Nélkülözhetetlen zsákutca a közmunka?

Csak kozmetikázza az állástalansági adatokat, reális utat kínál az igazi a munkaerőpiacra vagy éhbérért foglalkoztatja azoknak, akiknek még ez is számít – a közfoglalkoztatás elmúlt négy évének értékelésekor ezek a leggyakoribb mondatok. A GKI kutatásvezetője, Adler Judit a Világgazdaságban megjelent írásában azt vizsgálja meg, mit mutatnak a felmérések, és mi következik ezekből.

  A közfoglalkoztatás különféle formái hosszú idő óta részei az aktív foglalkoztatáspolitika eszközrendszerének, bár súlyuk változó. A munkanélküliség kezelésének 2008-at megelőző időszakában jelentős feszültséget okozott az állástalanok részére folyósított – a minimálbérhez viszonyítva – magas segély. Alapvetően ennek a feszültségnek a kezelésére alakították ki (bár nem ez volt a hivatalos célja) az Út a Munkához Programot, amely mindössze két évig élt, s 2010-ben bő 60 ezer fő vett részt benne. Ez a létszám is közel háromszorosa volt a programot megelőző év adatának. A 2010-es kormányváltást követően az új kormány a munkanélküliség korábbiaktól eltérő kezelését tűzte ki célul. Ezért 2011-ben – az új koncepció kialakításának ideje alatt – a közfoglalkoztatás az előző év nagyságrendjét közelítő mértékben maradt fenn. Az új foglalkoztatási és munkanélküliségi szabályozás keretében jelentősen csökkent egyes munkanélküliségi ellátások folyósítási ideje, illetve az ebből már kikerültek további segélyezésének összege, és megszigorodott a hozzájutás feltételrendszere is. A munkanélküliség kezelésének fő aktív eszköze a közfoglalkoztatás lett, mely magába integrálta a korábban három féle ilyen célú foglalkoztatást. A rendelkezésre álló forrásokat a munkaügyi irányítás átcsoportosította a közfoglalkoztatás biztosítására, s jelentősen háttérbe szorította a többi korábban működő passzív és aktív foglalkoztatáspolitikai eszközt.
 
   Az éves átlagos létszámnál jóval magasabb a rendszerben megfordultak száma: 2010-ben 186 ezer, 2011-ben 251 ezer, 2012-ben 261 ezer, 2013-ban 387 ezer ember vett részt ebben a foglalkoztatotti formában, 2014-ben várhatóan számuk 400 ezer fő felett lesz. Tehát az elmúlt években igen nagy és egyre növekvő tömegeket mozgatott meg a közfoglalkoztatás. Az eszköz működtetése évente 200-300 ezer családot érint, így szerepe alapvető életszínvonal alakító tényező lett.
 
   A jelenlegi közfoglalkoztatás hármas célkitűzése a szegénység enyhítése, a munkaszocializáció illetve munkateszt, valamint az elsődleges munkaerőpiacra történő reintegráció. A közfoglalkoztatás 2011-től működő rendszeréről alig érhetők el hivatalos adatok, statisztikák. Míg az Út a Munkához Program lebonyolítását, hatását több kutatás is vizsgálta, a 2011 óta működő rendszert mindössze két nagyobb léptékű kutatás kísérelte meg feltérképezni. Az egyik a Belügyminisztérium rendelte meg, a másikat egy TÁMOP-projekt keretében végezték el.
 
   Köztudott és sokat ismételt tény, hogy a közfoglalkoztatásban résztvevőknek az iskolai végzettsége nagyon alacsony, továbbá többségében sem szakmával sem más a munkavállalásnál előnyt jelentő tudással sem rendelkeznek. Ezt ismerve drámainak tekinthető a kutatás azon megállapítása, hogy a közmunkában ellátott munkakörök képzettségi igénye jóval alatta maradt a résztvevők képzettségének, így még a meglévő tudás is erodálódik. Ez az állapot nem igazán segíti a nyílt munkaerőpiacra történő visszatalálást.
 
   A bevontak többsége rendszeresen közmunkás, így ez a jövedelem nagyon fontos része a család bevételeinek. A közfoglalkoztatottak az átlagnépességnél jóval nagyobb arányban szembesülnek az anyagi deprivációval. Általában nem rendelkeznek személygépkocsival, ami befolyásolja a munkahelyi mobilitásukat is. A közfoglalkoztatottak a közfoglalkoztatás nagy előnyének tekintik, hogy általában helyben van, vagy ha nem, akkor az utaztatásukat nem saját maguknak kell megoldaniuk. A közfoglalkoztatottak a közfoglalkoztatás szegénységenyhítő funkcióját tartották a legfontosabbnak. Noha a közfoglalkoztatottak fizetési igényi igen alacsonyak, ennek ellenére többségük kevésnek tartja a nettó kereseteket. A bérrel való elégedetlenség megegyezik a Belügyminisztérium teljes körre kiterjedt adatfelvételének eredményével.
 
   Hasonló egybeesés látható a közfoglalkoztatás általános megítélését illetően is. Mivel nem látnak más reális utat saját maguk számára, ezért túlnyomó többségük továbbra is közmunkás szeretne lenni.
 
   A közfoglalkoztatás reintegrációs funkcióját elenyészőnek tartják a benne résztvevők, esetenként kifejezetten romboló hatásúnak vélik azt. A rendszeresnek tűnő és elérhető közfoglalkoztatás erősen visszavetette az álláskeresési aktivitást. A közfoglalkoztatottak meglátása szerint ameddig az egyéni mentális és életkörülményi problémáik megoldásához nem kapnak segítséget, esélyük sincsen a felkínált képzés sikeres elvégzésére és a közfoglalkoztatásban, majd a nyílt munkaerőpiacon történő munkába állásra, illetve az ott történő megkapaszkodásra.
 
   A közfoglalkoztatást szervezők véleménye szerint a közfoglalkoztatás leginkább költségkímélő munkaerőt biztosít a főleg állami foglalkoztatóknak, és a munkateszt egy leegyszerűsített változata (azaz, kiszűri a segélyezettek közül a dolgozni akarókat). A közfoglalkoztatással megszerezhető szabad forrásokat a települési önkormányzatok a településen régóta halogatott feladataik elvégzésére igyekeznek kihasználni. Ilyen ellenérdekeltség mellett erősen közfoglalkoztató függő, hogy mennyire partnerek a közmunkások elsődleges munkaerőpiacra való visszatérítésében. Jellemzőbb a közmunkások „lefölözése”, és ezáltal a jól használható munkaerő (főleg szakmunkások) olyan segély-közmunka-segély spirálba kényszerítése, amelyből alig van kivezető út. A közfoglalkoztatás szegénységenyhítő hatásával kapcsolatosan alacsony a szervezők egyetértése.
 
   A közfoglalkoztatást szervező kulcspozíciót betöltő munkatársak több mint felének nincsen megfelelő képesítése a feladat ellátásához. Feltehetőleg ez is hozzájárul ahhoz, hogy nem igazán teljesül a közmunka értéktermelő jellegével kapcsolatos politikai elvárás. A közmunka értékelése sem megoldott, a megtermelt érték felhasználása nem szabályozott és nem átlátható. A startmunka mintaprogramok mezőgazdasági termelői tevékenysége az esetek nagy részében gazdasági mércével mérve nagyon rossz hatékonyságúak. A termékek nem piacképesek, viszont alkalmasak egy újraelosztás során helyi felhasználásra. Az egyéb, főleg közszolgáltatások elvégzését célzó közmunkánál még jobban hiányzik az “értékmérés” egy egyszerű mennyiségi szemléleten kívül. Nagyobb szakértelemmel, hosszabb távú programokkal, a közmunkások képzésével, megfelelő beruházásokkal hatékonyabb és fenntartható értékteremtő tevékenységeket lehetne kezdeményezni, de biztosan nem ilyen magas létszámmal. Ebben az esetben is figyelni kell azonban a közmunka helyi versenytorzító hatására, amely jelenleg kívül esik a döntéshozók és a helyi érdekeltek látókörén is.
 
   A rendelkezésre álló információk alapján a közmunkában résztvevők számának további bővítése nem tűnik ésszerűnek, viszont szükség lenne tevékenységük racionálisabb, mérhetőbb megszervezésére. Magyarország hagyományosan az EU tagállamok átlagánál kevesebbet (2011-ben alig több mint felét) fordítja szociális kiadásokra, s ezen belül is nagyon keveset költ a munkanélküliség kezelésére.
 
   A vélhetően növekvő ráfordítás az elmúlt néhány évben, azonban a ráfordítás módja egyelőre sok kívánni valót hagy maga után. A legfőbb gond, hogy nincsen érdekeltség a közmunkából való kivezetésre a nyílt munkaerő irányába még az erre alkalmas személyek esetében sem. A nyílt munkaerőpiacra történő beilleszkedés egyéb eszközeinek szerepét – képzés, hosszabb támogatott munkakeresési időtartam – vissza kellene állítani.

Perspektívátlan elégedettség
 
   Összességében a közfoglalkoztatásban résztvevők viszonylag elégedettek helyzetükkel, annak ellenére, hogy nem látnak előre haladási lehetőséget a közmunkán belül, s alig látnak kivezetési esélyt a nyílt munkaerő-piacra. Valószínűleg hosszú évek tapasztalata nyomán reálisan ítélik meg munkaerő-piaci pozícióikat, egy részük feladta a harcot. A közfoglalkoztatást szervezőknek és a közfoglalkoztatottaknak egyaránt erősebb érdekei fűződnek, ahhoz hogy a közfoglalkoztatásba egyszer bekerültek közfoglalkoztatottak is maradjanak, mint hogy piaci munkahelyet keressenek. Végül is arra kérdésre, hogy a közmunka által javult-e a résztvevők pozíciója nem igazán lehet egyértelmű választ adni. A nagyon alacsony szinten megvalósuló anyagi stabilitás és az ebből adódóan javuló biztonságérzet pozitívum. Ugyanakkor a továbbra is alacsony szintű a motiváltságuk, nagymértékű a kiszolgáltatottságuk, a munkanélküliség újratermelődik körükben, munkakeresési aktivitásuk erőteljesen csökkenő, ezek olyan negatív tényezők, melyek hosszú távon konzerválhatják a munkaerő-piaci feszültségeket.

   A közfoglalkoztatás-szervezők sem várják, hogy ez a foglalkoztatási forma visszavezesse a benne résztvevőket a nyílt munkaerőpiacra. A kutatásban résztvevő közfoglalkoztatók és az interjú alanyok is kb. 10%-osra teszik az elhelyezkedők arányát, miközben nem tisztázott, hogy mit takar az elsődleges munkaerőpiacra való visszatérés kategóriája (bármilyen jövedelemszerző tevékenység, alkalmi munka, munkaszerződéses jogviszony).

Két kutatás
 
  A közfoglalkoztatásról szóló két kutatás közül az egyik a Belügyminisztérium megrendelésére a Századvég Alapítvány közreműködésével készült és 2014 szeptemberében egy szűkszavú MTI-s Belügyminisztérium-közlemény adott hírt néhány megállapításáról. („A résztvevők több mint kétharmada pozitívan ítélte meg a közfoglalkoztatást, az ott szerzett ismereteket négyötödük hasznosnak tartja, a bérezéssel kapcsolatban viszont megosztottan reagáltak – derült ki a Belügyminisztérium által készített kutatásból, melynek kiértékelésében a Századvég Alapítvány nyújtott segítséget”)

   A másik az Út a piaci munka világába TÁMOP 1.4.3-10/1-2F (2011-2014) Foglalkoztatás-fejlesztési projekt, amelyet Budapest Esély Nonprofit Kft. és az Esély Labor Egyesület alkotta konzorcium készített, és amelyről két publikáció is megjelent. Ez utóbbi kutatás – számos más célja mellett – a kutatásszervezők értékeiről és a közfoglalkoztatásban részt vevők jellemzőiről, attitűdjeiről, véleményéről gyűjtött információkat. A kutatás eredményei nem reprezentatívak, ennek ellenére izgalmas lenyomatát adják a közfoglalkoztatás közelmúltbeli képének.

Forrás: Világgazdaság