2014. máj. 14
Huszonnégy hajléktalan, munkanélküli ember társadalomba való visszailleszkedését segíti egy kétéves, uniós program keretében a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Karitatív Egyesület –
írja a Népszabadság.
Bővebben
A magyar munkavállalók átlagosan 57 éves korukig szeretnének dolgozni, ennek ellenére azt gondolják, hogy 66 évesen is kénytelenek lesznek munkába járni – derült ki a Randstad Awardhoz kapcsolódó kutatásból. Globálisan az IT a legvonzóbb szektor.
Bővebben
A Mt.-ben szereplő 44 napos kiküldetési, kirendelési korlátozáson túl van-e lehetőség egyéni kiküldetési megállapodásra és így a külföldi napidíj további fizetésére? Kiküldetés keretén belül milyen bejelentési kötelezettségei vannak Ausztriában a magyar munkavállalónak, illetve munkáltatójának? –
olvasható a munkajog.hu oldalán.
Bővebben
Az adósságállomány jóval túl van a 60 milliárdon, az igazgatók úgy trükköznek, ahogy tudnak. Például egyre több helyen komoly késéssel kapják meg a pénzüket a számlás orvosok –
írja a Népszabadság.
Bővebben
Elvileg egy fantasztikus program is lehetne a védőnői, de túl sok sebből vérzik. Egyebek mellett így fogalmazott Herczog Mária az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának tagja, miután Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz európai parlamenti választási listavezetője és Bábiné Szottfried Gabriella, a védőnői hálózat megújításáért felelős miniszteri biztos arról beszélt, nyárra megkaphatja a hungarikum címet a jövőre százéves magyar védőnői szolgálat –
írja a Népszava.
Bővebben
A közmunkásak alig hatoda bízik abban, hogy a közfoglalkoztatás képes növelni az elhelyezkedés esélyeit a munkaerőpiacon, így inkább a közmunkaprogramok tartósságában bíznak. Pedig a nélkülözés körükben is jelentős: a fele nem képes fűteni a lakását, negyedénél pedig már kikapcsoltak valamilyen közműszolgáltatást –
írja a privatbankar.hu.
Bővebben
Az üzemi baleset társadalombiztosítási fogalom, amely esetben a munkavállaló az egészségbiztosítás baleseti ellátásaira, így baleseti egészségügyi ellátásra, baleseti táppénzre és baleseti járadékra lehet jogosult. A munkabaleset fogalmát a munkavédelmi szabályok határozzák meg. Mindkettőben közös elem a baleset, amely az emberi szervezetet ért olyan egyszeri külső hatás, amely a sérült akaratától függetlenül, hirtelen vagy aránylag rövid idő alatt következik be, és sérülést, mérgezést vagy más (testi, lelki) egészségkárosodást, illetőleg halált okoz –
írja a munkajog.hu.
Bővebben
Az idén eddig 246 orvos, 50 fogorvos, 133 ápoló, 17 gyógyszerész, 9 szülésznő és 22 egyéb egészségügyi dolgozó döntött úgy, hogy hosszabb vagy rövidebb időre hátat fordít a magyar egészségügynek –
írja a Világgazdaság.
Bővebben
Ugyanazért a bérért a fővárosi tankerületben 22, a pécsiben 24 óra tanítás az előírás. Azon felül, hogy a terhelés irgalmatlan, a rendszer igazságtalan is, az egyik pedagógus szakszervezet vezetője jogorvoslati lehetőséget keres –
írja a pecsistop.hu.
Bővebben
2014. máj. 13
A magyar cégek fele szerint a következő 12 hónapban nem változik a fizetési kockázat, 33 százalék annak növekedését várja – derül ki a 2014-es Európai Fizetési Kockázati Index felmérésből.
Bővebben