A mai napon harmadik alkalommal került sor plenáris ülésre a Szociális Ágazati Sztrájkbizottság és a Kormány kijelölt képviselői között. Az ülésen a Kormány képviseletében Fülöp Attila helyettes-államtitkár részletezte a 2014. január 1-jétől bevezetni kívánt ágazati pótlékrendszert, illetve ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy januárban megkezdi működését egy munkacsoport, mely kidolgozza a szociális ágazati életpályát.
Bővebben
2013. december 17-én az Országgyűlés elfogadta a nemzeti tankönyvellátásról szóló törvényt. A törvény értemében a közoktatási intézményrendszer tankönyvvel való ellátása állami közfeladat. Az új nemzeti alaptanterv kritériumainak megfelelő tankönyvek fejlesztése egy jelenleg még nem létező állami szerv feladata lesz. A tankönyvjegyzéken évfolyamonként és kerettantervi tantárgyanként legfeljebb kettő tankönyv szerepelhet; ezek közül választhat a pedagógus (bár ez a minimális döntési lehetőség is kérdéses, hiszen a választáshoz a fenntartató egyetértése szükséges).
Bővebben
A Magyar Szakszervezeti Szövetség Elnöksége elfogadhatatlannak tartja, hogy immár hatodik éve változatlan a közalkalmazotti illetménytábla és a köztisztviselői illetményalap. Ezért az érintett munkavállalók közel 25 százalékos reálkereset-veszteséget szenvedtek, szenvednek el.
Bővebben