A szakszervezeti szövetség hat százalékos emelést tartana elfogadhatónak
Nincs megegyezés a minimálbérről
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. december 19. péntek, 08:06
Közzétéve: 2014. december 19. péntek, 08:06
Továbbra sincs megállapodás a jövő évi minimálbérekről a versenyszféra munkaadóival. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége 6 százalékos emelést tartana elfogadhatónak. Svajda József, az MSZOSZ régiós elnöke úgy véli a magyar minimálbér 25 éve meg sem közelíti az egy főre eső létminimumot. A szakszervezetek szerint a béremelés csökkentené a leszakadást az általános Európai Uniós helyzettől.
Messze elmarad a magyar minimálbér az osztrák és a szlovén juttatásoktól. A többszörösét viheti haza egy kinti munkás annak az összegnek, amit magyar kollégája kap - mondja Svajda József. Az MSZOSZ régiós elnöke kiemeli: Somogy megyében a nagyvállalatok többsége minimálbérért foglalkoztatja munkásait. Nem ritka az a hely sem, ahol a dolgozók 65%-a keres létminimum alatt.
Svajda József régiós elnök, MSZOSZ:
Hogy lehet egész hónapban dolgozni 67 ezer forintért, és rengeteget, mert közelről látom. Mit lehet ezzel kezdeni, túlórákkal, műszakpótlékkal is maximum 80-85 ezer forintra megy föl. Hát ezzel mit lehet kezdeni? Ez szégyenteljes, nem tudok mást mondani. Átszámolva meg 240 Euróra, ez értelmezhetetlen.
Luxemburg a másik véglet, hozzá példának a szakszervezeti vezető. A mini államban 1600 Euró a minimálbér összege. Ezt hazánkban lehetetlen elérni - teszi hozzá Svajda József. A munkaadók maximum 3 százalékot emelnének, a szakszervezetek szerint azonban minimum 6 százalék lenne elfogadható. Megegyezés továbbra sincs a felek között.
Svajda József régiós elnök, MSZOSZ:
Ma, Magyarországon százötvenezer nettó forint kellene egy keresőre, hogy a családoknak ne legyenek komoly gondjaik. Egy ilyen átlagos bér lenne a megfelelő, de százezer forint minimálbér nettóba feltétlenül kellene ahhoz, hogy a szegénység szűnjön Magyarországon.
A szakszervezetek által javasolt 6%-os emelés is csupán 5000 forint pluszt jelentene a bruttó fizetésekben, amelyből miután levonjuk az adót, nagyon kevés marad a dolgozók zsebében. Amennyiben nem sikerül megegyezni, a Kormány határoz majd meg egy értéket, ami vélhetően a 3 és 6 százalék közötti lesz. Az MSZOSZ azonban még bízik abban, hogy közelednek az álláspontos a munkaadók és a munkavállalók között.
Forrás: Somogy TV, Híradó