Akár 15-25 milliárd forint is kieshet az egészségügyi rendszerből az egészségpénztári adóterhek tervezett növelése miatt - mondta Váradi Péter, a Prémium Egészségpénztár vezetője egy mai sajtóbeszélgetésen. A cafeteria rendszer átalakítása szerinte növelné az állami egészségügy terheit, sokak számára pedig lehetetlenné tenné bizonyos kezelések igénybevételét –
olvasható a HVG oldalán.
Bővebben
Ha kétszázezer forint felett tényleg csak rekreációs célra, belföldi turizmusra vagy meleg ételre lehet majd juttatást adni, az elég érdekes helyzetet teremthet -
olvasható az fn.hir24.hu oldalán.
Bővebben
A sztrájktól sem riad vissza a vegyipari szakszervezet, ha a kormány megemeli a cafeteria adóját döntött a Magyar Vegyipari-, Energiaipari és Rokon szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) tisztújító kongresszusán, amelyen Székely Tamást újabb 5 évre elnöknek választották.
Bővebben
Még a közeljövőben születő módosítók alakíthatják a 2015. évi költségvetést, de a főbb irányok már most látszanak. Miközben az állam még mindig ott sarcol meg minket, ahol ér (erről
itt írtunk hosszabban), egyértelmű iránynak látszik, hogy a legszegényebb rétegeket egyre élhetetlenebb helyzetbe hozzák –
írja a 444.hu.
Bővebben
Március közepétől rendelnék el a boltok vasárnapi zárva tartását. A javaslat a parlament előtt van, csak KDNP-sek nyújtották be, de állításuk szerint a kormány is támogatja. Öt vasárnap mégis lehetne nyitva tartani. A plázáknak, külföldi tulajdonú hipermarketeknek, ruhaboltoknak nagy csapás lenne, pár tízezer ember munkahelye bánhatja. A kormány kegyet gyakorolhat, nagy lesz a kísértés, hogy valamelyik üzlet nyitva lehessen vasárnap, ha versenytársai zárva lesznek. Éjszakai üzletek maradhatnak nyitva, de könnyen bezárathatják azokat, és felügyeleti díjat szedhetnek tőlük az önkormányzatok –
olvasható a HVG-ben.
Bővebben
Azok a nők, akiknek legalább két gyerekük van hatékonyabbak és eredményesebbek a munkavégzésben kollégáiknál egy amerikai pénzintézet által készített kutatás szerint.
Bővebben
Több mint kétmilliárd euró (mintegy 600 milliárd forint) veszteség keletkezik évente Magyarországon abból, hogy mintegy 400 ezer 15-29 év közti fiatal nem végez társadalmilag és gazdaságilag hasznos tevékenységet – állítja a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért (Eurofound) tanulmányára hivatkozva.
Bővebben
Több tízezren vonultak Brüsszel utcáira csütörtökön, hogy tiltakozzanak a nemrég hivatalba lépett belga kormány tervezett megszorításai ellen. A békés tüntetés után néhány százan összecsaptak a rendőrökkel.
Bővebben