2014. máj. 21
Egyre nő a szakadék a legjobb és legrosszabb helyzetű társadalmi csoportok között, az életkilátásokban is. Eközben a nők várható élettartama, eddig példa nélküli módon, lassabban nő, mint a férfiaké –
mondta a Világgazdaságnak adott interjújában az egyik legismertebb és legelismertebb demográfus, Józan Péter.
Bővebben
Az ügyészség sem boldogul könnyen azzal a jogi helyzettel, amit a Büntető Törvénykönyv (Btk.) tavaly nyári módosítása idézett elő hálapénz ügyben –
olvasható a Népszabadságban.
Bővebben
Bár egyelőre kevés munkáltató élt az adómentesen adható munkáltatói lakáscélú támogatás idén megnyílt lehetőségével, de nagy iránta az érdeklődés - derül ki a Napi.hu banki körkérdéséből. Akár ötmillió forintot is kaphat a munkavállaló a cégétől a hitelei törlesztésére.
Bővebben
Az egyszerűbb irodai munkák mellett a nyári fesztiválokon, strandokon is szívesen dolgoznak a vakáció idején a diákok, akiknek a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉsz) szakemberei azt tanácsolják, hogy lehetőség szerint iskolaszövetkezeten keresztül vállaljanak munkát.
Bővebben
Németország a második legnépszerűbb bevándorlási célpont a fejlett ipari államok körében, csak az Egyesült Államok előzi meg - mutatta ki kedden ismertetett felmérésben a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD).
Bővebben
2014. máj. 20
A Húsipari Dolgozók Szakszervezete, alapszervezetei még a múlt év végén a szokásos gyakorlat szerint megküldték javaslataikat a 2014. évi béremelésekre vonatkozóan. A bérekről szóló párbeszéd megkezdődött kora tavasszal, de nagyon vontatottan halad. Néhány cégnél sor került jövedelemnövelésre, de csak bónusz, prémium elemek növelésére, kifizetésére. A szakszervezet megítélése szerint a többéves kihagyás ellenére több cég nem szándékozik emelni a béreket, pótolni a bérkompenzáció elmaradását, az adórendszer nettó bércsökkentő hatása következtében elvesztett jövedelmeket. Egyes területeken csak jelképes bérrendezéssel növelnék a fizetéseket. A Húsipari Dolgozók Szakszervezete jól ismeri a vállalkozások nehéz helyzetét, de ezzel együtt elfogadhatatlannak tartja, hogy egy növekvő gazdaságban, több éves kihagyás után sem törekszenek a cégek javítani a munkavállalók jövedelmi pozícióját, növelni az ágazat vonzerejét. Pedig az új német minimálbér fokozhatja a hentesek kiáramlását.
Bővebben
Elesnek, ennek következtében pedig zárt csonttörést, rándulást és húzódást, felületi sérülést szenvednek a munkavállalók – ezek voltak tavaly a leggyakoribb munkabalesetből származó sérülések – olvasható a
webbeteg.hu oldalán.
Bővebben
Még soha olyan kevesen nem dolgoztak a Magyar Postánál, mint most. Az állami vállalat kimutatása szerint a foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma 31701 fő volt 2014 első negyedévben, ők összesen 17,6 milliárd forintot kerestek –
írja a Világgazdaság.
Bővebben
A tisztességes bérezés valamennyi nemzetközi dokumentumban benne foglalt alapvető jog, a minimálbér pedig a munkavállaló kiszolgáltatottságát csökkenti, de a foglalkoztatásra tett hatása vitatott – derül ki Kéri Ádám HR Blogon megjelent bejegyzéséből.
Bővebben