudó szervezetet nem lehet figyelmen kívül hagyni, a véleménye megkerülhetetlen a döntések meghozatalában. A kérdés az, hogy ma van-e a szakmákban elegendő szellemi erő egy erős konföderáció működtetésére. Ez azért még nem dőlt el” – mondta a szakszervezetek.hu-nak Sáling József, a KASZ elnöke, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökségének tagja.

    Falusi pedagóguscsaládba született 1951. február 20-án. Édesapja számtant és fizikát, édesanyja magyar nyelvtant és irodalmat tanított a mosonszolnoki iskolában.  A győri közgazdasági technikumban tett érettségivel a zsebében sikeresen felvételizett az akkori Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre. Tanulmányai megkezdése előtt azonban előfelvételisként Kalocsán katonáskodott egy évet. S bár eredetileg matematikusnak készült, 1974-ben a közgáz kereskedelmi karán vehette át közgazdász diplomáját, s ugyanitt szerzett egyetemi doktori címet. A munka világát első munkahelyén, a Pest Megyei Tanácsánál ismerte meg, munkaköre vállalatirányítással függött össze. Négy év után váltott, az Állami Biztosítóhoz igazolt át, ahol két évig főkönyvelőként dolgozott a biztosító legnagyobb fiókjánál, s közben megismerhette a biztosítási szakmát is. Egy újabb csábításnak engedve a Központi Népi Ellenőrzési Bizottságnál folytatta, ahol a Pest megyei kereskedelmet felügyelte hivatalnokként. 1982 váratlan fordulatot hozott az életébe: a  KPVDSZ apparátusához került, amelynek szétválásakor a Fogyasztási Szövetkezetek Dolgozóinak Szakszervezete elnökévé választották, 1993-tól pedig bizalmat kapott az akkor alakult Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének vezetésére. Ezt a pozíciót immár több mint húsz éve tölti be. Azóta tagja a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége elnökségének, és tavaly decemberben beválasztották az akkor alakult Magyar Szakszervezeti Szövetség 18 tagú elnökségébe is.       

    Az egyetem után megnősült, a rendszerváltozásig tartott házasságában két fia született. Az egyik közgazdászként dolgozik egy multinacionális cégnél, a másik újságíró. Jelenlegi felesége mezőgazdász. A nyolc unokával bővült családdal töltött idő fontos számára, csakúgy, mint az, hogy egykori katona-, illetve egyetemi társaival havonta kártyapartin vitatják meg az aktuális politikai ügyeket.

    – Rendhagyó módon került a szakszervezeti mozgalomba, a hivatalnoki munkát cserélte fel az érdekvédelmire. Egyáltalán, szakszervezeti tag volt?

    – Faluhelyen nőttem fel, ahol mindenki ismer mindenkit. Megtanultam, hogy ha egy közösséghez tartozom, ott alkalmazkodni kell, figyelni a másikra. Az őseim ráadásul paraszt emberek voltak, akik olyan időszakban éltek, amikor a parasztok jelentős része baloldali gondolkodású volt, hiszen a szegényebb világhoz tartoztak. Velük sokat beszélgettem, ami formálta az értékrendemet. Apám tanár, meg kántortanító is volt, alapfelfogását tekintve ő is becsülte a kisembert, bár igazán a szakemberekre nézett fel, mert „azok tudnak valamit”. Visszatérve az eredeti kérdésére, semmi közön nem volt a szakszervezethez, de a kereskedelmet ismertem. Olyan munkahelyeken és munkakörökben dolgoztam, amit az élet nagy iskolájának nevezek, mert töményen megtapasztaltam mindazt, ami a szakmát jellemezte, és sok mindent megtanultam, aminek később hasznát vettem. Az ott uralkodó légkört, a hierarchiarendszert azonban egy idő után nehezen viseltem. Tudatosult bennem, hogy az államigazgatásban, például minisztériumban egy pillanatig se akarok dolgozni. Szerencsémre az ágazati szakszervezetek éppen abban az időszakban – a nyolcvanas évek elejére – jutottak el abba a fázisba, hogy olyan szakértőket voltak kénytelenek az utcáról felvenni, akik nem feltétlenül az identitásuk szerint kerültek az apparátusokba. Szükség volt a munkájukra, hogy a szakszervezeti vezetőket felkészítsék a minisztériumok tisztviselőivel, akár a legfelsőbb vezetőkkel folytatott tárgyalásokra. Az, hogy én is ide jöhettem, annak volt köszönhető, hogy együtt kosárlabdáztam a KPVDSZ titkárával, aki felajánlotta ezt a lehetőséget.

    –  Az átigazolás hátterében azért ott volt a karriervágy?  

