6,5 fontos órabérből 18
Bébiszitterből menedzser Londonban?
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. október 10. péntek, 11:03
Közzétéve: 2014. október 10. péntek, 11:03
Aki az Eldorádót keresi Angliában, az csalódni fog, de kemény munkával 10 év alatt akár a „nulláról” vezető pozícióba kerülhet – olvasható a profession.hu oldalán.
Külföldi munkavállalókat bemutató sorozatunk legújabb részéből kiderül, hogyan juthat au-pair munkakörből középvezetői pozícióba egy magyar egyetlen évtized leforgása alatt Angliában.
Kádár Júlia 11 éve költözött ki Angliába. Akkor egy maximum 2 éves periódusra szóló tartózkodásra gondolt annak érdekében, hogy fejlessze angol nyelvtudását. 1 évig au-pair-kedett, közben elvégzett egy gyógymasszázs és aromaterápiás masszázs tanfolyamot, ami arra késztette, hogy az egészség területen folytassa tanulmányait Londonban. A magyarországi egyetemet így nem is kezdte el, helyette természetgyógyászatot és gyógynövény gyógyszerészetet tanult egy évig Angliában, egyetemi szinten.
„Diploma után elkezdtem dolgozni, mint masszőr és fitoterapeuta, majd egy gyógynövény-gyógyszer előállító cégnél dolgoztam, mint a technikai menedzser asszisztense. Megtanultam mindent, amit lehetett a gyógyszerek, kifejezetten a gyógynövény gyógyszerek szabályozásával kapcsolatban. Mellette tanultam technikai alapokat is, ami segített abban, hogy felvegyenek a következő munkahelyemre” - számol be karrierjéről.
6,5 fontos órabérből 18 font
Júlia jelenleg, immár 10 hónapja egy nagynevű biobolt láncolat technikai menedzsere, ez már egy vezető pozíciós beosztásnak felel meg.
Átlagfizetés felett keres, havi nettó 2100 fontot, amiből probléma nélkül ki tudja fizetni az albérletet, rezsit és egyéb kötelező költségeket, valamint félre is tud tenni. Heti 40 órát dolgozik, ami heti 5 nap és a hétvégék szabadok.
„Volt időszak, hogy nem a szakmámban dolgoztam, illetve nem kerestem ennyit, de még akkor is többet vittem haza, mint az átlagember Magyarországon. Hotel recepciósként például 6,50 fontos órabérrel kezdtem, ma már bruttó 18 fontos órabérnek megfelelő összeg a havi fizetésem” - árulta el.
Júlia szerint Angliában a megélhetési költségek sokkal magasabbak, mint Magyarországon, viszont mivel a fizetés is magasabb, így a kiadás és a bevétel jobban arányban van. A tömegközlekedés és lakbér nagyon drága. Londonban egy szoba nagyjából 500 font egy hónapra, erre jön a rezsi, ami felemelheti akár 700 fontra is. Egy egyszobás (egy háló, nappali, konyha, fürdőszoba) lakást nem lehet 1000 font alatt kapni. Kétszobás lakásokat 1200 fonttól kínálnak, de ez általában feleződik, ha a párjával együtt lakik az ember. Egy heti bérlet Londonban az 1-2-3 zónában (a belvárosban) 37 font, a heti bevásárlást körülbelül 50 fontból tudjuk kihozni.
„Lehet, hogy mindent elölről kell kezdeni”
Júlia nehéznek tartja a hazatérést. Mint mondja, szeretne hazamenni, de egyelőre jól érzi magát Londonban, elsősorban az anyagi biztonság, illetve más lehetőségek miatt is (szórakozás, utazás, könnyebb és nyugalmasabb élet).
A most kiutazni vágyóknak azt javasolja, hogy mindenképp beszeljenek legalább középszinten angolul, mert nagy sok a bevándorló, és az kapja meg az állást, aki beszéli a nyelvet. Júlia szerint fel kell készülni, hogy ha Magyarországon már elért valaki egy egzisztenciát, illetve bizonyos pozíciót a munkahelyen, azt lehet, hogy itt megint előről kell kezdeni. Tapasztalata szerint az is nagyon fontos, hogy félretett pénzzel induljon útnak az illető, nem biztos ugyanis, hogy rögtön talál munkát. Minimum 1000 font, de inkább magasabb összeg szükséges a kezdetekhez.
„Anglia nem Eldorádó”
„Anglia nem Eldorádó és aranybánya. Sokan, akik otthon élnek, azt hiszik az Angliában dolgozó magyarokról, hogy nagyon jól megy nekik és könnyű az élet. Egy idő után lehet, de erre a szintre sok lemondás árán lehet eljutni” - véli Júlia, hozzátéve, hogy aki erre nincs felkészülve, csalódni fog.
„Már itt sem lehet olyan könnyen és gyorsan pénzt keresni, mint 10 évvel ezelőtt. Ettől eltekintve ajánlom mindenkinek, hogy próbálja meg, ha teheti, mert élmény és tapasztalat, és ha összejön, akkor egy jó életet lehet itt kialakítani. Sőt, Magyarország sincs messze, barmikor haza lehet látogatni.”
Forrás: profession.hu