Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára ezt csütörtökön közölte a kormany.hu-val. Novák Katalin kiemelte: 20 nap igazolatlan hiányzás esetén a családi pótlék folyósítását szüneteltetik. Az intézkedés által vélhetően az óvodákban is csökken majd az igazolatlan hiányzások száma.
Read more
A tárcavezető azt követően nyilatkozott, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai szerint gyorsult a kiskereskedelmi forgalom növekedése októberben, a bolti értékesítés volumene 5,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a szeptemberi 4,5 százalékos emelkedés után. A bruttó átlagkereset a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások, a költségvetési intézmények és a megfigyelt nonprofit szervezetek körében 234 400 forint volt január-októberben, 2,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - jelentette a KSH.
Read more
Székely László egy önkormányzati mulasztás nyomán kérte az emberi erőforrások miniszterét a rendszerszintű hibák orvoslására.Rendszerszintű aggályokat fogalmazott meg Székely László ombudsman az önkéntes közérdekű munkavégzés szerződéses biztosítása miatt. Az alapvető jogok biztosa egy konkrét ügyet, egy gyermekét egyedül nevelő munkanélküli esetét vizsgálta, aki Kosd Község Önkormányzatánál jelentkezett közérdekű önkéntes munkára. Noha a rá bízott feladatokat elvégezte, hivatalosan nem kötöttek vele szerződést, a teljesített munkanapjait sem rögzítették írásban, így nem tudta igazolni azt a 30 nap kereső tevékenységet, amit a törvény a következő évi ellátásának feltételéül szab. Az ombudsman megállapította az önkormányzat mulasztását –
írja a vs.hu.
Read more
Megszólalt az Auchan Magyarország Kft. vezérigazgatója a vasárnapi zárva tartás és a kereskedelmet érintő jövő évi változások kapcsán. Dominique Ducoux szerint senki és semmi nem tántorítja el őket küldetésüktől –
írja az Origo.
Read more
Lassan, de szinte folyamatosan apadt az alkalmazotti létszám a hitelintézeti szektorban az elmúlt öt évben. A legnagyobb létszámcsökkenést a nagybankok és a szövetkezeti hitelintézetek szenvedték el: viszont a szakosított és állami bankoknál több az alkalmazott –
olvasható a Világgazdaságban.
Read more
Továbbra sem született bérmegállapodás a szociális partnerek között a jövő évi bérekről, miután a kormányzat még nem válaszolt a szakszervezeteknek a bérmegállapodás feltételének tekintett kérésére, hogy tárgyaljon egyéb követeléseikről is. A felek pénteken a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) ülésén folytatták a bértárgyalást.
Read more
Kivonult az Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács mai üléséről két munkavállalói szakszervezet, mielőtt a jövő évi béremelési ajánlat került napirendre. Ezzel akarták nyomatékosítani, hogy nem értenek egyet a készülő megállapodás körülményeivel –
írja a HVG.
Read more
Bizonyos esetekben fogyatéknak tekinthető a kövérség, így döntött az Európai Unió bírósága,
írja a vs.hu. A pert egy 160 kilós férfi bébiszitter indította Dániában.
Read more
Az Orbán-kabinet a paksi atomerőmű vezérkarának a lecserélésére készül –
értesült a Népszabadság. Lázár János a hét elején már említette, hogy változások várhatók. A bejelentés akkor teljes értetlenséget keltett, mostanra viszont – legalábbis Pakson – a tanácstalanság ijedtségbe ment át.
Read more