Startlaphoz Csatlakozz!

A januárban bevezetett gyed extra hatásai is érződnek

Tovább nőhet a gyed havi átlagos összege

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. augusztus 22. péntek, 19:56

Több mint 6 százalékkal nőtt a gyed havi átlagos összege 2013-ban - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A kisgyermeket nevelő családok így akár 40 ezer forinttal is többet kaphatnak 2010-hez képest. Idén várhatóan ismét emelkedik a támogatás összege, a gyed extrának köszönhetően pedig a támogatásra jogosultak száma is tovább nőhet.

    Tavaly átlagosan több mint 96 ezer (pontosan 96.661 ezer) forintnyi gyedet kaptak a családok havonta. 2012-höz (91.050) képest ez több mint 6%-os növekedést jelent. Ezzel párhuzamosan pedig a támogatás maximális összege is emelkedett. Míg 2010-ben kicsivel kevesebb, mint 103 ezer forintot (102.900), addig idén már csaknem 40 ezer forinttal többet, 140.200 forintot is kaphatnak a kisgyermekes családok.

    Szalai Piroska női foglalkoztatás javításáért felelős volt miniszteri biztos elmondta: az emelkedés elsődleges oka a nagyon jelentős minimálbér-emelés. Mint mondta, azért nem volt korábban az elmúlt 10-15 évre visszatekintve ilyen jelentős gyed-növekedés, mivel a minimálbérek nem nőttek. „Most nálunk először nőttek ilyen jelentősen, korábban soha” – fogalmazott.

    A januárban bevezetett gyed extra hatásai is érződnek már. Év eleje óta munka mellett is tovább kapható a gyed, így az anyukáknak nem kell választaniuk, hogy visszamennek-e a dolgozni vagy inkább a juttatást kérik.

    Az év első 8 hónapjában érezhetően többen mentek vissza dolgozni mint korábban.

    Kurucz Éva kormányszóvivő azt mondta: 92 ezerrel több nő dolgozik most, mint egy évvel korábban, és 37%-kal, tehát több mint egyharmadával nőtt a kisgyermekes nők aránya, akik már dolgoznak a gyermek születése után.

    A kormányszóvivő hozzátette: 22 éve nem dolgozott annyi nő mint most. Az uniós tagállamok közül Magyarország a harmadik ahol a legnagyobb arányban nőtt a nők foglalkoztatottsága az elmúlt években.

Forrás: Híradó.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Tovább nőhet a gyed havi átlagos összege.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector