Startlaphoz Csatlakozz!

Fed-elnök:

Még nem állt talpra teljesen az amerikai munkaerőpiac

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. augusztus 23. szombat, 13:04

Bátorítóak az amerikai munkaerőpiacon az elmúlt időszakban bekövetkezett változások, de a recesszió ütötte sebek még nem gyógyultak be teljesen - mondta az amerikai jegybankrendszer (Fed) elnöke pénteken az egyesült államokbeli Jackson Hole-ban.

    Janet Yellen ezzel feltehetően arra utalt, hogy indokolt a Fed laza monetáris politikájának a folytatása. Ez azt jelenti, hogy a gazdaságélénkítő célú eszközvásárlások - az úgynevezett "mennyiségi enyhítés" - októberi kifutása után még szükség lesz a csaknem hat éve történelmi mélyponton lévő, zéró közeli amerikai alapkamat fenntartására.

    A Fed-elnöknek a Wyoming állambeli hegyi üdülőhelyen kezdődött nemzetközi konferencián elmondott beszédét feszülten várták a piacok szerte a világon.

    A Fednek azt kell eldöntenie, az amerikai munkaerőpiac javulása és az infláció gyorsulása indokol-e a piac által várt 2015 nyári időpontnál korábbi kamatemelést.

    Az intézmény pénzügypolitikai tanácsa, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) legutóbbi, július végi értekezletének jegyzőkönyvéből, amelyet szerdán hoztak nyilvánosságra Washingtonban, az derült ki: élesedik az ellentét a kamatemelési ciklus megkezdését sürgető "héják", és az óvatos "galambok" között. Megfigyelők szerint egyelőre ez utóbbiak vannak többségben, és ebbe a táborba sorolják Janet Yellen Fed-elnököt is.

    A "héja" tábor egyik hangadója, James Bullard, a St. Louis-i Fed elnöke pénteken úgy nyilatkozott, már 2015 első negyedévének a végén meg lehetne kezdeni a kamatemelést.

    A piacok azért is várták feszülten Yellen beszédét, hogy abban lesz-e elmozdulás a Fed-jegyzőkönyvből kiolvasható állapothoz képest. A Fed-elnök azonban nem tett egyenes utalást a vártnál korábbi esetleges kamatemelésre. Ehelyett azt fejtegette: a válság olyan elváltozásokat eredményezett a munkaerőpiac működésében, hogy a Fednek nagyon nehéz megítélnie, egyáltalán milyen messze jár az amerikai gazdaság a Fed hivatalos céljától, a teljes foglalkoztatottságtól.

    Janet Yellen a munkapiaci negatívumok között említette, hogy magas a hat hónapnál hosszabb ideje állástalanok aránya, és megismételte, hogy sokan vannak azok, akik részmunkaidőben dolgoznak, pedig teljes munkaidőben szeretnének.

    Beszéde végén ugyanakkor a Fed-elnök megjegyezte: a monetáris politika "nincs kőbe vésve". Ha a munkaerőpiac a vártnál gyorsabban javul vagy az infláció a vártnál nagyobb ütemben gyorsul, akkor a tervezettnél hamarabb jöhet a kamatemelés, és ugyanígy, ha a gazdaság teljesítménye csalódást kelt, és lelassul a közeledés a jegybank célszámaihoz, akkor a laza monetáris politika folytatása fog tükröződni a kamatokban - mondta beszédében Janet Yellen, az amerikai jegybankrendszer elnöke.

- MTI -

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Még nem állt talpra teljesen az amerikai munkaerőpiac.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector