Startlaphoz Csatlakozz!

Idén nem lesznek nagy szakszervezeti beszédek

Majális: új irányt akarnak

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. máj. 01. csütörtök, 10:15

A szocialisták a majálisra időzítették az EP-kampány nyitórendezvényt, a Nagyréten Mesterházy Attila pártelnök is felszólal. Idén nem lesznek nagy szakszervezeti beszédek, de az érdekvédőknek sikerült egy vitafórum keretében egy asztalhoz ültetniük a demokratikus parlamenti pártok EP-képviselőjelöltjeit. A majális hangulatát a délután egytől este hét óráig tartó gyermekprogramok, koncertek színesítik – olvasható a Népszavában.

   Európai parlamenti választás és a munka ünnepe - ez lesz a két fő témája holnap a városligeti majálisnak. Az ünnepség a szokásoknak megfelelően a szakszervezeti felvonulással indul, majd a Napozóréten Pataky Péter, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke és Patrick Itschert, az Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkár-helyettese mond rövid beszédet. Pataky úgy fogalmazott: az idei május elseje legfontosabb üzenete az, hogy új irányt kell adni Európának. „Új irányt a válság után, a megszorítások politikája után. Új irányt, hogy valódi munkahelyek jöjjenek létre és ne csökkenjenek” - fogalmazott.
 
   Szavai szerint mindezek eléréséhez megbecsült, tisztességesen megfizetett, megélni tudó munkavállalókra van szükség. Ahogy Európában, úgy Magyarországon is a munkavállalók „viszik a hátukon a rendszert”, növekedés csak a dolgozók munkájából van, és az új értéket is ők állítják elő - fogalmazott. Véleménye szerint az új irányhoz az is hozzátartozik, hogy nem visszafordíthatóak a jóléti rendszerekben és a párbeszédben eddig elért eredmények.
 
   Sikernek nevezte Pataky, hogy ennek jegyében sikerült a demokratikus parlamenti pártok egy-egy EP-képviselőjelöltjét egy asztalhoz ültetniük, holnap déltől, a majálison vitafórumot tartanak. A meghívást az Fidesz, az MSZP, a DK, az LMP és az Együtt-PM is elfogadta.
 
   Közben az MSZP erre a napra szervezte az EP-kampány nyitórendezvényét is. A Nagyréten felállított színpadon felszólal Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, Szanyi Tibor az MSZP európai parlamenti listavezetője és Horváth Csaba, a párt alelnöke. A budapesti MSZP is kiköltözik a Nagyrétre. A szocialisták sátra mellett lesz a Népszaváé is, ahol többek között Lendvai Ildikó és Bolgár György dedikálja a könyvét, és „élőszobor” osztja az újságot. Délután egytől este hét óráig gyermekprogramok, koncertek várják a majálisra érkezőket.
 
   Sajátos hangulatot adhat a majálisnak, hogy a szakszervezeti védelem átmeneti állapotban van, és csak remélni lehet, hogy a jövőben az érdekvédőknek is lesz majd szavuk a dolgozókat érintő döntéseknél. A szocialista kormányok idején a kabinet partnernek tekintette a munkavállalók és a munkáltatók képviselőit, hosszas, és nyílt vitán dőltek el a dolgozókat érintő fontos kérdések. Az Országos Érdekegyeztető Tanácsban hangos és hosszú érveléseket lehett hallani a szociális partnerektől arról, mennyivel kellene emelni a minimálbért, vagy milyen mértékű legyen az országos bérajánlás, de itt dőltek el a nyugdíjbavonulás kérdései is. A hónapokig tartó egyeztetéseknek mindig kompromisszumos egyezség lett a vége. Az érdemi tárgyalást egy csapásra megszűntette a Fidesz-kormány, és a helyzet azóta folyamatosan romlik.
 
   A választások után egy évvel az Orbán-kabinet ugyan kreált egy új fórumot, háromoldalú tanácskozó testületet hozott létre. A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumától távol áll a vita, a nyilvánosság és a partnerség is. De ugyanilyen messze kerültek a munkavállalói érdekek is. A miniszterelnök, és az általa kiválasztott munkaadói és munkavállalói szervezetek jelentős anyagi támogatást kaptak, de titoktartási kötelezettséget vállaltak. A tagok egyébként a többi között a foglalkoztatáspolitikai kérdésekről, a minimálbérről, a bérajánlásról és a munkajogi kérdésekről konzultálnak és kötnek megállapodást. Ennek a szervezetnek a tagjai írták alá az új Munka törvénykönyvét is, amely a dolgozókat kiszolgáltatottá tette, a munkáltatóknak pedig szinte korlátlan szabadságot adott.
 
   Időközben azért, hogy a szakszervezetek egységesebbek és erősebbek legyenek, egybeolvadt három konföderáció. A szándékot éppen egy éve, tavaly május elsején jelenttették be, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetesége (MSZOSZ) , a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), valamint az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége év végére közös szervezetbe tömörült. Ma már Magyar Szakszervezeti Szövetségnek hívják őket és Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke vezeti a „gigaszervezetet”.
 
  Korábban még arról volt szó, hogy mind a hat konföderáció egységbe lép, és az elnök Gaskó István, a Liga vezetője lesz, aki nem is tagadta a szándékot. Végül mégis elzárkózott a fúziótól, mert - Gaskó indoklása szerint - azzal, hogy az MSZOSZ befogadta a székházába a Közmunkások Szakszervezetét, azt bizonyította a szövetség, hogy nem tud elszakadni az MSZP-től. Kijelentette: súlyos politikai hibát követtek el a szocialisták azzal, hogy szakszervezetet alapítottak, mert „azt az MSZP is tudja, hogy a szakszervezeti mozgalom rákfenéje, ha pártokhoz kötődik”.
 
   Gaskónak ez a kijelentése egyébként azért furcsa, mert Orbán Viktor miniszterelnök nem sokkal korábban nyíltan vállalta, hogy a Liga elnöke a kedvence. A kormányfő úgy fogalmazott: „ha a Ligával találkozom, tudom, hogy nem egy másik párttal, vagy külföldiek zsoldjában álló szervezettel tárgyalok”. A kormány célja egyébként éppen az egység megtörése volt, és vitathatatlan, hogy a Fidesz-KDNP sikerre vitte a szándékát. A szakszervezetek gyakorlatilag eltűntek a dolgozók látóköréből, a két oldalon álló szervezetek ma már nem is találkoznak egymással. Nincsenek munkavállalói tüntetések, látszik, hogy hiányzik az egység. A szakszervezetek hiába is tiltakoznának, nincs fórum, ahol a kormány meghallaná a szavukat.
 
  A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége kakukktojásnak számított, ez a szervezet az állandó konzultációs fórumnak és az új tömörülésnek is tagja. Ha lenne valódi érdekegyeztetés, akkor a kormány által életre hívott fórumban képviselhetné ugyan társai álláspontját, ám Pataky Péternek erre nem sok lehetősége van.
 
Egységben sincs erő
 
 Egyelőre az sem látszik, hogy az egységbe tömörült konföderációk erősebbek, hatékonyabbak lennének, mint külön-külön. Igaz, ez nem csak a szakszervezetek számlájára írható. A dolgozók félnek. Akinek van munkája, nem meri kockára tenni azzal, hogy munkáltatója ellen demonstrál. Miközben a kormány a fekete munka ellen kampányol, állami beruházásokon napi 10-12 órában havi 60 ezer forintért is dolgoznak munkások. Másokat négy órába jelentenek be, de a másik nyolcat is le kell dolgozni. Talán soha nem voltak még ennyire kiszolgáltatottak a dolgozók, de segítséget egyelőre sehonnan sem várhatnak, így hallgatnak és tűrnek.
 
Forrás: Népszava
 

 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Majális: új irányt akarnak.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector