Startlaphoz Csatlakozz!

2014. máj. 09

Budapest a legöregebb

 A főváros a legöregebb a 19 megye és Budapest összehasonlításában: ott majdnem másfélszer annyi 65 éven felüli él, mint ahány 14 éven aluli. A nettó keresetek és az átlagnyugdíjak között szintén Budapesten a legnagyobb a különbség – mutatták ki a KSH szakemberei, melyről a Viággazdaság is beszámolt.

Bővebben




Az önkormányzat két közmunkás béréhez tudná kigazdálkodni a hozzájárulást

 – A napokban telefonáltak a gönci munkaügyi központból, azt mondták, diktáljuk be, mennyi közmunkást tudunk alkalmazni minimum és maximum. Szívem szerint azt mondtam volna, hogy minimum és maximum is összesen kettőt, mert ennyinek a bérhozzájárulását talán még ki tudja gazdálkodni a több sebből vérző önkormányzat – ezt mondja Bihi Miklós, Vizsoly polgármestere, akinek saját közösségi oldalára feltett, kétségbeesett levele alapján a Népszabadság elsőként írta meg: a választások után drasztikusan csökkentette a kormány a közmunkások létszámát.

Bővebben




Baranyában is elfogyott a pénz a közmunkásokra

Baranyában is elfogyott a pénz a közmunkásokra, és ez a helyi munkaügyi központokon is látszik: hirtelen megteltek álláskereső munkanélküliekkel. Ők eddig földet művelni tanultak pénzért - kár, hogy csak pénzük nincse – írja a Népszabadság.

Bővebben




Nem jön ki a kormányzati közmunkás matek

Az ambiciózus kormányzati tervek szerint havi átlagban kétszázezer embert vonnának be idén a közfoglalkoztatásba. A programra elkülönített pénzekből viszont csak 30 százalékkal kevesebb közmunkásra futja – olvasható a Népszabadságban.

Bővebben




Megelőzhető, kezelhető a stressz a munkahelyen

Az európai lakosság 25 százaléka tapasztal valamilyen lelki egészségbeli problémát. A munkahelyi stressz okozta káros hatások miatt nő a hiányzás, a betegállomány, a munkanélküliség és a leszázalékolás. Felmérések szerint emellett Európában a munkavállalók 5 százaléka számolt be arról, hogy zaklatás, megfélemlítés áldozata lett. Egyes uniós országokban ez az érték a 10-17 százalékot is elérte. A lelki egészségzavarok költsége Európában kb. 240 milliárd euró. Az Nemzeti Munkaügyi Hivatal útmutatója ezekre a pszichoszociális kockázatokra, s azok megelőzésére, kezelésére hívja fel a figyelmet – írja a munkajog.hu.

Bővebben




A munkanélküliség miatt a fiatalok elhagyják Bosznia-Hercegovinát

A rendkívül magas munkanélküliségi ráta és az alacsony életszínvonal miatt az utóbbi 17 évben több mint 150 ezer fiatal hagyta el Bosznia-Hercegovinát - írta csütörtökön honlapján a Dnevni Avaz című szarajevói napilap a fiatalok fejlődésével és fejlesztésével foglalkozó Kult nevű intézet jelentését ismertetve.

Bővebben




Főként a fiatal, idegen nyelveket is beszélő ápolók hagyják el az országot

Főként a fiatal, idegen nyelveket is beszélő ápolók hagyják el az országot. Ezt az Egészségügyi ágazatban dolgozók demokratikus szakszervezetének elnöke nyilatkozta a Kapospontnak.

Bővebben




2014. máj. 08

Így változott a pedagógusok besorolása

 2014. március 26-án módosult a pedagógusok előmenetelére és foglalkoztatására vonatkozó végrehajtási rendelet. A módosítások legnagyobb része a pedagógusok besorolását, minősítését érinti, ideértve a Pedagógus I. fokozatba való előrelépéshez teendő minősítő vizsgára, illetőleg a Pedagógus II. fokozathoz szükséges minősítő eljárásra való jelentkezés feltételeit, a vizsga lebonyolítását, illetve a gyakornoki idő szabályait – írja a munkajog.hu.

Bővebben




Átszokik a lakosság a készpénzre

A banki ügyfelek egy része már előre készült az ingyenes készpénzfelvételre, és sokan vesznek fel azóta többször és nagyobb mennyiségű készpénzt, hogy a törvények ezt megengedik. Az idegen ATM-ek használata is fokozódott, ez alkalmanként 200-250 forintba került a kártyabirtokos bankjának – olvasható a Világgazdaságban.

Bővebben




Hosszú távú megtakarítása alig akad nálunk valakinek

  Miközben a lakosság nagy része nagyon fél attól, hogy a nyugdíja nem lesz majd elegendő, a közel felének semmilyen megtakarítása nincsen, másik harmadának pedig csak pár hónapra elegendő vagy átmeneti tartalékai vannak – derül ki egy friss kutatásból. Pedig a legtöbbünknek vannak olyan felesleges kiadásai, amelyeken spórolhatna – írja a Privátbankár.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector