Nem célszerű, mégis berendezkedtünk a közmunkára

 A kormánynak nem célja hosszú távra berendezkedni a közfoglalkoztatásra, ugyanis az nem lenne célszerű, mégis a középtávú tervek alapján az elkövetkezendő négy évben 1500 milliárd forintot költhetünk erre a célra, csak jövőre 340 milliárdot. Az ok a kormány által áhított teljes foglalkoztatás elérése, ám tényleg a közfoglalkoztatás fogja megoldani a munkaerőpiac problémáit? Nem valószínű, de erre minden bizonnyal a kormány sem számít. Körbejártuk, hogyan is hat a közmunka a foglalkoztatásra, és hogy miért látjuk úgy, hogy akarva-akaratlanul is hosszú távon berendezkedhet rá az ország – írja a Portfolio.

Fontos tényezővé vált a közmunka

  Magyarországon a közmunkaprogramok a válság idején, 2009-2010 tájékán kezdtek el mind inkább felfutni, és a létszámbővülés azóta is tart. Az egységes közfoglalkoztatási rendszert - ami egységesítette a korábbi közcélú és közhasznú munkát, illetve a közmunkát - 2011 elejével indította be a kormány, és ettől kezdve egyre fontosabb szerepet is szán neki a foglalkoztatásban. Az akkor még csak 80 ezer fő körüli állomány 2014-ben csúcsot döntve 200 ezer fölé emelkedett, és ha a létszám a közmunkára fordított költségvetési kiadásokkal arányos, akkor az idén még tovább növekedhet.
 

  A közmunkás-létszám emelkedése miatt miatt nem könnyű megállapítani, hogy hogyan is alakulnak a munkapiaci folyamatok valójában az elsődleges munkaerőpiacon. Valóban bővül a foglalkoztatás, és milyen ütemben teszi ezt?
 
Nem kicsit torzítja a képet

  A hivatalos foglalkoztatottsági adatok alapján azt mondhatnánk, hogy a foglalkoztatás már 2012 elején visszatért a válság előtti szintre, a valóságban azonban nem volt ennyire gyors a kilábalás. Ha közfoglalkoztatással korrigáljuk az adatokat, látható, hogy a nagy visszatérés csupán 2014 elején következett be, ekkor érte el a foglalkoztatottak száma a krízist megelőző szintet.
 

  Az alkalmazottak létszáma alapján már azt látjuk, hogy a gazdasági válság valójában kétkörösen ütött be a magyar munkaerőpiacon, ugyanis a 2009-2010-es mélypontot követően 2012 és 2013 második fele között is jelentősen visszaesett a foglalkoztatás (ebből is kitűnik, mekkora különbségeket mutat a két felmérés). A bővülés valójában 2013 második felétől indult be igazán, és azóta is nagyjából töretlenül tart, így idén év elején a nem közfoglalkoztatás formájában alkalmazottak száma elérte 2009 elején mért szintjét.
 

  Ennél még inkább bíztató, hogy ugyanez látszik a versenyszféra adataiból is, ahol szintén idén év elejére sikerült ledolgozni a válság óta történt létszámvisszaesést.

És a munkanélküliség?

  A válság begyűrűzése előtt, 2009 első negyedévében a munkanélküliségi ráta 9,8 százalékot mutatott a KSH közlése szerint. Most, hat évvel később ugyanez a mutató 7,8 százalékos munkanélküliséget mutat Magyarországon.

  Mivel a munkanélküliségi mutató egy viszonyszám, azt is fontos látnunk, hogyan változott a számláló (munkanélküliek száma) és a nevező (gazdaságilag aktívak száma) is.
 
   2009 eleje óta például számottevően emelkedett a gazdaságilag aktív népesség létszáma (mintegy 330 ezer fővel bővült), aminek több oka is van.

  Az egyik jelentős tényező a jóléti ellátórendszer átalakítása, kezdve a rokkantnyugdíjra való jogosultság szabályainak nagyfokú szigorításával, de a munkanélküli és egyéb szociális ellátásokra jogosultak körét is meghatározó mértékben leszűkítette a kormány.

  Mindeközben pedig a „segély helyett munka” jegyében jött az egységes közfoglalkoztatás. Sok, a passzív ellátásokra való jogosultak köréből kiesett embernek a közmunka jelenti az egyetlen jövedelemszerzési lehetőséget, ráadásul egyes támogatásoknál is munkavégzéshez kötik a jogosultságot, ami sokaknál valójában a közmunka előírását jelenti.

  Statisztikai szempontból pedig jelentős a különbség, mert míg a passzív ellátásból élő személy nem keres munkát (gazdaságilag inaktív), addig a közmunkás hivatalosan álláskereső (vagy legalábbis annak kellene lennie), ráadásul úgy, hogy mindeközben a közmunka miatt a foglalkoztatottak számát növeli.

  Alapvetően ezen hatások miatt emelkedett meg jelentősen a gazdaságilag aktív népesség száma. Ezek mellett a válság következményeként elképzelhető, hogy az ún. added worker hatás is szerepet játszott, ami lényegében azt jelenti, hogy a korábban egy fizetésből élő családokban az életszínvonal fenntartása érdekében a korábban eltartottak közül egy vagy akár több családtag is munkába állt.

  Természetesen mindezen okokon kívül is növekedhetett volna az aktivitás, azonban a folyamatosan csökkenő népességszám ezt nehezen tudja alátámasztani.
 

  Bár az eredmény rendkívül magasnak tűnik, számításaink szerint, ha a közmunkások nem a foglalkoztatottak, hanem a munkanélküliek állományát növelnék, akkor a munkanélküliségi ráta legutóbb nem 7,8 százalékot, hanem 11,7 százalékot mutatott volna.

  (Ugyanakkor e szám mögé oda kell képzelnünk az előbb kifejtett gondolatokat, vagyis azt, hogy ez olyan mintha korábban az inaktív, segélyen élők egy részét munkanélkülinek tekintettük volna.)

    Nem gyakran találkozunk ilyen ábrával, de a friss konvergencia programban a Nemzetgazdasági Minisztérium hasonló ábráját is megtaláltuk. Az NGM számításai szerint - amelynek módszertanát nem ismerjük - 2014 utolsó negyedévében a közfoglalkoztatást nem számítva a munkanélküliségi ráta valamivel 9 százalék felett állt.
 
  Vagyis még a kormány számításai szerint is a közmunka legalább 2 százalékpontot javít a statisztikákon, és a folyamatos létszámbővítés miatt az olló még tovább nyílhat a két mutató között.
 
  Ugyanakkor a kormány és a mi ábránk is egyértelműen csökkenő trendet mutat, vagyis nincs kétség afelől, hogy a munkanélküliség az elmúlt másfél évben folyamatosan csökkent.

A teljes foglalkoztatás ára

  A magyar miniszterelnök tavaly elárulta, hogy a kormány célja a teljes foglalkoztatás elérése, vagyis azt szeretnék, hogy „2018-ra egyetlen jövedelempótló támogatásra se legyen szükség Magyarországon”. Ez a célkitűzés a tervezett költségvetési kiadásokban is megtestesül.

   Míg tavaly 230 milliárdot költött az állam közmunkaprogramokra, az idei költségvetésben már 270 milliárdot biztosítanak erre a célra, és ezt jövőre még tovább növelik.

  Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pár hete úgy nyilatkozott, jövőre már a GDP 1 százalékát fordíthatja közmunkára a kormány, ami be is igazolódott azóta. A nemrég megjelent 2015-2018-as konvergencia program 2016-ra több tízezer új közfoglalkoztatottat és a költségvetési előirányzat 25 százalékos megemelését ígéri, és a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által már benyújtott jövő évi költségvetési törvényjavaslatból az is kiderül, hogy ezzel 340 milliárd forintra nő a közmunkaprogramok előirányzata.

  Ha a kiadásokkal párhuzamosan a létszám is jelentősen emelkedik, akkor az állomány jövőre tartósan 200 ezer fő fölé emelkedhet.

  Megjegyezzük, már idén is 40 milliárd forinttal több jut közmunkaprogramokra, mint tavaly, márciusig mégsem látszott nagy felfutás a létszámban. Ugyanakkor az államilag támogatott új álláshelyek száma ezzel párhuzamosan megugrott, így arra számítunk, a közmunkás-létszám is hamarosan emelkedést mutat majd.

  A közfoglalkoztatásra fordított költségvetési kiadások 2017-ben és 2018-ban is tovább növekedhetnek, legalábbis a 2015. évi költségvetésben szereplő középtávú kitekintő még 415, illetve 475 milliárd forintos kiadást vetített előre ezekre az évekre.

Nem célszerű, de azért tartósan berendezkedünk a közmunkára

  A teljes foglalkoztatás elérésével és a kiadásnöveléssel kapcsolatos terveknek igencsak ellentmondanak Czomba Sándor, az NGM munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkárának minapi szavai. Az államtitkár szerint ugyanis „nem cél a közfoglalkoztatási forma hosszú évekig fenntartása”.
 
  Elmondása alapján a teljes foglalkoztatottság eléréséhez a kormánynak szüksége van a közfoglalkoztatásra, de arra tartósan berendezkedni nem célszerű - számunkra ez a mondat is ellentmondásos.

  Mit nevezünk tartósnak? Mondjuk egy évtized az még nem az? Vagy ha hét év alatt hétszeresére növeljük a közmunkára fordított kiadásokat, az nem berendezkedés? És tényleg azt gondoljuk, hogyha több száz milliárd forintnyi befizetett adóból és járulékból feltornázzuk a közmunkát és ezzel elérjük a teljes foglalkoztatást, akkor a munkaerőpiac rendben lesz?

  A kormány sem számít erre valószínűleg. Inkább azt az optimista álláspontot képviselik, hogy a versenyszféra pár éven belül képes lesz a tömeges munkaerő teremtésre, és a közfoglalkoztatottakat szépen lassan felszívja az elsődleges munkaerőpiac.

  Csak hogy ezen a téren több alsóági kockázatot is látunk.
 
 Az egyik, hogy jelenleg a közmunkások és a munkanélküliek együttes létszáma fél millió fő fölé rúg, ennyi piaci munkahely szinte kizárt, hogy 3-4 év alatt létrejöjjön.

  A másik, hogy a közmunkások meghatározó része képességek terén olyannyira hátrányos helyzetű, hogy képzés nélkül esélye sincs a nyílt piaci elhelyezkedésre, sok esetben az írás-olvasási készségekkel is gondok vannak. Ezen pedig se nem rövid idő, se nem olcsó változtatni.

  Emellett a munkakínálat terén is óriásiak a regionális különbségek az országon belül, míg az alacsony jövedelműek mobilitása az átlagosnál is alacsonyabbnak mondható. Valamint azt se felejtsük el, hogy a munkaerő-igények folyamatosan változnak, a technológiai fejlődés megköveteli a folyamatos tanulást és adaptálódást a változásokhoz. Így mindaddig, amíg választani lehet egy állástalan diplomás és egy szakmunkás álláskereső között, nem kérdés kit fognak.

  Azt, hogy a közmunkából való kilépési esélyek rendkívül alacsonyak, a kormány is elismeri. Éppen ezen terveznek most „jogszabályokkal” változtatni.
Kérdés, hogy a több mint 80 százalékban érettségivel sem rendelkező közmunkások nyílt piaci foglalkoztatásán hogyan tudnak jogszabályokkal segíteni.

 A témában jártas szakértők szerint valóban a képzési kötelezettség és a személyre szóló segítségnyújtás segíthet sokat, ám ekkora létszámnál a folyamat nyilvánvalóan nagyon sokáig eltart.

  Ezek fényében számunkra bizonyos részben zsákutcának tűnik a közfoglalkoztatás, és várakozásaink szerint az állam még sokáig kénytelen lehet a GDP 1,5-2 százalékát erre az „aktív segélyre” költeni, számottevő eredmény nélkül. Persze ne legyen igazunk.
 
Forrás: Portfolio