Egy kassza négy munkavállaló munkahelyét veszélyezteti
Társadalmi akciót hirdet a KDFSZ az önkiszolgáló kasszák térnyerése miatt
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 28. péntek, 18:13
Közzétéve: 2014. november 28. péntek, 18:13
Társadalmi akciót hirdet a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ), amely arra kéri a vásárlókat, hogy az önkiszolgáló kasszák helyett a normál kasszákat válasszák a nagyáruházakban való bevásárláskor - mondta Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Bubenkó Csaba kiemelte: egy-egy önkiszolgáló kassza négy munkavállaló munkahelyét veszélyezteti, és a szakszervezet szerint azért vezették be a multinacionális vállalatok ezeket a kasszákat, hogy kevesebb dolgozót kelljen alkalmazniuk a pénztárakban.
Nyitrai Károly munkajogász, a KDFSZ jogi szakértője a sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy a munkáltatók egyre nagyobb arányban foglalkoztatnak pénztárosokat részmunkaidőben, nő az iskolaszövetkezeti munkavállalók száma, és egyre több olyan munkavállaló van, akit több munkakörben foglalkoztatnak.
Bubenkó Csaba elmondta: Mentsen meg egy munkahelyet mottóval azért indítottak társadalmi akciót, mert álláspontjuk szerint a cégek nem azért telepítik az önkiszolgáló kasszákat, hogy gyorsabban szolgálják ki a vásárlókat, vagy csökkentsék a kereskedelmi dolgozók munkaterhét, hanem hogy kevesebb munkavállalót kelljen alkalmazniuk a pénztárakban.
„Ezért most arra kérjük a vásárlókat, hogy az embert válasszák, ne a gépet” - mondta az elnök.
A vasárnapi zárva tartással kapcsolatban elmondta: továbbra is kiállnak a szabad vasárnap mellett. Kifejtette, hogy a kereskedelemben dolgozók 85 százaléka nő, fontos, hogy ők együtt legyenek a családjukkal.
Úgy vélte, hogy Magyarországon „modernkori rabszolgatartó társadalom” van, ahol a munkavállalók napi 8 órás munkából sem tudnak tisztességesen megélni. Bubenkó Csaba elmondta, hogy mivel a kereskedelemben egyébként is jelentős a munkaerőhiány, a szakszervezet nem tart attól, hogy létszámcsökkentés lesz az ágazatban a vasárnapi zárva tartás miatt.
Nyitrai Károly kiemelte, hogy a kereskedelmi láncok 2012. június 30., vagyis az új Munka törvénykönyve hatályba lépéséig a törvényes vasárnapi munkavégzésen túl jogellenesen is elrendeltek vasárnapi munkavégzést. Erre példaként említette a Tescót, amely ezzel „több milliárd forinttal” károsította meg a munkavállalókat. Jelenleg is körülbelül 70 munkavállaló kártérítési pere van folyamatban, és bár az igények nagy része már elévült, munkavállalónkét 50 és 200 ezer forint kártérítést követelnek vissza, de nem vagyoni kártérítést is igényeltek az érintettek, mivel a vasárnapi munkavégzés a családi élet rovására ment - emlékeztetett a munkajogász.