Startlaphoz Csatlakozz!

2015. június 30

Emmi: szerdáig megjelenik az egészségügyi dolgozók mozgóbérét rendező rendelet

Legkésőbb szerdán megjelenik az a két kormányrendelet, amely az egészségügyben dolgozók mozgóbérének számítását már nem a 2012-es, hanem a valós alapilletményhez igazítja - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közigazgatási államtitkára kedden Zalaegerszegen.

Bővebben




Zombor: nem lehet életpályamodell az egészségügyben

Az egyéb ágazatokhoz hasonlóan az egészségügyben nem lehet életpályamodellt kidolgozni, mert annak egységes megvalósítása a különböző foglalkoztatási jogviszonyok miatt lehetetlen - mondta az egészségügyért felelős államtitkár egy keddi budapesti sajtóbeszélgetésen.

Bővebben




Jogszerű foglalkoztatás

A Jó Munkahely kampány keretében elkészült filmek közül az egyik a jövőnket befolyásoló döntések fontosságáról, a bejelentés nélküli vagy jogszerű foglalkoztatás közti választásról szól. A Nemzetgazdasági Minisztérium „A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése” című kiemelt projektjének ez az üzenete főképp a fiatalokat célozza. Mert bár minden korosztály könnyen kerülhet olyan helyzetbe, hogy a látszólag gyorsabban és egyszerűbben elérhető „fekete” vagy a hosszútávon biztonságot nyújtó legális bevétel között kell választania, mégis a rossz tapasztalatokkal nem rendelkező és koruknál fogva kevésbé gyanakvó fiatalok vannak a legnagyobb veszélyben.

Bővebben




SZEF: Elég volt a megosztásból és az ígérgetésekből!

Július elseje két szempontból is fontos ünnep lenne - az egészségügyi dolgozók és a közszolgálati tisztviselők ünnepe. Csak lenne! E két szektor dolgozóinak már évek óta nincs miért ünnepelniük, ugyanis béreik nemhogy munkájuk megbecsülését nem tükrözik, hanem sok esetben még a megélhetésükhöz sem elegendőek!

Bővebben




Holnaptól 44 szakképzési centrum szerveződik

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter aláírta a július 1-jével létrejövő szakképzési centrumok alapító okiratait és kinevezte a centrumok főigazgatóit, ezáltal a Nemzetgazdasági Minisztérium fenntartásába kerülő köznevelési intézmények 44 szakképzési centrumba szerveződnek - közölte az NGM kedden az MTI-vel.

Bővebben




A kormány csodafegyvere

 Egy év alatt több mint negyedével csökkent az álláskeresők száma a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint. Ez azonban valószínűleg nagyrészt a közmunkának köszönhető, egyes régiókban például állami támogatás nélkül szinte nincs is új munkahely. Igaz, van ahol épp a fordítottja igaz.

Bővebben




Munkáltatói intézkedés

Társaságunk egyes vezetőinek azon számonkérésére, nevezetesen, hogy miért kell a munkáltatónak intézkedni a munkaszerződés módosítására, ill. a munkaviszony megszüntetésére akkor, amikor a munkavállaló válik egészségügyileg alkalmatlanná a munkafeladata ellátására, keressük a jogszerű választ – olvasható a munkajog.hu-n.

Bővebben




Májusban nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Májusban csökkent kissé a munkanélküliek száma az EU-ban és az euróövezetben, a munkanélküliségi ráta azonban nem változott az előző havihoz képest - közölte kedden az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

Bővebben




Jövőre két szombaton kell dolgozni

Jövőre két hosszúhétvége lesz március 15-e és november elseje miatt, a szabadnapokat az eddigi gyakorlatnak megfelelően szombaton kell ledolgozni, írta az MTI a Nemzetgazdasági Minisztérium rendelete alapján.

Bővebben




Idénymunkára mehetnek a közfoglalkoztatottak

Közfoglalkoztatottakat is lehet alkalmazni egyszerűsített foglalkoztatásban - döntött kedden az Országgyűlés.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector