2015. január 09
A bérből és fizetésből élő családok anyagi helyzetének megerősítése a kormány célja a 2014-2018-as ciklusban, nyilatkozta Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában
Bővebben
Tavaly tavasszal bezárta algyői töltőüzemét a Prímagáz. Az akkor elbocsátott 74 emberből most 20-at visszavettek, ők a palackok műszaki felülvizsgálatát végzik. Ez a munka egyelőre fél évre szól, és egy jogszabályváltozásnak köszönhető –
értesült a delmagyar.hu.
Bővebben
Csupán két cafetéria-elem, a bölcsődei támogatás és a sportrendezvény-belépő, illetve az annak vásárlására szolgáló utalvány adható ez évtől adómentesen és korlátlanul. A két béren kívüli juttatás közül azonban az előbbit gyakorlatilag lehetetlen igénybe venni, az utóbbi viszont jó szolgálatot tehet a kongó stadionok megtöltésében –
olvasható a Világgazdaságban.
Bővebben
Állami cégeket is negatívan érinthet a vasárnapi zárva tartás március 15-től - írta a Világgazdaság.
Bővebben
Hiába erősködik a nemzetgazdasági tárca, van rá megoldás, hogy mégis hozzájussunk vasárnap a liszthez, tejhez, vagy bármi más élelmiszerhez. Jogilag mi bízunk meg egy fuvarozócéget, amely elhozza a Tesco által egy raktárba lepakolt árut, és minden legális lesz. De járható út a külföldön levő, határhoz közeli áruházakból rendelni a terméket. A külföldön bejegyezett webáruházakat sem tudja megfogni a magyar állam. Az egész az e-kereskedelemnek és a külföldnek lesz jó –
írja a HVG.
Bővebben
A NAV friss tájékoztatója tisztázta: a munkaerő-kölcsönzés, kirendelés és a személyzet rendelkezésre bocsátásának fordított adózás alá tartozását nem befolyásolja, hogy a rendelkezésre bocsátott munkaerő milyen termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás megvalósulását szolgálja. A BDO Magyarország írása.
Bővebben
Összesen csaknem 200 millió forintnyi cafeteriát nyert első fokon a szakszervezet az egri Markhot Ferenc kórház dolgozóinak, akik az intézmény államosítása óta, vagyis csaknem két éve nem kapták meg a béren kívüli juttatást – közölte a felperes, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége. Az ASZSZ elnöke szerint az egriek sikere példaértékű lehet más, hasonló helyzetben lévő egészségügyi alkalmazottak számára.
Bővebben
Már a jövő héten hozzákezdenek a tanárok egy tavaszi pedagógussztrájk előkészítéséhez, ha a kormányfő szombatig nem jelöl ki egy kompetens kormányzati személyt a szakmai egyeztetések lefolytatására –
értesült a Magyar Nemzet. Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete elnöke közölte: az érdekképviselet sztrájkbizottsága december elején kezdeményezett tárgyalást a köznevelési átalakításokról, de nem kaptak választ a kormányfőtől.
Bővebben
Nem kizárt, hogy rövidesen önálló egyetemek lesznek a vidéki orvostudományi karok. A Pécsi Tudományegyetem jelenleg tíz karral és egy klinikai központtal működik. A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének helyi elnöke szerint az önállósodással mindenki jól járna, hiszen az orvosképzés nyeresége fedezné a klinika veszteségeit, a többi kar pedig önállóbban gazdálkodhatna –
írja a Magyar Nemzet.
Bővebben