Startlaphoz Csatlakozz!

A boltbezárásról szóló törvény abszurditására akarják felhívni a figyelmet

DK: vasárnap legyen tilos a vadászat is

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. március 30. hétfő, 09:03

A Demokratikus Koalícióhoz tartozó képviselők törvényjavaslatot nyújtanak be annak érdekében, hogy vasárnap tilos legyen vadászni - jelentette be a párt szóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján. Hozzátette, hogy így a vasárnap nemcsak az emberek, hanem az állatállomány számára is a pihenés napját jelentené.

    Gréczy Zsolt arra hivatkozott, hogy a KDNP nyomására elfogadták a boltbezárásról szóló törvényt, ezért már a második olyan napot érik meg a magyar polgárok, amikor nem ők döntik el, hogy mit szeretnének csinálni.

    A döntés meghozatalakor a kormány a családok együtt töltött idejére hivatkozott, pedig a tökéletes családi együttlét eszményét leginkább Semjén Zsolt, a KDNP elnökének „úri hóbortja” fenyegeti igazán - jelentette ki. A DK azt szeretné, ha a vasárnapi pihenés az emberek mellett kiterjedne az állatokra is, amelyek szintén élelmet szeretnének szerezni és „családjukkal, gyermekeikkel, fiókáikkal szeretnék tölteni a hétvégét” - közölte.

    Gréczy Zsolt azt mondta, tisztában vannak azzal, hogy a vasárnapi vadászat megtiltása érzékenyen érintene bizonyos kormánytagokat, például Semjén Zsoltot vagy Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert, de az, hogy „az ő úri hóbortjukra vonatkozik ez a törvényjavaslat, nyilván a véletlen műve”. A tervezet ugyanakkor tartalmazza, hogy évente egyszer nekik is lehetőségük lenne vasárnap vadászni, ha azt 15 nappal korábban előre jelzik az illetékes hatóságnak.

    Kérdésre válaszolva azt mondta, a javaslatról nem egyeztettek az érintettekkel, azzal a vasárnapi boltbezárásról szóló törvény abszurditására akarják felhívni a figyelmet.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - DK: vasárnap legyen tilos a vadászat is.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector