Startlaphoz Csatlakozz!

Régóta várnak anyagi támogatásra

Húszezer nyugdíjas nyolcezer forinttal többet kaphat

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. június 20. szombat, 14:14

Régóta várnak anyagi támogatásra a II. világháborús hadiárvák, hadiözvegyek: most - a tervek szerint - havi 8 ezer forintot kaphatnak. A lépés az 1938 és 1945 között elesett katonák hozzátartozóit érinti, egyfajta nyugdíj-kiegészítésként is értelmezhető, mintegy 18 ezer ember számára. A Pénzcentrum mutatja a részleteket.

  Anyagi támogatást kapnak azok a hadiözvegyek és hadiárvák, akiknek férje, édesapja 1938. november 2-a és 1945. május 9-e között a magyar királyi honvédség és csendőrség kötelékében szolgált és elesett - ismertette a hadigondozásról szóló törvény módosításának célját az egyik előterjesztő, Lázár János múlt héten az Országgyűlésben. Az előterjesztést a miniszter mellett Kovács Zoltán, L. Simon László, Vargha Tamás, valamint Rétvári Bence képviselők jegyzik.
 
Kik kaphatják?
 
   Várhatóan 18 ezer fő lehet érintett- életkorukból fakadóan jellemzően nyugdíjasok. A javaslat az, hogy a jogosulti körbe kerüljenek be azok a hadiárvák és hadiözvegyek, akiknek az édesapja vagy a férje a Magyar Királyi Honvédségben vagy a Csendőrségben szolgálatot teljesített; az állománytáblától és a rendfokozattól teljesen függetlenül attól, hogy melyik egységben és milyen rendfokozatban szolgált - tájékoztatta a Pénzcentrumot a Miniszterelnökségi Sajtóiroda.

  A törvény hatályát kiterjesztik azokra is, akik 1947-ben elveszítették magyar állampolgárságukat - így több ezer embert érinthet a javaslat a határon túl is.
 
Mikor kaphatják?
 
  Információink szerint a javaslatot hamarosan tárgyalhatja a kormány, ezután fogadhatja el a parlament. A törvény a kihirdetését követő napon hatályba lépne, utána lehet igényelni a járadékot (a folyamat gyorsaságától függően vagy már a nyáron, vagy ősztől).
 
Mennyit kaphatnak?
 
  Az anyagi támogatás az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének (jelenleg: 28.500 forintnak) a 30 százaléka, 2015-ben
8 550 forint/hó.

Hogy kaphatják?
 
   A támogatást kérvényezni kell, a kérelem a tervek szerint határidő-korlátozás nélkül, bármikor benyújthatóa lakóhely szerint illetékesfővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalában. A külföldön élő kérelmező esetében Budapest Főváros Kormányhivatala járna el, a járadékot a nyugdíjfolyósító szerv folyósítaná.
 
Hányatott sorsú hadiárvák

  A két világháború között, sőt az I. világháború előtt az akkori korszaknak megfelelő hadigondozotti ellátásban részesült minden érintett. Nem volt politikai vita abban a parlament falai között, hogy a hadiárvák vagy a hadiözvegyek, az I. világháború kimenetelétől függetlenül elismerést és támogatást érdemelnek.

  Ez azért nagyon fontos kérdés, mert a II. világháború után nem ez történt, holott az áldozat és a veszteség korántsem volt kisebb, mint az első világháború idején. A II. világháború idején, 1938 késő ősze, november 2-a és 1945 nyara között meghaltak tekintetében először a magyar kormány még az 1945. április 4-i időpont előtt, valamikor 1945 márciusának végén visszaható hatállyal eleve kizárta az ellátásból azokat, akik 1944. október 15. előtt veszítették az életüket.

  Az ideiglenes kormány hozott egy olyan döntést, amellyel az 1944. október 15. után elesettek tekintetében diszkriminációt vezetett be. 1945-től folyamatosan leépítették a hadiözvegyi, illetve hadiárva-ellátást, 1949-ben kifejezetten csak és kizárólag politikai döntés alapján az 1945-ben jogosultságot szerzettektől egyöntetűen megvonták a hadiözvegyi és hadiárva-ellátást.

  1950 után a politikai rezsim gyakorlatilag kinyilatkoztatta, hogy aki a II. világháborúban harcolt és a Szovjetunió ellen küzdött, az természetesen az ország és a Szovjetunió ellenségeként bűnösnek számít. Tehát megbélyegezték a II. világháború minden katonáját, és megbélyegezték a hadiözvegyeket és a hadiárvákat, megvonták tőlük az ellátást.
 
Forrás: Pénzcentrum

 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Húszezer nyugdíjas nyolcezer forinttal többet kaphat.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector