2015. január 12
Egyre több szakmai szövetség és szakszervezet szorgalmazná a boltok vasárnapi zárva tartására vonatkozó rendelet visszavonását. A népszavazás kiírását sem tartják elképzelhetetlennek az ügyben, ehhez azonban össze kell gyűlnie kétszázezer ajánlásnak – írja
a Vasárnapi Hírek.
Bővebben
2015. január 11
Bizonyára sokan tűzték ki maguknak azt a célt, hogy idén új, a korábbinál jobb munkát szereznek. Nem árt azonban tanulni a hibákból. Öt gyakori álláskeresői bakit gyűjtöttünk össze, amibe valószínűleg sokan belefutottak már – írja a
monster.hu
Bővebben
A GfK fogyasztóibizalom-indexe 1 ponttal emelkedett tavaly a negyedik negyedévben az előző negyedévhez képest, a fogyasztói várakozások stagnáltak, míg a vásárlási hajlandóság enyhén nőtt - közölte a piackutató intézet csütörtökön.
Bővebben
A 2014-es adóbevallás elkészítéséhez már letölthetők a formanyomtatványok és a kitöltési útmutatók –
írja az ado.hu.
Bővebben
A Hajdú-Bihar megyei Szentpéterszeg hatfős képviselő-testülete a legutóbbi ülésén leszavazta azt a javaslatot, miszerint Olajos Mihály független polgármester ezután minden hónapban 166 070 forint jutalmat kapjon, így kompenzálva azt, hogy a falu első emberének a fizetése múlt év október óta a törvényi változás miatt pontosan 166 070 forinttal csökkent –
írja a Népszabadság.
Bővebben
Németországban egyre több politikus szorgalmazza egy új bevándorlási rendszer kidolgozását, január első napjaiban a konzervatívok, a szociáldemokraták és az ellenzéki Zöldek részéről is felvetették, hogy társadalmi vitára és egy új törvény megalkotására van szükség.
Bővebben
2015. január 10
A Demokratikus Koalíció (DK) népszavazási kérelmet nyújtott be a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB) szombaton annak érdekében, hogy megszüntessék az üzletek kötelező vasárnapi zárva tartásáról szóló rendeletet - jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján a párt elnökségi tagja.
Bővebben
A mindennapi gyakorlatban számos esetben előfordulhat az, hogy a munkáltató – például adminisztratív hiba miatt – a munkavállalót megillető munkabérnél magasabb összeget, jogalap nélküli munkabért fizet ki, amelyet vissza szeretne követelni –
írja az ado.hu.
Bővebben
Európában a legszegregálóbbak közé tartozik a magyar iskolarendszer - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) héten nyilvánosságra hozott, 2011-es vizsgálati eredményeiből. Az adatok fényében megállapítható, hogy a diákok közötti esélykülönbségek a tanulóévek során nem csökkennek, hanem növekednek, magyarán a hazai iskolarendszer éppen az esélyegyenlőség és a felzárkóztatás ellen hat –
írja a Népszava.
Bővebben
Ugyan megtagadta a vasárnapi pihenőnappal kapcsolatos országos népszavazási kérdés aláírásgyűjtő ívének hitelesítését pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság a Vállalkozások és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára szerint ez nem jelenti azt, hogy biztosan nem is lesz népszavazás a kérdésben. Dávid Ferenc minderről a
Klubrádió Esti Gyors című műsorában beszélt.
Bővebben