Nem olyan termelékenyek a munkahelyeken és hajlamosabbak a sérülésekre?
Kevésbé bíznak a munkaadók az elhízottakban
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. szeptember 14. vasárnap, 14:00
Közzétéve: 2014. szeptember 14. vasárnap, 14:00
A legújabb felmérésből az derült ki, hogy a munkaadók eleve kevésbé tartják alkalmasnak az állásokra a túlsúlyos embereket, mert úgy vélik, hogy kevésbé produktívak és szorgalmasak – írja a vital.hu.
A HR-es és munkaügyi szakemberek részvételével végzett felmérés azt mutatta, hogy a megkérdezettek több mint a fele szerint az elhízás nem kívánatos tulajdonság, amely a személyiség és az előrevetített munkamorál jelzőjeként használható. Az új felmérést megelőzően a múlt hónapban amerikai kutatók arról számoltak be, hogy az elhízott emberek kevésbé termelékenyek a munkahelyeken, és hajlamosabbak a sérülésekre.
A közelmúltban jelent meg a híradásokban Karsten Kaltoft gyermekfelügyelő dániai bírósági pere is, aki beperelte munkáltatóját azért, mert elbocsájtották azzal az indokkal, hogy elhízása miatt nem tud lehajolni bekötni a gyerekek cipőfűzőjét. Kaltoft azt követeli, hogy az elhízást is tekintsék hivatalosan fogyatékosságnak.
Az új felmérésben Thomas Mansfield jogászgyakornok az elhízott személyekkel szemben tapasztalható negatív sztereotípiákat akarta felmérni a munkakeresés folyamata alatt. Az eredmények azt mutatták, hogy amikor a válaszadó munkaadók két azonos képességű jelentkezővel álltak szemben, akik között az egyetlen különbség az volt, hogy az egyik elhízott, a válaszadók több mint a fele azt állította, hogy inkább a „normális” jelentkezőt venné fel.
A válaszadók több mint egyharmada ismerte be azt, hogy nehezen tudja megállni, hogy elfogult legyen az elhízott jelentkezőkkel szemben. A felmérésben részt vevő munkaadók 56 százaléka állította azt, hogy az elhízás értékes jelzője a jelentkező személyiségének és jövőbeli teljesítményének.
Forrás: vital.hu