    –  Valóban karrierlehetőségnek tekintettem az érdekvédelmi munkát, de az is vonzott, hogy szakszervezetisként minden anyagot megismerhettem, ami a minisztériumban a kereskedelemmel kapcsolatban készült, részt vehettem a tárcánál folyó műhelymunkákban. A rendszerváltáskor egyébként azért választottak meg titkárrá, mert azt feltételezték rólam, hogy sok mindent tudok a szakmáról, a cégek működéséről, mert az volt a dolgom, hogy a munkahelyeken működő szakszervezeti tisztségviselőknek elmagyarázzam, mi a bérszabályozás, az üzemitanács-rendszer, mi a szerepe az áfának. Egyébként tagja voltam annak a bizottságnak, amelyik az áfa ügyét szabályozta a kereskedelemben. Vonzott az is, hogy a munkát anyagilag is elismerték, sőt, a fizetést ki lehetett egészíteni tanítással, könyvírással, szakmai anyagok szerkesztésével. Elég szabad volt a mozgástér. Aztán a rendszerváltás 1989-ben a szakszervezeti mozgalmat is elérte, létjogosultságot kaptak azok a javaslatok, amelyek a szakmai ágazatok szétszedését szorgalmazták. A KPVDSZ is „szétment”: belkereskedelmi, külkereskedelmi, szövetkezeti, vendéglátó-ipari és pénzintézeti szakszervezetek alakultak, azzal a szándékkal, hogy később újra egyesülünk. Engem a Fogyasztási Szövetkezetek Dolgozóinak Szakszervezete elnökévé választottak. 1993-ban végül a kereskedelemben szerveződő szervezetek egyesültek, és megalakították a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetét, amelynek kezdetektől az elnöke vagyok.

    – A ’90-es évek elejétől indult privatizációs folyamat megrendítette a mozgalmat, drasztikus csökkenésnek indult a szakszervezeti taglétszám a kereskedelemben is. Szakszervezeti vezetőként ezt hogy élte meg?   

    – A kereskedem nagyon gyorsan magánvilággá alakult. A magyar szakszervezetek  jellegzetessége, hogy cégen belül szerveződnek és működnek. A privatizáció nagy kihívás elé állította a KASZ-t is, mert a kisboltokban lehetetlen volt, a cégeknél meg újra kellett szervezni a szakszervezetet. Ez elég izgalmas dolog lett, amit tetéztek a politikai harcok, mint amilyent például a tb-önkormányzatválasztás hozott. Ezt az állampolgári szavazást a szakszervezetek megnyerték, és ezzel jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy 1994-ben a baloldal megnyerte a választásokat. A mozgalom számára viszont ez veszteséggel járt, mert a politikailag profi szakszervezeti vezérkar, benne Nagy Sándorral, úgy döntött, politikai karriert épít, és továbblépett. Ha Nagy Sándor, aki akkor az MSZOSZ elnöki székéből távozott a politika világába, marad, képesek lettünk volna a szakszervezetet cégként felépíteni. A szakszervezetek ugyanis háttér, állami feladat és vagyon nélkül maradtak. Nem volt meg az a biztos anyagi támasz, amely lehetővé tette volna rászorulók segélyezését, szolgáltatások nyújtását, az oktatás profi módon történő megszervezését, ami a „céget” modernné tette volna. Ez a mai napig nem történt meg. Bármennyire is bírálták a SZOT-beli szervezeteket és a kötelező szakszervezeti tagság intézményét, nagyon profi módon meg volt szervezve a képzés, a karriervonal, mert a működésnek megvoltak a feltételei. Ezért tudott dolgozni a szakszervezet-kutató, a továbbképző, a megyei székházak sora. Ezt az MSZOSZ-ben és a szakmákban nem sikerült felépíteni. És ez minden ágazatra igaz. Az elaprózódott mozgalom nem volt alkalmas a cégszerű működésre, hogy ezeket a fontos feladatokat finanszírozni lehessen. A privatizáció hatására ráadásul szinte a teljes vállalati szociális vagyont is elveszítettük, mert el kellett adni. Makroszinten pedig még az a minimális szerepük is megszűnt a konföderációknak, hogy aktívan részt vegyenek a munkavállalókat érintő döntések megvitatásában, miután a mostani kormány ciklusának elején „bezárta” az Országos Érdekegyeztető Tanácsot. Mindez oda vezetett, hogy a szakszervezetek meggyengültek, a szakmai apparátusok leépültek, a tagság pedig jelentősen megritkult. Ez a helyzet megerősítette azt a felismerést, hogy nem tartható tovább a pluralizált mozgalom, hat konföderáció működtetésének nincs létjogosultsága. Azért döntött az MSZOSZ kezdeményezésére az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma az egyesülésről, mert azt gondoljuk, hogy együtt erősebbek leszünk, az anyagi bázis és szakértői apparátus „összetolásával” hatékonyabban tudjuk képviselni és védeni a munkavállalók érdekeit. Az utolsó utáni pillanatban vagyunk, össze kell fognunk, mert egy igazolhatóan 220 ezer szervezett dolgozót maga mögött tudó szervezetet nem lehet figyelmen kívül hagyni, a véleménye megkerülhetetlen a döntések meghozatalában. A kérdés az, hogy ma van-e a szakmákban elegendő szellemi erő egy ilyen erős konföderáció működtetésére. Ez azért még nem dőlt el.

    – Tavaly december 6-án megalakult a Magyar Szakszervezeti Szövetség, amely elnökségének Ön is tagja. Úgy tudom, az illetékes hatóság már be is jegyezte az új szervezetet, tehát hivatalosan nincs akadálya a szuperszakszervezet tényleges működtetésének. Ennek pedig feltétele, hogy a még nyitott kérdésekről megegyezzenek. Nincsenek már késésben?

    – Valóban sok minden nem dőlt még el, az idő pedig halad. A technikai kérdések megoldása elveszi az energiát attól, hogy politizálni is lehessen. Az MSZSZ-nek a mai napig nincs politikai programja, hiszen az alakuló kongresszus csak programnyilatkozatot fogadott el. Sok fontos, a munkavállalókat érintő ügyben meg kellene már szólalnunk, akár tízezreket megmozgatva nyomatékot adni követeléseinknek. Még nem állt össze az a szervező csapat se, amelynek a mozgósítás lesz a feladata, hogy amikor egy-egy szakma bajban van, és a kialakult konfliktus miatt már az utcára kényszerül, valamennyien mögé álljunk. A kihívás nagyon nagy, mert a gazdasági válság nagyon szétzilálta a munkaügyi viszonyokat, és plyen körülmények között a szakszervezet nem nagyon tud segíteni, ha az embereknek nincs normális munkájuk, jövedelmük. Fontos feladat lenne megtartani a piacgazdaság körülményei között is a jólétnek legalább a minimumait. Ehhez kevés a minimálbér intézményének fenntartása. Kihívás az is, hogy a szakszervezetekhez kötődő jogszabályok  – mint  a munka törvénykönyve vagy a munkaügyi bíráskodás – fennmaradjanak. Mindeközben egyre nagyobb a düh az emberekben, mert öt évvel a válság után még mindig nem látnak maguk előtt pozitív jövőképet, ezért inkább a szakszervezetből is kimaradnak.

    – Miből gondolja azt, hogy ha kialakul az új konföderációban a szervező csapat, tízezreket tud majd mozgósítani?

    – A magyar emberből hiányzik a szolidaritás, ezért is látszanak erőtleneknek a szakszervezetek. Azért álltunk össze, hogy ezen a helyzeten is változtassunk. Ma nem nagyon vannak szociális szempontok a politikában, hiszen az a mondás tartja magát, hogy mindenki annyit ér, amennyije van. A közgondolkodást meg kellene változtatni, hogy merjünk kiállni azokért, akik bajban vannak, legyünk egymással szolidárisak. Csak a szakszervezet képes arra, hogy megvédje a munkavállalókat, de ezt csak akkor tudja megtenni, ha megvan hozzá a háttere, a szervezett dolgozók hada. Ezért is szervezzük meg a fix magot, amelyik mindig megmozdítható, kialakítunk egy hírláncot, információs rendszert, mozgósítási platformot a mai modern eszközöket felhasználva. Ezt azonban profi módon, a mai kornak megfelelően kell megcsinálni. Ettől várnánk sikereket, azt, hogy az emberek választ kapjanak arra a kérdésre, hogy mit ad a szakszervezet.

    – Ha az átmeneti időben, ígéretük szerint az év végéig a még vitatott kérdések rendeződnek, tisztújító kongresszust tart az MSZSZ. Megkerülhetetlen a kérdés: ki lesz az új elnök?

    – Arról már döntöttünk, hogy feláll a jelölőbizottság, elkezdi a munkáját. A korábbi jelölőbizottságnak tagja voltam, akkor megkérdeztük a szakmákat, milyen vezetési struktúrát szeretnének. A mostani működésének minden feltétele adott, de az látható, hogy erre az új világra új ember kell a szervezet élére. Egy konföderációvezetőnek kritériumai vannak, például az, hogy legyen tapasztalata az érdekvédelmi munkában, fontos a beszédkészség, a jó kisugárzás. A felkészültség alapvető, némi rutinnal, hiszen nemcsak apparátust, testületeket mozgat, hanem miniszterek, pártvezetők lesznek a tárgyalópartnerei. Meg fogjuk találni a megfelelő embert, akinek persze élveznie kell a többség bizalmát.

Kun J. Erzsébet

Portré rovatunkat támogatja:


Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Sáling József, a KASZ elnöke, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökségének tagja.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector