Startlaphoz Csatlakozz!

Reális kép  a szegénységben élőkről és a leszakadókról

Beszünteti eddigi létminimum-vizsgálatait a KSH

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. június 25. csütörtök, 08:09

Módszertant vált a statisztikai hivatal, mert az eddigi rendszer nem volt alkalmas rá, hogy reális képet adjon a szegénységben élőkről és a leszakadókról – közölte a KSH. A létminimum eléréséhez szükséges összeg 2014-ben alig változott a 2013-as adatokhoz képest – írja a HVG.

  Havonta negyedmillió forintra volt szüksége egy tipikus, két felnőttből és két gyerekből álló családnak ahhoz, hogy a létminimum szintjén meg tudjon élni 2014-ben. Az összeg egészen pontosan havi 253 318 forintot tett ki, néhány száz forintos különbséggel ugyanannyit, mint az előző évben. Ebből az összegből 85 180 forint jut az élelmiszerekre – hangzott el a KSH szerdai sajtótájékoztatóján.
 
  Egy ember 87 351 forintból tudott megélni tavaly a létminimum szintjén, ebből 23 954 forintot költött élelmiszerre.
 
  A KSH-nál azt is bejelentették, hogy ez volt az utolsó hasonló létminimum-számítás, mert a módszer felett eljárt az idő. A számítás annak érdekében újul meg, hogy a statisztikusok reális képet kaphassanak létminimum környékén és alatt élőkről. A jövőben azokra fókuszálnak, akik a szociális intézkedések alanyai kellene, hogy legyenek. A korábbi módszer a magyar háztartások mindössze 35 százalékát érintette, és nem mutatta meg a mélyszegénységben élőket. Ezért döntött úgy a KSH, hogy eljött az idő a módszertancserébe.
 
  Hogy mi lesz az új módszer, még nem tudni; a KSH novemberre ígérte az új metódus bemutatását a friss szegénységi adatok ismertetésével egy időben.
Forrás: HVG

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Beszünteti eddigi létminimum-vizsgálatait a KSH.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector