Startlaphoz Csatlakozz!

A közlekedésiek is a köztisztviselőkkel vannak

Írta: Szakszervezetek.hu (d.l.)
Közzétéve: 2013. október 19. szombat, 20:20
Felháborítónak és méltatlannak tartja a köztisztviselők helyzetét, egyebek mellett a megalázóan kevés, 38 ezer 650 forintos illetményalapot a Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége.

    A KSZOSZ szolidáris a közszférában dolgozókkal, s egyetért követelésükkel, például a méltatlanul alacsony illetményalap 20 százalékos emelésével.

    A közlekedésiek a helyzet mielőbbi rendezését követelve támogatják a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének mára szervezett úgynevezett gyorsreagálású demonstrációját is – szögezte le Nemes Gábor.

    A KSZOSZ elnöke kijelentette, a közigazgatás folyamatos átszervezése nem lehet indok arra, hogy az alkalmazotti bérek reálértéke ennyire elmaradjon az átlagtól és a minimálbérből élőkre jellemző nehéz helyzetbe sodorja a köztisztviselőket. Az áldatlan állapot azért is érthetetlen, mert a közigazgatás az állam számára is meghatározó terület, ahol ugyanolyan fontos a munkavállalók megbecsülése, a megfelelő munkakörülmények kialakítása, a bérszínvonal megőrzése, az egzisztenciális szempontok szem előtt tartása, mint bármely más területen.

    Nemes szerint a döntéshozóknak el kellene gondolkozniuk azon, hogy hagyhatták saját alkalmazottaikat kereseti átlagát a közmunkásokéhoz közelire alacsony szintre süllyedni.

    Nemes leszögezi: az MKKSZ dolgozóinak követelései megalapozottak, ezért a Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége teljes mértékben kiáll a közigazgatásban foglalkoztatottak mellett és azonnali lépéseket sürget a kialakult feszültségek kezelésére.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A közlekedésiek is a köztisztviselőkkel vannak.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector