Startlaphoz Csatlakozz!

Bérfeszültség

Főnök és kezdő ugyanannyit kap

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. június 08. hétfő, 12:36

Július elejétől 151 ezer forintos támogatást kaphatnak a rezidensi ösztöndíjból kikerülő szakorvosok, hogy ne csökkenjen az eddigi jövedelmük, s ne menjenek külföldre. Ez azonban bérfeszültséget okozhat, mert a kezdő szakorvosok annyit fognak keresni, mint a több évtizede praktizáló főnökeik. Jú­liustól vastagabb lehet a többi szakorvos és ápoló fizetési borítékja is – írja a Népszabadság.

   Még nem tudni, hogy jövőre vagy azt követően jut-e pénz az egészségügyben béremelésre, az azonban bizonyosnak látszik, hogy július elejétől a szakorvosok mindegyike kap valamit. A legfiatalabbaknak, akik most kerülnek ki az itthon maradásukat ösztönző/kényszerítő ösztöndíjrendszerből, a tervek szerint havi bruttó 151 ezer forint „extratámogatással” egészítené ki a kormányzat kezdő (bruttó 240 ezres) szakorvosi bérüket. Ez az összeget a korábban vállalt ötesztendős röghöz kötés teljes idejére jár, és ennél több időt nem is kell vállalniuk.
 
  Az orvoselvándorlás mérséklésére a kormány három évvel ezelőtt hirdette meg a rezidensprogramot. Akik vállalják, hogy a szakvizsga után Magyarországon maradnak, és nem fogadnak el hálapénzt, havi 100 ezer forintos ösztöndíjat kapnak. Aki a hiányszakmákban vállalja ugyanezt, annak további bruttó 64 ezer forinttal nő a jövedelme.
 
  A szakvizsga után azonban az ösztöndíj megszűnik, ám hogy ne csökkenjen az érintettek jövedelme, a kormány a fiatal szakorvosoknak öt évig bruttó 151 ezer forint extratámogatással egészítené ki a kezdő – bruttó 240 ezres – szakorvosi bérét. Ez az összeg a korábban vállalt ötesztendős röghöz kötés teljes idejére járna, és ennél hosszabb korlátozást nem is kell vállalniuk.
 
  A lépés szinte biztos, hogy érezhető bérfeszültséget okoz a közszférában dolgozó gyógyítók között, hiszen a tervezett intézkedéssel a kezdő szakorvosnak éppen akkora fizetése lesz, mint főnökének, az osztályvezető főorvosnak.
 
  Lapunk úgy tudja: július elsejétől a többi szakorvos és szakdolgozó is némileg vastagabb fizetési borítékra számíthat. A tervek szerint a kormányzat ekkortól építi be az alapbérekbe a 2012–2013-ban az orvosoknak juttatott bruttó 110 ezer forintos, valamint az ápolóknak adott átlagosan bruttó 20 ezer forintos többletjövedelmet.
 
  Így például az a szakorvos, akiknek 250-300 ezer forint a bruttó bére, s átlagosan havonta öt-hat ügyeletet vállal, bruttó 20-30 ezer forint pluszjövedelemhez jut.
 
  Aki havonta 10-12 ügyeletet vállal, bruttó 80 ezer forinttal többet kap. A szakdolgozók jövedelme a tervezett kormányzati intézkedés hatására havonta és átlagosan bruttó 7-8 ezer forinttal növekedhet. Az intézkedéshez szükséges mintegy 15 milliárd forint rendelkezésre áll a költségvetésben.
 
  A minap lapunkban jelent meg egy nagy feltűnést keltő hirdetés, amelyben Kuvait állam toborzott magyar ortopéd orvosokat. A felhívásban egy olyan most épülő kórházba keresnek személyzetet, amely a Perzsa-öböl egyik legnagyobb egészségügyi intézménye lesz 1168 ággyal.
 
  A felhívás szerint a jelentkezőktől beosztástól függően 3–15 év szakmai tapasztalatot várnak el. Lapunknak a gazdag arab országokban dolgozó magyar orvosok elmondták: a gyakorlattól és a beosztástól függően évente 60–100 ezer dollárt (mintegy 17–28 millió forintot) keresnek. Ez az összeg három, három és fél­szerese annak a pénznek, amelyet itthon több állással meg tudnak keresni.
 
  Egy nyolc-tíz éves gyakorlattal rendelkező, közkórházi munkaviszonyba álló orvosnak egy másik intézményben vállalt közreműködő orvosi munkával és legalább egy magánrendeléssel havi nettó 1,2–1,4 millió forint a jövedelme. A kinti 30 milliós éves fizetéshez azonban elég egy főállást vállalni.
 
  – Szép környezetben a legmodernebb eszközökkel lehet dolgozni, ugyanakkor nem könnyű egy iszlám országban nem az iszlám híveként élni – állítja egy az Egyesült Arab Emírségek fővárosából, Abu-Dzabiból nemrég hazatért magyar orvos.
 
  A jelentkezőknek azt tanácsolta, hogy előre írásban rögzítsék a feltételeket, ellenkező esetben könnyen megeshet, hogy a toborzáskor ígért lakhatási lehetőségre, kocsira odakinn már nem emlékszik senki. Tud olyan kollégájáról, aki emiatt alighogy megérkezett, vissza is fordult.
 
  Ám úgy tűnik, a kulturális gátakon azért valahogy mégiscsak túlteszik magukat a magyarok. Az utóbbi hat évben ugyanis hatezer orvos hagyta el az országot. Igaz, többségük nem is az arab országokban, hanem Nyugat-Európában dolgozik.
 
Forrás: Népszabadság

 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Főnök és kezdő ugyanannyit kap.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector