2015. január 21
A vissza nem térítendő lakáscélú hiteltámogatás és a SZÉP-kártya lehetnek az idei év meghatározó cafeteria-elemei, az OTP Bank kutatása szerint minden harmadik magyar munkavállalót érinthet a lakáscélú támogatás - mondta Kovács Antal, a pénzintézet vezérigazgató-helyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Bővebben
Lassult a bruttó átlagbérek növekedése novemberben az előző év azonos időszakához képest, de a rendszeres bruttó kereseteket tekintve maradt a kedvező trend az MTI által megkérdezett elemzők szerint. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)
a szerdán közölt legfrissebb statisztikai adatokat kommentálva kiemelte, hogy huszonhárom hónapja folyamatos a reálbérek emelkedése.
Bővebben
Jogszerűen foglalkoztatni nem egyszerű feladat, és gyakran a legjobb szándékunk ellenére sem biztos, hogy helyesen járunk el. Ezért fontos, hogy ne csak a jogszabályi előírásokkal legyünk tisztában, hanem a gyakorlattal is. és Mit ellenőrizhet pontosan a munkaügyi ellenőr és meddig terjed a hatásköre? –
olvasható a Piac&Profit.
Bővebben
A kormány az elmúlt hónapokban a statisztikai adatokra hivatkozva kampányt kezdett a munkanélküliség csökkenése és a foglalkoztatás jelentős növekedése miatt. A Policy Agenda megvizsgálta, hogy Magyarország tényleg jobban teljesít-e ebben a tekintetben. A helyzet szerintünk veszélyes, mert a foglalkoztatással kapcsolatos intézkedések és a kommunikáció csak elfedik a válság tüneteit, és nem kezelik azokat.
Bővebben
Idén megváltoztak a cafeteria szolgáltatások adóterhei, ez nagyban befolyásolhatja, ki milyen béren kívüli juttatást igényelne. Az előzetes várakozások szerint nagy népszerűségnek örvend majd az adómentes lakáshitel támogatás, akár 500-550 ezer lakáshitelest érinthet majd a jövőben. Emellett növekvő népszerűségnek örvend a SZÉP kártya, valószínűleg idén is több milliárd forintot költünk ezzel el –
írja a Pénzcentrum.
Bővebben
Tavaly január-novemberben 2,7 százalékkal nőttek a bruttó átlagkeresetek és a családi kedvezmény nélkül számított nettó keresetek is az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Bővebben
Bár tavaly csaknem negyvennel csökkent a tartósan betöltetlen háziorvosi állások száma, még így is több mint 200 ilyen praxis van - írja a Napi Gazdaság szerdai számában.
Bővebben
Benyújtotta népszavazási kérdéseit a Liga és a VOSZ a Nemzeti Választási Irodához, mert referendum útján akarják megakadályozni, hogy a boltok vasárnap kötelezően zárva tartsanak. De az idén ebből nem lesz népszavazás –
írja a Népszabadság.
Bővebben
Védőital jár munkavállalóinknak, ha a munkavégzés helyén nem tudjuk biztosítani az ideális hőmérsékletet. Mi az ideális hőmérséklet? Hány fokos ital jár a dolgozónak télen és hány fokos nyáron? A
Piac&Profit összefoglalta a lényeget..
Bővebben