Startlaphoz Csatlakozz!

Május 1.

Szakszervezeti fórum az EP-választásról

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. máj. 01. csütörtök, 18:26
 
A Fidesz képviselője szerint Magyarország nemzeti érdekeinek védelme a legfontosabb feladat az Európai Parlamentben (EP), míg az Együtt-PM, az LMP, a DK és az MSZP EP-képviselőjelöltjei az együttműködésre és a munkavállalói jogok erősítésére kívánják helyezni a hangsúlyt - hangzott el azon a fórumon, amelyet a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSZSZ) rendezett csütörtökön a budapesti Városligetben.
 
   Kósa Ádám, a Fidesz-KDNP jelöltje úgy ítéli meg, hogy pártja hatékonyan képviselte a magyar érdekeket Európában, és folytatni kívánják ezt a munkát. Hangsúlyozta, hogy a Fidesz-KDNP-nek a határon túli magyarokkal kiegészülő „nemzeti listája” erőteljes politikai üzenet, hogy a magyar nemzet összességét kívánják képviselni az EP-ben.

    Felhívta a figyelmet arra, hogy a munkavállalói jogok és a szociálpolitika nemzeti hatáskörbe tartoznak, éppen azért, hogy rugalmasabban lehessen reagálni a kihívásokra.

    Krasztev Péter, az Együtt-PM képviselőjelöltje közölte: az a céljuk, hogy új baloldali néppárttá váljanak. Ennek megfelelően a baloldali értékeket, a munkavállalói érdekeket szeretnék képviselni az EP-ben. El kívánják érni, hogy azonos jogok illessék meg valamennyi tagállamban a különböző nemzetiségű munkavállalókat, illetve a Fidesz „szabadságharcos politikájával” szemben együttműködésre fognak törekedni - mondta Krasztev Péter.

    Az LMP listavezetője szerint egységes munkajogi szabályozás kialakítása szükséges az Európai Unióban. Meszerics Tamás a legnagyobb gondnak azt nevezte, hogy miközben a munkaerő szabad áramlása megvalósult, addig a munkajogi szabályozás tagállami hatáskörben maradt, így csak félig valósult meg az egységes munkaerőpiac. Javasolni kívánják egy európai szintű munka törvénykönyve, sőt egy közösségi szintű béralkurendszer megalkotását is - mondta.

    Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció alelnöke szintén arról beszélt, hogy együtt kívánnak működni az uniós intézményekkel és a tagállamokkal. Szükségesnek tartják egy európai korrupcióellenes ügyészség felállítását, a regionális és a társadalmi különbségek mérsékléséért folytatott küzdelmet, egy európai gyermekélelmezési program végrehajtását, illetve az ifjúsági munkanélküliség enyhítését célzó közösségi program kiterjesztését. Politikájuk középpontjában áll a munkavállalói jogok erősítése is - mondta a képviselőjelölt.

    Szanyi Tibor, az MSZP EP-listavezetője szerint a választásnak az a tétje, hogy a válságkezelésben megbukott jobboldal vagy a baloldal vezeti a jövőben Európát. Ez akár az MSZP egy-két mandátumán is múlhat. Vagyis aki nem akar további megszorításokat Európában, az szavazzon az MSZP-re - tette hozzá.

    Úgy vélekedett, hogy a minimálbért és a nyugdíjakat is egységesen kellene szabályozni Európában, vagyis minden tagállamra vonatkozóan olyan összeget meghatározni, amiből az adott helyen méltányos életkörülményeket lehet teremteni. Erősebb befolyást kell biztosítani európai szinten a munkavállalóknak és a szakszervezeteknek a tőkével szemben - mondta Szanyi Tibor. 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Szakszervezeti fórum az EP-választásról.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector