Külföldi munkavállalás a fiatalok szemével

Még mindig nagyon sok fiatal dönt a külföldi munkavállalás mellett. Legtöbbjüket a munkalehetőség és a fizetés vonzza a határon túli országokba, de olyan is akad, aki kalandvágyból vág az ismeretlenbe. A legfrissebb adatok szerint több mint 500 ezren határoztak úgy, hogy elhagyják hazájukat, közülük 300 ezren Nagy-Britanniában, 100 ezren Németországban, 50 ezren Ausztriában és 50 ezren más országokban dolgoznak – olvasható a hir6.hu oldalán.

  Mivel a saját ismerőseim között is könnyedén találtam olyanokat, akik jelenleg is kint dolgoznak, megkerestem őket, hogy elmondják történetüket, véleményüket, tanácsokkal szolgáljanak azoknak, akiknek megfordult a fejében a külföldi munkavállalás. Nagyon részletes válaszokat kaptam, így több sorozatban lesznek olvashatók a megyénkben élő fiatalok történetei arról, hogy miért döntöttek külföldi munka mellett, milyen helyzetben találták magukat kint, van-e honvágyuk, járnak-e haza, illetve, hogy milyen jövőt képzelnek el maguknak. Első részünkben Zsolti, aki Ausztriában, Norbi, aki Máltán és Csabi, aki Angliában dolgozik mondja el történetét.
 
   Kezdjük Zsoltival (Békéscsaba), aki jelenleg Ausztriában a Chesa monte-ben dolgozik reggeliztető szakácsként, de nem mindig volt ez így.
 
  Az ausztriai munkába állásom előtt a szakmámban dolgoztam a Ges Kft.-nél geológus geofizikus technikusként. Voltam Törökországban, Horvátországban és persze dolgoztam otthon is. Nagyon szerettem ezt a munkahelyet, de sajnos becsődöltették, így új lehetőség után kellet néznem. Az akkori párommal kezdtünk el keresni a neten állásokat. Fizettünk egy munkaközvetítőnek, ami persze csak a pénzt nyelte be. Első munkánk Serfausban a Hotel Maximilian volt, én mosogatósként a volt párom szobalányként kezdte. Mivel én nem nagyon tudtam németül, igen nehéz volt az eleje, nehéz munka, hajtás stb…, a téli szezon már csak ilyen. Az első téli szezont én nagyon megszenvedtem mind lelkileg, mind testileg. Tönkrement a volt párommal a kapcsolatunk. (Egyébként Zsolti elmondása szerint ez igen gyakori szituáció kint.)
 
  Ez is, meg sok más indok miatt kerestem egy másik helyet, ahol most is dolgozom a Chesa Montét. Ide reggeliztető szakácsként jöttem, azóta az is vagyok, kissé kibővült munkakörrel. Itt az első szezonom nyár volt. Ez is nehéz volt, új hely, új emberek, de itt a társaság nekem nagyon bejött. Egy jó kis csapat, nagyon sokat tud segíteni a kint léten. A hely maga gyönyörű, de itt nincs nagyon ünnep a melósoknak, csak a munka, de azért az itteni kis csapattal mégis kariztunk egy picit, az nagyon jó volt. Amióta itt melózom egy film is készült a szállodáról, amiben én is benne vagyok. Izgalmas volt, hogy forgatáson vehetek részt. A szezonok Ausztriában úgy alakulnak, hogy például most nyárra június 14-én jöttem, és előreláthatólag október 24-e körül megyek haza. Télen meg december 12 körül megyek és április 28-a körül jövök. A kint dolgozóknak véleményem szerint fejbe nagyon meg kell magukat változtatni. Muszáj élvezni a kint létet, mert máshogy nem megy, mert ha az ember csak a munkát látja, meg azt hogy azért lenézik az embert az elején, meg még néha most is, mert ugye külföldi vagy, akkor nagyon lassan telik el a szezon. De teljesen mindegy, a szezon végén már mindenkinek haza húz a szíve. Nekem például az is nehéz, hogy ha otthon megismerkedem valakivel, akkor nem mehetek bele komoly kapcsolatba, mert 6 hetet vagyok itthon két szezon között. Ami mégis imponálja az embert itt kint, a pénz, de ide is csak úgy éri meg kijönni, hogy a szállás kaja ingyen van. A hosszú távú terveim nem ide kötnek, a saját szakmámba szeretnék visszakerülni, és otthon dolgozni valahol. Szóval a döntés nehéz, mert ha otthon nem talál magának az ember melót, akkor ugye ide jön mindig vissza, de itt meg házat venni, családot alapítani nehéz, amik számomra fontos dolgok.
 
   A következő Norbi, mert ő egy teljesen más példa, korábban Békéscsabán lakott családjával, most pedig a máltai tengerparti naplemente ragadta el a szívét.
 
   Én legelőször kalandvágyból mentem ki. Utána az évek során rájöttem, hogy Magyarország túl kicsi és unalmas ahhoz, hogy otthon éljek, nem beszélve a lehetőségekről és a keresetek közti különbségekről. Legelőször kitchen porter voltam Angliában, de hála istennek nem sokáig, mert meglátták a bennem rejlő lehetőségeket, és fokról-fokra feljebb lépegettem a ranglétrán, így Angliából végül assistant managarként távoztam. Jelenleg Máltán dolgozom, a sziget legjobb öt csillagos szállodájának az egyik open bar-ját vezetem. A körülményekre semmi panaszom nem lehet, nyilván egy ötcsillagos szállodában minden kontrollálva van. A fizetést itt kéthetente kapjuk, átlag €1000/2 hét + jatt. Körülbelül 14 órát dolgozok naponta, de a testi fáradságon kívül nem mondhatom, hogy megterhelne, mivel van olyan szerencsém, hogy a munkám a hobbim.  Idén február 1-én jöttem haza, legközelebb jövőre ugyanilyenkor látogatom meg az otthoniakat. Eddig általában próbáltam félévente hazamenni, ez lesz az első egy éves „kiküldetésem”. Honvágyam már nagyon régen nincsen, talán ha jól emlékszem az első négy hónapban volt, még 2009-ben volt. Maga Magyarország egyáltalán nem hiányzik, csak a barátok és nyilván a család, de mivel mindig csinálok valamit, így nem gondolkozok azon, hogy mi lenne ha. A jövőmet pedig mindenképpen ide tervezem Máltára. Nagyon megszerettem ezt az országot és az embereket, ugyan csak hat hónapja vagyok itt, de már most legalább annyi barátot, ha nem többet szereztem, mint Angliában négy év alatt. Mint, ahogy Angliában, úgy itt is saját magamnak csináltam meg a szerencsét. Sosem fordulnék munkaközvetítőhöz, mivel azok csak lehúzzak az embert. Véleményem szerint jó munkát, rajtuk keresztül nem fogsz találni. Ha meg van a megfelelő fellépésed, egyedül sokkal többre viszed.
 
   Csabi (Békéscsaba) Angliában először egy kertészetben találta meg számításait, mindössze négy hónap után már szeretne tovább lépni és letelepedni, de itthon erre nem lát lehetőséget.
 
   Miután felszabadultam az iskolából, ahol mellesleg szakácsként végeztem, tapasztalat híján nem tudtam elhelyezkedni, utána két évig mezőgazdaságban dolgoztam, ami nagyon kemény volt és nem fizették meg. Végül körülbelül fél évet dolgoztam a békéscsabai kórházban, ahova kiközvetített a munkaügyi központ, de a fizetés borzasztó volt. Fő indokom tehát az otthoni nincstelenség, csak a megfutamodás volt az esélyem egy jobb életre. Unokatestvérem kint élt, ő segített a munkaszerzésben. Hozzáteszem, az én véleményem az, hogy nagyon meg kell válogatni, hogy az ember kinek a segítségével jön ki külföldre. Én a következő embereknek csak azt tudom ajánlani, hogy ha tehetik csakis olyan emberek segítségével jöjjenek ki, akikben teljesen megbíznak, és tudják, hogy nem vágnának alá, mert gyakori eset magyar-magyar közt, hogy becsapják a másikat. Még csak négy hónapja vagyok kint Angliában, de szerencsére elsőre bejutottam egy kertészethez. Már annyira összeszedtem itt magam, hogy már a váltáson gondolkozok. Az itteni kertészmunka, olyan mint otthon. Könnyű bejutni, de nagyon kemény egy munka, nagyon keveset keres vele az ember, csak itt szerencsére meg lehet belőle bőven élni. A  körülmények nagyon jók, persze az albérletért sokat kell fizetni, de hát otthon, mikor engedhettem volna meg magamnak, hogy külön éljek… A fizetés az elég ingadozó, attól függ, hogy mennyi órája van az embernek. Egy nagyon munkás hónapban megkeresem a közel 500 ezer forintot. Nagyon jó érzés az, hogy itt hetente van a fizetés. Az embernek így nem kell meghúznia magát a hónap fele után. A munka nagyon fárasztó, de valahogy mindig megtalálom a módját, hogy kikapcsolódjak.
 
   Mivel én most jöttem ki, még nem voltam otthon, bár tervezem, hogy hazamegyek. Nincs olyan nagy honvágyam, néha megesik, mikor haza vágyom, de az csak egy gyenge pillanatom egyike. Ilyenkor vannak olyan gondolataim, hogy hazamegyek, de nem tehetem, mert az otthoni helyzet nem azt mutatja, hogy érdemes lenne, így inkább azon gondolkozom, hogy valahol itt letelepedek. A jövőmet a tengerentúlon képzelem el. Kissé mersz álmok, de nincs semmi olyan, ami itt tartson. Csak a család, de úgy gondolom, a saját magam útját kell bejárnom, meg kell találnom azt a helyet, ahol el tudnék kezdeni egy új életet. Végül annyit tudnék még hozzáfűzni, hogy nekem nagyon nehéz volt ez az egész, mert bár 10 évet tanultam az angolt az iskolában ( persze ennek nem sok hasznát tudtam venni), a helyi angolt azt nehezen lehet a tanulthoz hasonlítani, nincs más választás, mint meg kell szokni. Ráadásul én az igazi nagy betűs életet itt kezdtem el, mivel otthon a szüleimmel kellet élnem. Itt meg mindent magamnak kellett csinálni, mosás, főzés és mellette még a munka is. Szóval nagyon nehéz volt, de megérte, mert sokat fejlődtem, és remélem jó irányba tartok.
 
   Tanulságos történetek, tele élményekkel, azonban ebből a három életútból is látszik, hogy a külföldi munkavállalás sem mindig fenékig tejfel, hanem kőkemény munka és nehéz megtalálni benne a hosszú távú lehetőségeket. De legalább van lehetőség bőven, ami közül lehet választani, a fizetésből meg lehet élni, sőt takarékoskodni. Ha megfelelő erőbedobással dolgozik az ember, előrébb lehet lépni, nyelvet tanulni és bár eleinte lenézik az embert, minél többet van kint, minél jobban megtanulja a nyelvet, és minél inkább lehet rá számítani, annál feljebb juthat. Bár távol a család, a barátok, de van más választás, ha nagyobb álmaink vannak, mint ami itthon várna ránk?
 
Forrás: hir6.hu