A kormány a következő négy évben újabb munkahelyeket hoz létre, és az üzleti világgal szorosan együttműködve szeretné elérni a teljes foglalkoztatottságot, és jelentősen növelni a szakképzett munkaerő létszámát - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, a Siemens képzési központjának megnyitása alkalmából tartott ünnepségen.
Bővebben
Több ezer fővel csökkenhet a Magyar Posta dolgozóinak a száma a következő években –
írta a Magyar Nemzet. A lap szerint az állami cég cáfolta a leépítésről szóló információkat.
Bővebben
Újabb munkabeszüntetést helyezett kilátásba kedden a Lufthansa pilótáit képviselő szakszervezet, amelynek felhívására hétfő délután óta sztrájk bénítja a német légitársaságot.
Bővebben
A munkáltatók által alkalmazható visszaélés-bejelentési („whistleblowing”) rendszerek jogi kereteit tavaly fektette le az Országgyűlés, a vonatkozó jogszabály pedig idén januárban lépett hatályba, mégsem terjedt el eddig széleskörűen –
írja a Világgazdaság.
Bővebben
Németországban lassan normalizálódik a vasútforgalom a mozdonyvezetők 50 órás sztrájkja után. Ezzel nemcsak a távolsági forgalmat sikerült megbénítaniuk, hanem a helyi érdekű vasutak közlekedését is, így a nagyvárosokban is káoszt okoztak. A helyzetet súlyosbította, hogy a munkabeszüntetés az őszi iskolai szünet időszakát is érintette.
Bővebben
Az egészségügyért felelős államtitkár közlése szerint olyan jövedelmi rendszert alakítanak ki, amelyben már megéri háziorvosnak lenni, reményeik szerint így a jelenleg üres helyeket is betölthetik majd.
Bővebben
Augusztusban 4,4 százalékkal nőttek a bruttó és a nettó keresetek a versenyszférában az előző havi 3,4 százalékos emelkedés után, és 2,3 százalékkal emelkedtek a költségvetési intézményeknél a közfoglalkoztatottak nélkül számolva. A nemzetgazdaság egészét tekintve 3,9 százalékkal emelkedtek a keresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, míg a közfoglalkoztatottakat is beleszámítva 2,2 százalékos volt a bérnövekedés - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Bővebben
A honvédelmi tárca jelentős illetményemelést tervez, amely már a jövő évtől évtől „ugrásszerű” javulást eredményezhet a katonák életében - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden az M1 Ma reggel című műsorában.
Bővebben
Baj nem akkor van, ha valaki el akar térni a közgazdasági ortodoxiától, hanem akkor, ha diszfunkcionális megoldásokat választ, vagy nyílt összeütközésbe kerül az EU-joggal - mondta a Napi.hu-nak Andor László leköszönő uniós biztos, akivel az ötéves mandátumáról, a magyar kormány politikai taktikájáról, az elmúlt évek Budapest-Brüsszel konfliktusairól, valamint az európai gazdaság helyzetéről beszélgettünk.
Bővebben
A nem pedagógus közalkalmazottak bérezése miatt fordult a köznevelésért felelős államtitkárhoz Farkas József, pécsi iskolai gondnok. A kezdeményezést azonnal felkarolta egy országos szakszervezet –
olvasható a pecsistop.hu oldalán.
Bővebben