A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma X. Kongresszusa a mai napon úgy döntött, hogy a SZEF Magyar Szakszervezeti Szövetségbe, teljes jogutódlással történő beolvadását nem fogadja el, szervezeti önállóságát fenntartja.
Bővebben
Sokba kerülhet a mentőszolgálatnak, hogy nem ismerte el: pótlékra jogosítja a mentőautókon szolgáló dolgozókat a munkájuk során elszenvedett stressz. A pécsi munkaügyi bíróság úgy döntött: havi húszezer forintos kockázati pótlék jár a mentőknek. Ha ezt az összeget valamennyi érintettnek ki kell fizetni, több mint kétmilliárd forintjába kerülhet az államnak évente –
írja a Népszabadság.
Bővebben
Több mint 30 ezer ember élt a lehetőséggel és az ügyfélkapun keresztül ellenőrizte nyugdíjbefizetéseit - mondta a nemzetgazdasági miniszter az InfoRádióban. Varga Mihály szerint ez a betekintési lehetőség gyakorlatilag már betölti az egyéni nyugdíjszámla funkcióját.
Bővebben
Tavaly decemberben - a gyakorlatilag inflációmentes környezetben - patakokban dőlt a pénz egyes munkavállalókhoz. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tegnap közzétett adatai szerint 2014 utolsó hónapjában a nemzetgazdaságban 6,7 százalékkal emelkedtek a bérek, ez a nettó reálbérek 7,7 százalékos bővülését hozta magával –
írja a Népszava.
Bővebben
A munkaviszony évközben való megszüntetése esetén előfordulhat, hogy a munkavállalónak több szabadság került kiadásra és kifizetésre, mint amennyi neki időarányosan nézve járt volna. Ilyen esetben némely munkáltató vissza kívánja fizettetni a munkavállalóval a túladott szabadságra kifizetett távolléti díjat. Jogos-e a munkáltató visszafizetési igénye túladott szabadság esetén?
Erre keresi a választ a Piac&Profit szakértője.
Bővebben
Mintegy 30 ezer tisztviselő részvételével figyelmeztető sztrájkot tartottak pénteken a román közigazgatásban, az önkormányzati közalkalmazottak alacsony bérükkel elégedetlenek.
Bővebben
Szabó Tímea és Karácsony Gergely február 15-én jelentette be, hogy a Párbeszéd Magyarországért az alapjövedelem bevezetését szorgalmazza. Bő egy éve került elő az ötlet, de a PM az első, amely valóban komoly lépéseket fontolgat az ügyben, és összegeket is bemondott, hogy hogyan képzeli a bevezetését. A radikális baloldalinak címkézett alapjövedelem-gondolat egyelőre az egyetlen reformjavaslat a baloldalon, ami a NER-től markánsan eltérő társadalompolitikai víziót sejtet. Nem lenne meglepő, ha a következő években ennek különféle koncepciói kerülnének a viták középpontjába.
A hvg.hu végigvette a kockázatokat és mellékhatásokat is.
Bővebben