Startlaphoz Csatlakozz!

Áprilistól többen fognak fizetni

Magánnyugdíj: még nem minden pénztár menekült meg

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. március 16. hétfő, 08:42

Növekvő tagdíjfizetésről számolnak be a magánnyugdíjpénztárak, azonban a négy közül egyelőre csak kettőnél érték el a túléléshez szükséges 70 százalékos arányt. A másik kettőnél is 50 százalék feletti a fizetés, ez azonban még nem elég. Az MKB havonta várja a pénzt, áprilistól – sok tag ezt jelezte – többen fognak fizetni – tuda meg az azenpenzem.hu.

  Februárban már a tagság 51 százaléka fizetett tagdíjat – értesítette pénztártagjait az MKB Magánnyugdíjpénztár, ami egyértelműen növekvő fizetési hajlandóságot mutat, hiszen az előző években a tagságnak mindössze a 30 százaléka volt hajlandó fizetni. Az MKB havonta várja a tagdíjak érkezését. Januárban a tagság 43 százaléka fizetett az MKB-nál, februárban már 51 százalék, és március 12-ig 39 százalék. (Februárban a hónap ugyanezen időszakában még csak 34 százalék volt az arány.) Persze ez még mindig messze van a túléléshez szükséges 70 százaléktól.

  Mint ismeretes, ha egy pénztár ezt nem éri el, egy tavalyi törvénymódosítás miatt be kell zárni a kasszát. A pénztárak alacsony tagdíjakat írtak elő (ezeket itt gyűjtöttük csokorba.) Az MKB egyébként arról is tájékoztatott, hogy a tagok jelentős része – ígérete szerint - a rendszeres tagdíj-befizetést áprilistól kezdi meg. Ez jó hír a már fizetőknek is, hiszen a kasszáknál először a 2015. április 1-jétől szeptember 30-ig terjedő időszakban kell vizsgálni, hogy a tagdíjfizetők száma havonta eléri-e a teljes tagság hetven százalékát.

Két pénztár már sínen van

  A legnagyobb magánnyugdíjpénztárnál, a Horizontnál már fellélegezhetnek a tagok, hiszen a honlapjuk legfrissebb tájékoztatása szerint a tagok 79 százaléka már befizette a 2015-ös egész éves tagdíjat, és mindössze 7832 tag nem fizetett. A magánnyugdíjpénztárnak egyébként 39 ezer tagja van 124 milliárd forintos vagyonnal. A Budapest Magánnyugdíjpénztárnál a legfrissebb adatok szerint a tagdíjfizetők aránya 77 százalék. A Budapest arra kéri a tagokat, hogy az előírt minimum tagdíjat, az évi 2400 forintot március 15-ig fizessék be egy összegben. A Szövetség Nyugdíjpénztárnál csak annyit lehet tudni, hogy 50 százalék felett van a tagdíjfizetők aránya, és a havi 400 forintos tagdíjat havonta szeretné beszedni a kassza. Minden pénztár azt kéri tagjaitól, hogy frissítsék elérhetőségüket. Az MKB folyamatosan keresi a tagság azon részét, amely a levelekre még nem jelzett vissza.

   A tagdíjfizetéssel egyébként semmilyen kockázatot nem vállalnak a magánnyugdíjpénztári tagok, ugyanis a tagdíj visszajár, ha a pénztár végelszámolással megszűnik, és a tag nem lép át másikba. Sőt, a törvény lehetővé teszi, hogy egy tag tulajdonképpen bármikor úgy döntsön, mégis a tb-rendszert választja a magánnyugdíjpénztár helyett. Így egészen a nyugdíjba vonulásig mindenki kockázat nélkül megtarthatja magának ezt a lehetőséget, és elég akkor választania.

   A pénztárak azt kérik, hogy aki nem szeretne tagdíjat fizetni, lépjen vissza a tb-rendszerbe, hogy ne rontsa a kasszában a tagdíjfizetők arányát. Visszalépés esetén a tag jogosult a reálhozam (megtermelt hozam inflációt meghaladó része), a tagdíj-kiegészítés és az önkéntes alapon befizetett tagdíj felvételére.

Forrás: azenpenzem.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Magánnyugdíj: még nem minden pénztár menekült meg.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector