Az érdekképviseleti szervezetek sürgettik az egészségügyi dolgozók élet- és munkakörülményeit javító intézkedéseket
A túlmunka és a túlórák kérdése is napirendre került azon az egészségügyi ágazati egyeztetésen, amelyet Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár hívott össze kedd délelőtt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) illetékes államtitkársága az MTI-vel.Nyolcmilliárd jutott hálapénzre is
Gyakorlatilag ugyanannyit fizettünk ki hálapénzre tavaly, mint borravalóra: bő 8 milliárd forintot. A legtöbb paraszolvencia változatlanul a kórházi orvosoknak jut. Az InfoTandem infografikája az ado.hu-n.Akik alul voltak, ott is maradtak
Növekedett Magyarországon a szellemi foglalkozásúak társadalmi súlya, a magasabbra jutás szorosan összefügg az iskolázottsággal és a városi léttel, Budapest pedig ebben a tekintetben úgy viselkedik, mint egy mágnes. A vállalkozó réteg szűkül és öregszik, a legtöbb munkahely „alul és felül” keletkezett, és ezekben a rétegekben választottak párt leginkább „maguk közül” a magyarok. Áprilisban publikálta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az elmúlt két népszámlálás adatait összevető nagy társadalmi rétegződésvizsgálatát. Olyan, mintha a mindenkori kormányoknak nem lett volna társadalompolitikája, miközben a 2008-as válság még rombolt egyet a társadalmon – írja a HVG.Száz munkahelyet teremtett a Fehrer Automotive-Rába Kft. Móron
Uniós források felhasználásával, 3 milliárd 477 millió forint összköltséggel építette ki habosított termék gyártókapacitását a móri telephelyű Fehrer Automotive-Rába Kft., amely ezzel száz új munkahelyet is teremtett - közölte a cég az MTI-vel.Újabb több száz fős leépítés a Postánál
A friss adatok szerint az idei első negyedévben 255 dolgozójától vált meg a Magyar Posta – tudta meg az mfor.hu.Elapasztott érettségizők
Több oka is van annak, hogy idén tovább csökkent a maturáló fiatalok száma, ezek egy része demográfiai, ugyanakkor az elmúlt öt évben történt oktatási átalakítások is nagy szerepet játszanak a negatív folyamatokban. A szakemberek és az ellenzék szerint a kormány oktatáspolitikája tévúton jár, a fiatalok továbbtanulási lehetőségei pedig csökkennek, ezért egyre többen gondolkodnak külföldi továbbtanulásban – olvasható a Népszavában.Növelni szeretnék a fiatalok munkaerő-piaci arányát
Huszonegy településen kezdődnek hétfőn programok az európai ifjúsági hét keretében Magyarországon, a rendezvények középpontjában a fiatalok aktív társadalmi és munkaerő-piaci részvétele áll.Nyomorognak a szegedi színház dolgozói
Hiába kérik, évek óta nincs a műszaki dolgozóknak kollektív szerződésük a Szegedi Nemzeti Színházban. Nyomorúságos a fizetésük, nem biztosítják a szakszervezet működéséhez szükséges feltételeket sem - panaszolja Pusztai Katalin érdekvédő a delmagyar.hu oldalán.A szakmai karrier első lépcsőfoka
A diákmunka a karrier első lépcsőfoka: nemcsak anyagi segítséget jelent, hanem az álláskereséshez is hasznos munkatapasztalatot, személyes kapcsolatokat, referenciát – írja az fn.hir24.hu.
Nem készülünk fel a munkahely elvesztésére és az álláskeresés idejére
Bár a legalább szakiskolai végzettséggel rendelkező, magukat munkanélküliként vagy alulfoglalkoztatottként leíró magyar állampolgárok egyharmada először van munka nélkül, új munkahelyet már legalább 15 hónapja keresnek – derül ki a BNP Paribas Cardif és a Scale Research által elvégzett felmérésből.