Startlaphoz Csatlakozz!

Olvad a pedagóguskar

Galló Istvánné: a pedagógusok számára nem kockázatmentes kritikát gyakorolni

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. április 02. csütörtök, 10:12

Elöregedőben a tanártársadalom, utánpótlásra lenne szükség. A kormány szerint az eddigi intézkedésekkel vonzóbbá tették a tanári pályát - ugyanakkor a munkakörülmények nem javultak, és a pályaelhagyók száma is magas. Emellett egy a pedagógusokat elhallgattató nyilatkozatot is kipróbálnak: ha aláírják, az „elit tanárokhoz” sorolják őket, ám cserébe szó nélkül kell kiszolgálniuk a rendszert – írja a Népszava.

  A következő tíz évben mintegy 50 ezer pedagógus éri el a nyugdíjkorhatárt, pótlásukra évente legalább 2500 új belépőre lenne szükség - olvasható a március elején közzétett felsőoktatási koncepcióban, amelynek vonatkozó részeire a Magyar Nemzet hívta fel a figyelmet. A kormányzat ugyanakkor derűlátó, a stratégiában leírtak szerint a 2013-ban bevezetett Klebelsberg Képzési Ösztöndíjnak - és persze a pedagógus életpálya-modellnek - köszönhetően újból kezd vonzóvá válni a tanári pálya -, s mindezt az Oktatási Hivatal statisztikái is alátámasztják: 2010-ben a felsőoktatásba jelentkezők csupán öt százaléka felvételizett valamilyen pedagógusképzésre, ez a szám 2014-re már 11 százalékra emelkedett.
 
  A köznevelési rendszer megkezdett átalakításának egyes részei ugyanakkor többeket továbbra is gondolkodóba ejthetnek: vajon szeretnék-e egy központosított oktatási rendszerben, egy államosított iskolában, lényegében tanszabadságától megfosztott, a diákok helyett a hatalom elvárásait szem előtt tartó és annak mindenkor megfelelni kényszerülő pedagógus lenni? - A tanári pályát választóknak vonzó lehet a béremelés, ám a fiatalokat nem csak ez motiválja - mondta a Népszavának Galló Istvánné. A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerint a fiatalok számára a pénz mellett ugyanolyan fontos a munkahely biztonsága, valamint az oktatáshoz szükséges munkakörülmények biztosítása is - kevés szó esik a kormányzati kommunikációban arról, hogy a leendő tanároknak milyen feltételek között kell majd dolgozniuk.
 
  Galló Istvánné mindemellett úgy véli, azt sem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a jelentkezések számának növekedésével maga a pedagóguspálya lett vonzó. - A felmérések csalókák, hiszen a pedagógus végzettségűek között továbbra is sok a pályaelhagyó; a közhiedelemmel ellentétben a tanári diplomát egyáltalán nem könnyű ma megszerezni, s azzal a fiatalok más területeken is el tudnak helyezkedni - mondta a PSZ elnöke, hangsúlyozva: a következő tíz év még éppen elég időt hagy a kormányzatnak arra, hogy valóban vonzóvá tegyék a hivatást a fiatal pedagógusok számára.
 
  Nyilvánvalóan nem a pályát népszerűsítő lépések közé tartozik például az életfogytig tartó titoktartási nyilatkozat, amelyet azoknak a tanároknak kell aláírniuk, akik a sokat vitatott minősítési rendszerben az „innovatív pedagógus” - több munkával, ám pluszfizetés nélkül járó - kategóriájába szeretnének bekerülni. A Népszabadság kedden számolt be arról, hogy a pedagógus kategóriák - Pedagógus I-II-III - mellett megszületett ez a kategória is, ahová azokat a tanárokat várják, akiknek a nevéhez pedagógiai fejlesztés kötődik. A pályázatokat az Oktatási Hivatalon kívül egy szegedi cég, a Qualitas Tanácsadó és Szolgáltató Kft. is elbírálja, s a tanároknak ennek a cégnek a titoktartási nyilatkozatát kell aláírniuk.
 
  „Életfogytig tartó kussolás? Ezt kell aláírnom, hogy innovatív pedagógus lehessek?” - tette fel a kérdést egy, a napilap által megkérdezett tanár. - Elfogadhatatlan egy ilyen dokumentum. Nagyon veszélyes üzenete van annak, hogy a pedagógusokat ma így akarják korlátozni - mondta Galló Istvánné, kiemelve: a közoktatási rendszer átalakításával a kormányzat már így is olyan helyzetet teremtett, amelyben egy pedagógus számára nem kockázatmentes bármiféle kritikát gyakorolni.
 
Forrás: Népszava

 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Galló Istvánné: a pedagógusok számára nem kockázatmentes kritikát gyakorolni.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector