Startlaphoz Csatlakozz!

A cégek 44 százaléka tervez valamilyen béren kívüli juttatást nyújtani dolgozóinak

Kevesebb munkáltató adna cafeteria

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. szeptember 01. hétfő, 14:11

Újból csökkent a cafeteriában gondolkodó vállalkozások aránya, jelenleg a cégek csupán 44 százaléka tervez valamilyen béren kívüli juttatást nyújtani dolgozóinak. A különböző cafeteria elemeket tekintve továbbra is az Erzsébet-utalvány a leggyakrabban alkalmazni kívánt juttatási forma, amit a munkába járás költségtérítése és a SZÉP Kártya követ – írja a Pic@Profit.

   A negyedéves K&H kkv bizalmi index kutatás azt mutatja, hogy a cafeteriában gondolkodó vállalkozások aránya kismértékben visszaesett. A következő egy évben a kkv-k kevesebb mint fele, mindössze 44 százaléka tervezi béren kívüli juttatással támogatni dolgozóit. Ez az érték jóval elmarad a válság előtt mért adatoktól, amikor még a vállalkozások több mint kétharmada számolt béren kívüli juttatással. Ugyanakkor szinte megegyezik a tavalyi évben elért mélyponttal (42%).
 
   „Az elmúlt években láthatóan nem sikerül számottevően növelni a cafeteriát nyújtó vállalkozások arányát. A munkáltatók körében az Erzsébet-utalvány továbbra is őrzi elsőségét a leggyakrabban juttatandó cafeteria elemek sorában, jelenleg a cégek 30 százaléka számol vele. A munkavállalók bejárási költségeinek megtérítését, mint a második legtöbbet alkalmazott béren kívüli juttatást a cégvezetők 17 százaléka fogja alkalmazni. Ezt követően a SZÉP Kártya (14%) és a pénzbeli jutalom (13%) áll” – részletezte az eredményeket Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője. (Nagy az érdeklődés a lakáshitel támogatás iránt is, fontos tudni, hogy a szabályozás a nyáron változott. Az egyéni vállalkozók is leírhatják költségként az így adott juttatást, valamint a pénzügyi vállalkozásoktól felvett hitelek támogatása is adómentes lesz. A szabályozás részleteiről szóló anyagunkat itt olvashatja!)
 
   A különböző ágazatokat tekintve igen eltérő a béren kívüli juttatások alkalmazásának gyakorisága. A cafeteriát nyújtó vállalkozások közül az ipari, építőipari cégek dolgozói számíthatnak a legnagyobb (56%) arányban béren kívüli juttatásra, ami jelentős, 15 százalékpontos ugrás az előző negyedévhez képest. Ezzel szemben a szolgáltató szektornál nagymértékben, 46 százalékról 36 százalékra csökkent a cafeteriában gondolkodó vállalkozások aránya. A kereskedelmi (48%) és a mezőgazdasági (42 százalék) vállalkozásoknál gyakorlatilag nem történt változás az előző negyedévhez képest. Ami az azonban minden ágazatnál egyforma, hogy egyértelműen az étkezési Erzsébet-utalvány a legnépszerűbb cafeteria elem.
 
   A különböző árbevételű cégek szintén nagyon különbözőképpen vélekednek a béren kívüli juttatásokról. A kisvállalkozások esetében 51 százalékról 55 százalékra nőtt a béren kívüli juttatással kalkuláló cégek aránya, ami messze átlagon felüli érték.  Ezzel szemben a mikro- és középvállalkozásoknál számottevő visszaesés történt. A mikrovállalkozásoknál 39 százalékról 34 százalékra, a középvállalkozásnál 65 százalékról 49 százalékra zsugorodott a cafeteriában gondolkodó vállalkozások aránya. A középvállalkozásoknál ez az utóbbi négy év legalacsonyabb értéke.

Forrás: Piac@Profit

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Kevesebb munkáltató adna cafeteria.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector