Országjáró portyájának utolsó állomásán járt Nyíregyházán a szakszervezet vezetője. Kordás László nem köntörfalazott. Kerek perec kijelentette: az utóbbi években időszakban nőtt a dolgozói szegénység az országban. Nyíregyházán fogalmazott ekképpen a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, miután szakszervezeti tisztségviselőkkel találkozott szerdán. Egyúttal fellebbentette a fátylat az általuk meghirdetett „négyszer kilenc” elvről –
írja a szon.hu.
Bővebben
Átalakulnak a 2016/17-es tanévtől a szakképző iskolák: a szakközépiskolák szakgimnáziumok, a szakiskolák pedig szakközépiskolák lesznek. Ingyenessé válik a második szakképesítés megszerzése. A többi között ezt tartalmazza az Országgyűlés által szerdán elfogadott, a szakképzésről, a felnőttképzésről és az azokkal összefüggő tárgyú törvények módosításáról szóló javaslat.
Bővebben
A Magyar Nemzeti Bank szakértői friss költségvetési elemzésükben összegyűjtötték, hogy a 2016-os büdzsébe tervezett intézkedések milyen bevételi és kiadási hatással járnak –
olvasható a Portfolio oldalán.
Bővebben
A kormány büszke arra, hogy nő a gazdaság teljesítménye és folyamatosan hangsúlyozza, hogy nem engedi el a nehéz helyzetben lévők kezét. A Policy Agenda kutatásából az látszik, hogy több stadion árát vették ki a jóléti ellátásokból többek között a nyugellátásokból és a munkanélküli segélyekből is –
írja az Origo.
Bővebben
Kamerás megfigyelés, ujjlenyomat-azonosítás, GPS nyomkövetés: a technológia fejlődésével a munkavállalók megfigyelésének széles köre vált lehetővé, azonban az egyes módszerek gyakorlati alkalmazásakor a munkáltató könnyen jogsértést követhet el. A munka törvénykönyve engedi a munkavállaló ellenőrzését a munkaviszonnyal összefüggő magatartása körében, de mindez csupán bizonyos feltételek teljesülése esetén tekinthető jogszerűnek
– írja a HVG.
Bővebben
A román közigazgatásban dolgozó köztisztviselők tüntettek szerdán Bukarestben a kormány épülete előtt, magasabb béreket követelve.
Bővebben
A nemzetgazdaságban stratégiai jelentőségűvíziközmű-szolgáltatás területén dolgozó, mintegy 20 ezer munkavállaló képviseletét ellátó, 8500 szakszervezeti taggal rendelkező országos Vízügyi Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége /VKDSZ/ május 22.-én Tatán, „a vizek városában” tartotta Országos Választmányi Értekezletét.
Bővebben
A gyermek születése az élet egyik legcsodálatosabb eseménye, amely azonban a szülők és a családtagok mellett az őket foglalkoztató munkáltatókat is feladat elé állítja, hiszen az új körülményekhez a foglalkoztatás tekintetében is alkalmazkodni szükséges. Az ezen időszakban irányadó speciális előírások alapvetően a gyermek, illetve az anya egészségének védelmét, a gyermek egészséges testi, lelki fejlődést hivatottak szolgáltatni, melyektől való eltérést a jogszabály korlátozza, azok sok esetben a felek döntésétől függetlenül, kötelezően alkalmazandóak. A következőkben a legfontosabb előírásokat tekintjük át –
írja az ado.hu.
Bővebben
Az élőmunka-igényes ágazatokban a foglalkoztatás bővítéséhez köti a kormányzat az uniós támogatásokat, a technológiai korszerűsítést célzó gazdaságfejlesztési pályázatoknál viszont nem lesz elvárás az új munkahelyek létrehozása - írja a szerdai Napi Gazdaság.
Bővebben
Levélben fordult az országgyűlési képviselőkhöz az Akciószövetség, hogy a tervezett egyszázalékos személyijövedelemadó-csökkentés helyett – az így megtartható 120 milliárddal – inkább a betegellátást mentsék meg –
írja a Népszabadság.
Bővebben