Emmi: a túlóráról és a túlmunkáról is szó volt az egészségügyi egyeztetésen
Az érdekképviseleti szervezetek sürgettik az egészségügyi dolgozók élet- és munkakörülményeit javító intézkedéseket
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. máj. 05. kedd, 18:57
Közzétéve: 2015. máj. 05. kedd, 18:57
A túlmunka és a túlórák kérdése is napirendre került azon az egészségügyi ágazati egyeztetésen, amelyet Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár hívott össze kedd délelőtt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) illetékes államtitkársága az MTI-vel.
A közlemény szerint Zombor Gábor jelezte, hogy az érintett szervezetek döntő többségével már egyeztettek korábban, de a találkozó részvevői egyetértettek abban, hogy fontos és szükséges ezt szélesebb körben, a jelenlegi formában is megtenni.
Az államtitkár hangsúlyozta: várja a szervezetek észrevételeit, javaslatait, amelyekről tájékoztatja a kormányt.
Az egyeztetésen Zombor Gábor kezdeményezte, kerüljön napirendre az utóbbi hetekben gyakori sajtómegjelenést kapott túlmunka és túlóra témaköre. A résztvevő szervezetek megerősítették az egészségügyért felelős államtitkárt abban, hogy az intézmények valóban kifizetik dolgozóiknak az elrendelt túlóráért és túlmunkáért járó összegeket, ám hozzátették, hogy ezeknek az elszámolási ideje nem egységes.
A munkaidőkeret rendelkezései miatt ez három-hat hónap alatt történik meg. Abban a jelenlévők egyetértettek, hogy törvénysértést nem követtek el a munkáltatók - írták a közleményben.
Hozzátették ugyanakkor, hogy ezen az eljáráson változtatni kell, ezért ezzel kapcsolatosan új tárgyalást tűztek ki.
Az érdekképviseleti szervezetek sürgették az egészségügyi dolgozók élet- és munkakörülményeit javító intézkedések folytatását, így például a 2011-2013-as bérkiegészítésekhez kapcsolódó mozgóbérek emelését és a kiszámítható egészségügyi életpályát.
A megbeszélésen részt vett a Magyar Védőnők Egyesülete, az Autonóm Területi Szakszervezet, az MSZ-EDDSZ, az Orvosi Egyetemek Szakszervezeti Szövetsége, a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete, a Magyar Orvosok Szövetsége, a Magyar Gyógyszerészi Kamara, a Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Szakdolgozói Kamara, az Országos Alapellátási Szövetség, a Magyar Kórházszövetség, a FAKOOSZ és a Független Egészségügyi Szakszervezet.
Az egészségügyi ágazati egyeztető tárgyalások a jövő héten folytatódnak - áll a közleményben.