Startlaphoz Csatlakozz!

Évenként 5 százalékos illetményemelés

Hende Csaba: a honvédelmi életpálya újjáépíti a honvédség erejét

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. június 04. csütörtök, 17:36

A honvédelmi életpálya újjáépíti a honvédség erejét - mondta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága előtti meghallgatásán Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön.

    A tárcavezető szerint az új illetményrendszer ösztönöz a szakmai tapasztalat megszerzésére, a ranglétrán való előbbre jutásra. A korábbinál igazságosabb, differenciált illetményrendszer átlagosan 30 százalékos keresetnövekedést eredményez júliustól, jövőre pedig további 5 százalékot jelent - tette hozzá.

    2019-ig az évenként 5 százalékos illetményemelés Hende Csaba szerint 2002 óta a legjelentősebb növekedést biztosítja a honvédségi állomány keresetében.

    A miniszter mozgalmasnak és sikeresnek értékelte a múlt évet. Azt mondta: az elmúlt másfél év az ukrán válságra adott válaszok jegyében telt, hazánk NATO-csúcson tett vállalásai emellett aktív részvételről, a védelmi költségek növeléséről, a védelmi beruházások felgyorsításáról szólt. Külön említette, hogy a jövő évi költségvetési törvényjavaslat szerint a Honvédelmi Minisztérium támogatási főösszege 266,6 milliárd forint, kiadási főösszege pedig 298,6 milliárd, amely az idei előirányzatokhoz képest 22 százalékkal forinttal több.

    Ukrajna támogatásából azt emelte, ki, hogy a honvédelmi tárca 20 ukrán sebesült kezelését és orvosi rehabilitációját vállalta, eddig 5 katona hagyta el gyógyultan Magyarországot. Vállalta továbbá 20 ukrán katonatiszt angol nyelvi képzését, illetve 100 ezer euróval járult hozzá az ország az Ukrajna megsegítésére létrehozott kibervédelmi NATO-alaphoz.

    Az Iszlám Állam elleni nemzetközi fellépésről, a Magyar Honvédség kurdisztáni szerepvállalásáról azt mondta: észak-iraki helyszínbejárást március végétől végeznek, az egyeztetések jelenleg is folyamatosak a kitelepülés még nyitott kérdéseiről. Hangsúlyozta: a tárca az elmúlt hónapokban megtervezte a kurdisztáni szerepvállalás teljes eszköz- és humán-igényét, kiválasztotta az állományt, megkezdték a felkészítésüket elindították a szükséges beszerzéseket.

    A visegrádi négyek együttműködéséről azt mondta: a tárca tavaly a tervek szerint folytatta a felkészülést a V4 EU Harccsoportban való magyar részvételre. A Gripen-program folytatásáról szólva pedig a közvetlen légi támogatási képesség kialakítását emelte ki, amelyről azt mondta: harci repülőink ezzel érik el a 21. századi szintet.

    A balti légtérvédelemről szólva hangsúlyozta: 2019. májusa és augusztusa között hazánk ismételten vállalja ezt a szolgálatot. A Szlovénia légtérvédelmében való magyar részvételről pedig azt mondta: a NATO alárendelt szolgálatot Kecskemétről október 4-én kezdték meg.

    A Honvédelmi Minisztérium 2014-2015-ben átalakította a honvédség missziós szerepvállalását - szögezte le. Hangsúlyozta: a missziók 10 százaléka ENSZ, 30 százalék EU, 60 százaléka NATO-vezetésű. Ismertette: több mint 700 katona, három földrészen, 11 országban teljesít szolgálatot.

    Beszámolt arról is, hogy az Afganisztánban felszabaduló erőket Koszovóba csoportosították át, itt van jelenleg a legnagyobb létszámú magyar szerepvállalás.
    A honvédelem rendszerében elért eredmények közé sorolta a vezetési rendszer megújítását, a honvédség katasztrófavédelmi tevékenységét, valamint az önkéntes tartalékos rendszert.

    A hadisírgondozásról elmondta: tavaly több mint 1500 hadisír helyreállítása, felújítása történt meg.

    Elhangzott, hogy a nemzeti rendezvényeken használt világítási és hangtechnikát megvásárolja a tárca, így évekig biztosítottak ezek az eszközök és nincs szükség beszállítóra. Mint fogalmazott: 12 rendezvényt szervezett a tárca.

    Kósa Lajos, a bizottság fideszes elnöke egyebek mellett a Csehországban történt Gripen-baleset részleteire volt kíváncsi. A magyar légierő JAS-39 Gripen típusú vadászgépe május 19-én eddig ismeretlen okból túlfutott a leszállópályáján, a pilóták katapultáltak.

    Hende Csaba válaszában kifejtette: szakmai vizsgálat indult, emellett a légügyi hivatal közigazgatási eljárást is indított, a baleset pontos okát ezt követően lehet megállapítani. A két fő és számos kisebb darabra széttört, nem javítható gépnél eddig nem találtak műszaki meghibásodást, de további vizsgálatokra van szükség. Mint mondta,  a légiirányítás tevékenysége, a pilóták mulasztása, de akár külső környezeti hatások is okozhatták a balesetet.

    Harangozó Tamás, a bizottság szocialista alelnöke az elmúlt 4 év legnagyobb vesztesének a honvédelmet nevezte, mivel évről évre csökkentek a védelmi források, a létszámhiány becslése szerint 5000 fős. Hende Csaba azt mondta: folyamatosan küzdenek a létszámhiánnyal, és reménye szerint épp az új életpálya, a nagyobb jövedelem teszi majd vonzóvá a fiatalok számára a honvédséget. Ismertette: a 2014 decemberi adatok alapján a honvédségnél 28 624 rendszeresített beosztás volt, ami 81,3 százalékos feltöltöttséget jelent.

    Firtl Mátyás, a bizottság KDNP-s alelnöke a pápai reptér fejlesztése iránt érdeklődött, Hende Csaba válaszában többek közt arról beszélt, hogy az 50 milliárdos fejlesztésből 30 milliárdot finanszíroz  a NATO.

    Vadai Ágnes, a bizottság független, a Demokratikus Koalícióban politizáló tagja egyebek mellett azt kérdezte: igaz-e az a csütörtök reggel felröppent hír, hogy amerikai gépek kapcsolódnának be a visegrádi országok légtérvédelmébe. Hende Csaba azt mondta: nem olvasta ezt az információt, de kétségtelen, hogy a walesi NATO-csúcson felmerültek hasonló szakmai elképzelések.

    Mirkóczki Ádám, a Jobbik részéről az Ukrajnának adott támogatásokat bírálta, mondván olyan országnak ad a magyar kormány támogatást, amely kifejezetten magyarellenes csapatokkal működik együtt. Hende Csaba erre válaszul azt mondta: a kárpátaljai magyarságnak ezeréves elidegeníthetetlen jogaik vannak.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Hende Csaba: a honvédelmi életpálya újjáépíti a honvédség erejét.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector