A nyugdíjkorhatár és a munkavállalói státusz

 
 A nyugdíjkorhatár betöltése nemcsak társadalombiztosítási szempontból jelentős tényező, hatása van a munkavállalói státuszra is. Más helyzetben van a munkavállaló a nyugdíjkorhatár betöltése után, a korhatár betöltését megelőző öt éven belül, illetve öt éven túl – írja a munkajog.hu.

   Az öregségi nyugdíjkorhatárt a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 18. § (1) bekezdése az érintett személy születési évéhez kötődően határozza meg a folyamatban lévő fokozatos korhatáremelésre figyelemmel. Az 1952. előtt született személyek öregségi nyugdíjkorhatára betöltött 62. életév, az 1952–57. között születetteké fokozatosan – félévenként – emelkedik, az 1957-ben és ezt követően születetteké már a betöltött 65. életév [Tny. 18. § (1) bekezdés].
 
  A nyugdíjkorhatár elérésétől öregségi teljes nyugdíj vehető igénybe legalább húsz év szolgálati idő megléte esetén, ha azon a napon, amelytől kezdődően az öregségi teljes nyugdíj megállapításra kerül, az érintett személy nem áll biztosítással járó jogviszonyban, például munkaviszonyban [Tny. 18. § (2) bekezdés]. Legalább tizenöt év szolgálati idővel rendelkező, nyugdíjkorhatárt betöltött, biztosítási jogviszonyban nem álló személy öregségi résznyugdíjat vehet igénybe [Tny. 18. § (3) bekezdés]. A nyugdíjkorhatárnál korábban, de hosszabb jogosultsági idővel vehető igénybe a nők negyven év jogosultsági idővel megállapítható kedvezményes nyugellátása, itt azonban a szükséges jogosultsági idő nem azonos a szolgálati idő fogalmával [Tny. 18. § (2a) bekezdés].
 
   A nyugdíjkorhatár elérésének időpontja két szempontból is jelentőséggel bír. Egyrészt munkáltatói oldalról a munkaviszony esetleges megszüntetésének esetén, másrészt munkavállalói oldalról akkor, ha a munkavállaló az öregségi nyugdíj igénybevételéhez erre az időpontra kívánná megszüntetni a biztosítási jogviszonyt jelentő munkaviszonyt.
 
Munkáltatói oldalról
 
   A munkaviszony munkáltatói felmondással történő megszüntetése esetén igen nagy különbség van a nyugdíjkorhatárt betöltött, és azt öt éven belül betöltő munkavállaló helyzete között.
 
  A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 66. § (9) bekezdése szerint a munkáltató a határozatlan tartamú munkaviszony felmondással történő megszüntetését nem köteles indokolni, ha a munkavállaló nyugdíjasnak minősül. Nyugdíjasnak minősül a munkavállaló, ha az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, és az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel rendelkezik [Mt. 294. § (1) bekezdés g) pont ga) ­alpont]. A további nyugdíjasnak minősülő eseteket [Mt. 294. § (1) bekezdés g) pont gc)–gg) alpont], melyek nem a nyugdíjkorhatárral kapcsolatosak, az áttekinthetőség érdekében itt nem jelölöm.
 
   További következmény, hogy nem illeti meg végkielégítés a munkavállalót, ha a felmondás közlésének időpontjában nyugdíjasnak minősül [Mt. 77. § (5) bekezdés a) pont]. Ha viszont a munkavállaló öregségi nyugdíj­korhatárát még nem töltötte be, de ahhoz már közelít, öt éven belül azt el fogja érni, a helyzet a következő: az érintett munkavállaló munkaviszonyát azonnali hatályú felmondásra okot adó magatartás esetén indokolással ­ellátott felmondással megszüntetheti a munkáltató, a munkavállaló képességével, a munkáltató működésével összefüggő okból azonban csak akkor, ha a munkáltatónál nincs a munkavállaló által betöltött munkakörhöz szükséges képességének, végzettségének, gyakorlatának megfelelő másik munkakör, vagy a munkavállaló az e körben való foglalkoztatásra irányuló ajánlatot elutasítja [Mt. 66. § (4)–(6) bekezdés].
 
   További védő szabályként az érintett munkavállaló emelt összegű (a munkaviszony időtartamához igazodóan további egy-három havi) végkielégítésre is jogosult lesz.
 
Forrás: munkajog.hu