Magyar szemmel nézve szinte elképzelhetetlen, hogy a holland nők már három hónappal a gyermek születése után visszamennek dolgozni. Viszont a többségük részmunkaidős állásba tér vissza, továbbá rengeteg extra szabadság jár a gyermeket nevelő holland szülőknek. Arról nem is beszélve, hogy az állam jól felszerelt bölcsődékben biztosít helyet minden holland gyereknek. – Pontokba szedtük, és összehasonlítottuk a magyar és a holland gyermekvállalási, illetve gyereknevelési gyakorlatot.
Bővebben
A Michigani Egyetem munkatársai kimutatták, hogy a szieszta vagy a hosszabb szünet segít a feszültség levezetésében, az impulzív viselkedés megelőzésében, továbbá a munkahelyi biztonság előmozdításában –
írja az otvenentul.hu.
Bővebben
Felháborodtak, megélhetésüket féltik a pécsi taxisok, mert szerintük a hamarosan életbe lépő, a korábbi rendszernél szigorúbb új előírások miatt többeknek fel kell majd hagyniuk a taxizással – tudta
meg a bama.hu.
Bővebben
Hivatalosan is jóváhagyták az országspecifikus ajánlásokat az Európai Unió tagállamainak gazdasági, illetve pénzügyminiszterei kedden Brüsszelben tartott ülésükön, és ezzel lezárták a gazdaságpolitikák összehangolását szolgálni hivatott 2015-ös európai szemesztert.
Bővebben
A munkaerő-kölcsönzés egyik alapvető jellemzője világszerte, hogy a munkavállaló csak egy bizonyos időtartamot dolgozhat ugyanannál a kölcsönvevőnél. Ez a korlát azt kívánja megakadályozni, hogy a munkáltatók a tartós foglalkoztatást is kölcsönzéssel váltsák ki. De mi oka lehet egyáltalán a kölcsönvevőknek évekig kölcsönözni egy munkavállalót? –
olvasható a munkajog.hu oldalán.
Bővebben
A jövőkutatók szerint 2050-re a társadalom nagyobbik része a megapoliszokban élő idősekből áll majd. És még magasabb lesz a nyugdíjkorhatár –
írja az fn.hir24.hu.
Bővebben
Vissza kell fizetniük az ösztöndíjat - erről kaptak levelet azok a hallgatók, akik nem szerezték meg időre a diplomát. Az Oktatási Hivatal szerint azonban a fizetés mellett létezhet más megoldás is.
Bővebben
A kormányzati intézkedések segítik a gyermekvállalást, a munka és a család összeegyeztetését, de a kedvező adatokból még nem lehet hosszú távú következtetéseket levonni – mondta Spéder Zsolt.
Bővebben
Hónapok óta nem kapott nyugdíjat az a miskolci férfi, aki több mint 43 év munka után április elején ment nyugdíjba. A szükséges papírokat beadta a helyi kormányhivatalhoz, ahol azt mondták, hogy 22 nap az ügyintézés. Azóta 93 nap telt el, de azt mondja, se pénzt, se nyugdíjas igazolást nem kapott – hangzott el a keddi RTL Híradóban.
Bővebben
Számos kérdés felvetődik a nyári szabadságolásokkal összefüggésben. Ezek közé tartoznak például, hogy kivehetjük-e nyáron a szabadságot, részmunkaidő vagy több munkahely esetén miként jár a szabadság, valamint, hogy munkaidő-keretben lehet-e szabadságot akár szabadnapra kiadni. A HR Portál szakértőjének segítségével keressük a választ a kérdésekre.
Bővebben